Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-05-15 / 19. szám
helyi história Esztergom felfedezése, avagy a hely története Amikor lerajzolták a Dunát Pöltl Zoltán Közel két évszázaddal ezelőtt a litográfia, vagyis a kőnyomatos képsokszorosítás elterjedésekor elkészült egy a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig tartó Duna-táj rajzsorozat. A képek máig tartó jelentőségét, illetve azok megalkotásának történetét Kaján Imre, a Duna Múzeum előző igazgatója foglalta össze „Polgári képek a birodalmi Dunáról, avagy egy művészeti eljárás születése” című írásában, melyet a Limes tudományos szemle 1997/1-es számában adott közre. A dolgozat értékét nagyban emeli, hogy a szakember a főszerepet jelentő grafikákat is mellékelte. Helytörténeti rovatunkban így a jelzett író cikkéből szemelvényezünk. A mostani cikkünk alapanyagát jelentő írás szerzője a francia forradalom utáni új társadalmi, politikai környezet rövid bemutatásával kezdi és viszonylag rövid bevezető után a XVIII-XIX. század fordulóján Európában nagy változások folyományaként vehető művészeti életet veszi górcső alá. Kaján Imre arról ír e helyen, hogy, mint a korábbi évszázadokban, ekkor is az alkotók, megrendelők, mecénások által kialakított érdekvonalak mentén zajlottak az események, de az is világossá vált, hogy a francia forradalom által hozott változások a művészetekre is gyökeresen hatottak. „A művészek új sokszorosító eljárást kerestek, olyat, amely már alkalmas több száz azonos értékű másolat elkészítésére. Az addigi magas- vagy mélynyomó technikákkal ugyanis ez nem volt lehetséges, nem beszélve arról, hogy a metszés, illetve karcolás után keletkezett kép nem adta az eredeti rajz illúzióját sem. Márpedig ezt - hogy az eredetiség illúziója meglegyen - a polgár elvárta. De nem csak erre az igényre kellett gondolni: az egyre divatosabb sajtó ugyanúgy kívánta a példányszámot növelő képek jó reprodukcióit. Az 1796 körül felfedezett új eljárással, a kőnyomtatással sikerült a feszítő igényeket egycsapásra kielégíteni. Az udvari színész fiaként felnövő Alois Senefelder maga is színdarabokat írt és a nyomdaköltségeket sokallva kezdett kísérletezni. A csupán szöveg- és kottanyomtatásra szánt módszere azután forradalmasította az új évszázad grafikai művészetét: a kezdetek bizonytalan lépései után nem telt el tizenöt év és a litográfia (a kőnyomat) vált az uralkodó grafikai eljárássá. A nagy újdonság az volt, hogy ezzel a technikával a szabadkézi rajz másolását lehetett megoldani. A kőre rajzolás nagy divat lett; egyre terjedtek a kőnyomdák, a folyóiratok kőnyomatú mellékletekkel ajándékozták meg olvasóikat. Az ekkor furcsa módon közkedvelt műszaki vívmányok - hidak, vasút és gőzhajó látványtervei - szintén a kőnyomatokon voltak technikailag jól reprodukálhatók. Nem csoda hát, hogy Európa-szerte litográfiái műintézetek alakultak a mindinkább növekvő képigény előállítására. Az eljárás atyja, Senefelder 1816-ban az európai diplomácia akkori fővárosában, Bécsben alapított kőnyomdát. Senefelder új bécsi ismerősét, aki befolyása, összeköttetései révén őt a legelőkelőbb körökig elvezette, később joggal kapta a litográfia második atyja nevet. O volt Adolph Kunike, aki a Schwarzenberg hercegek akkori udvari rajztanára volt és felismerte az új technikában rejlő lehetőségeket. Kunike nem volt sikeres művész; a greifswaldi porosz nemes ifjú huszonévesen került a bécsi festészeti akadémiára, majd Rómában próbált szerencsét a történeti festészetben. A kőnyomtatás története szempontjából sem elsősorban művészi kvalitása emelte őt az említett dicsőségre, hanem páratlan szervezőmunkája és az, hogy az eljárás alkalmazására a legkiválóbb pályatársait tudta megnyerni. Kunike szeme előtt egy olyan grafikai sorozat terve lebegett, amely az Osztrák Birodalom nagyságát hirdeti. „Festői utazás Ausztrián keresztül” - fogalmazta meg az előzetes cím a szándékot, amelyhez most már csak a megfelelő támogatói és megrendelői kört kellett összetoborozni. A Schwarzenberg hercegek bennfentese számára ez nem okozhatott különösebb nehézséget: hamarosan maga mellett tudhatta a Habsburg uralkodó, az orosz cár, a porosz király, számos nagyherceg és herceg, továbbá főpapok, így Rudnay Sándor hercegprímás, esztergomi érsek támogatását. Kunike a XVII-XVIII. században divatos térképek alapgondolatát újította 32 hídlap hidlap.net
