Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-05-22 / 20. szám

régió Iskolatársulás formájában egyesült a térség három nemzetiségi képzőhelye Társulással a kisiskolák fennmaradásáért Közoktatási társulást kötött az elmúlt napokban a pilisi régió három tele­pülése, Piliscsév, Leányvár és Kesztölc önkormányzata. A hosszas előkészítő munka eredményeként megvalósuló oktatási társulás sok előnyt foglal ma­gába az intézményekben tanuló diá­kok, valamint a fenntartó önkormány­zatok szempontjából egyaránt. M ájus 17-én írta alá a Pilisi Közokta­tási Társulás Társulási Tanácsa azt a Társulási Megállapodást, aminek értelmé­ben közös irányítás alá került Piliscsév, Le­ányvár és Kesztölc általános iskolája. Az intézmények önállósága ettől függetle­nül természetesen megmarad, ám a kü­lönféle pályázatok megírásában, az ok­tatás színvonalának emelésében, vala­mint a gyermeklétszám csökkenésének visszaszorításában fontos szerepe van a megállapodásnak. „A társulási szerződés aláírásával első­sorban a szakmai előnyök megvalósulá­sára számítunk. Sajnos jellemző tenden­cia a mi térségünkben is, hogy a helyi is­kolákban egyre kevesebb a gyerek, ami a legtöbb intézményben problémákat eredményez. Emellett eddig külön ne­hézséget jelentett a kis óraszámú tantár­gyak esetében a pedagógusok foglalkoz­tatása, hiszen nem lehet minden tárgynál külön szaktanárt alkalmazni. Ezt a jövő­ben úgynevezett áttanítással lehet meg­oldani, ami annyit jelent, hogy a tanárok gond nélkül tarthatnak órát a társulás minden tagintézményében. Ez például hatalmas segítséget jelent számunkra is." - részletezte a tárulás előnyeit Nagy Má­ria, Piliscsév polgármestere. Kiemelt jelentőséggel bír az ilyen kap­csolatkötések esetében, hogy az össze­kapcsolódott intézményeknek az ösz- szességében magasabb tanulólétszám­nak köszönhetően lehetősége van a magasabb állami normatíva igénylésére is, ami nagyban megkönnyítheti az isko­lák működését. „A szerződéskötés egyik legfőbb célja az, hogy a társuló településeken megma­radhasson az iskola, valamint, a gyerekek­nek ne kelljen a szomszéd falvakba vagy még messzebbre utazniuk, azért, hogy is­kolába járhassanak. Ebben nagy szerepe lehet annak, hogy a nevelők áttaníttatá- sával megoldjuk a szakos ellátottságot, így a megfelelő képzési szint biztosítá­sának eredményeként a gyerekeket nem kell máshova járatni" - tájékoztatott Gaál Lajos, Kesztölc polgármestere. További előnyöket jelenthet a társu­lás szempontjából, hogy mindhárom te­lepülésen nemzetiségi oktatás folyik, en­nek megfelelően pedig egyik intézmény­ben sem csorbul a nemzetiségi képzés hagyománya. A közös pályázatok fontosságát emelte ki a társulás pozitívumaival kapcsolatban Tóth János, a harmadik kapcsolódó tele­pülés vezetője, aki szerint mindenképp ki kell használni a jövőben, hogy az oktatási társulásokáltal benyújtott pályázatok ese­tében, például az intézmények felújításá­nál a társulási forma pluszpontokat jelent az elbírálásnál. A szerződéskötés további előnye lehet, hogy a társult intézmények tanulói között lehetőség nyílik különféle együttműködésekre, legyen szó akár ta­nulmányi versenyek vagy kulturális ren­dezvények szervezéséről, bonyolításáról. Ez motiválhatja a tanulókat, emellett pe­dig lehetőséget biztosít egymás intézmé­nyeinek megismerésére, új barátságok megkötésére is, ami a gyermekek szem­pontjából járhat pozitív eredménnyel.-i-t 24 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom