Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-05-15 / 19. szám

esztergom Főleg rövidebb látogatásokra és túrákra jut pénz Vakáción az egész osztály wuj.ummn Az iskolák és családok szűkös anyagi helyzetének köszönhetően egyre rövidebbek az iskolai kirándulások, sőt célpontjaik is egyre közelebbiek. A gyerekek többsé­ge így főleg csak egy-egy napra utazhat el társaival, az osztálykirándulások mellett pedig a nyári közös táborokra is egyre kevesebb pénz jut. Összeállításunkból kide­rül, hogy az esztergomi iskolák a nehézségek ellenére is igyekeznek túrákat és nyá­ri programokat szervezni diákjaik számára. Belföldi rövid kirándulások a palettán A híres magyar városokat és nevezetes­ségeiket rövid, egy-egy napos program keretében igyekszenek felkutatni az esz­tergomi tanulók és tanáraik. A helyi álta­lános iskolák alsó tagozatosai rendszerint Esztergomot fedezik fel, a felső tagozato­sak pedig a pénztárcáktól függően baran­golják be a belföldi tájakat. Az Arany János Általános Iskola kisdiákjai is Esztergom történelmi helyeit nézik meg, felső tago­zatban pedig egynapos kirándulások al­kalmával 100-150 kilométeres körzetben túráznak Budapest, Székesfehérvár, Vác és Balassagyarmat körgyűrűben. A Babits Mi­hály Általános Iskola első és második osz­tályos tanulói szintén helyben kirándul­nak, a harmadik és negyedikesek pedig Szentendrére, Visegrádra és Budapestre látogatnak, a nagyobbak Tata és környé­két járják be, a legidősebbek pedig akár Pécset, Szegedet és Debrecent is meg­hódítják. Hivatalosan egynaposak az osz­tálykirándulások, de a felsősöknél gyak­ran a hétvégére is kiterjed a túra. Hason­ló a helyzet a Mindszenty József Katolikus Általános Iskolában is, ahol érdeklődés­től függően, akár két napra is eljuthatnak a diákok Ópusztaszerre vagy Szegedre. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Gyakorló Általános Iskolájában a tananyaghoz kapcsolódóan fedezik fel az esztergomi vagy más belföldi nevezetes­ségeket egy, esetleg két vagy három nap keretében. A József Attila Általános Isko­la diákjai Esztergomot és 50 kilométeres vonzáskörzetét ismerhetik meg, távolab­bi vidékekre a nagyok utaznak. A felvidéki Patincét célozhatják meg a Petőfi Sándor Általános Iskola alsós diákjai, a többiek Esztergom vagy a főváros nevezetessé­geit nézik meg. Utóbbira főleg a felsősök vállalkoznak, de ezenkívül több osztály megy a Balatonra vagy erdei táborba is. A Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola inkább az egynapos túrázások­ra koncentrál: 25-50 kilométeres körzet­ben kirándulnak a tanulók. A Géza Fejede­lem Ipari Szakképző Iskola diákjai a fővá­rosi múzeumokat látogatják elsősorban, míg a Bottyán János Műszaki Szakközépis­kola és a Kolping Katolikus Szakiskola ne­veltjei hasonlóan egy napot kirándulnak, igaz ők nem csak a fővárost, hanem szom­szédos településeket, mint akár Szentend­rét is választják. A többi középiskola némi­leg bővebb kirándulásokat tud szervezni: a Dobó Katalin Gimnázium diákjai két-há- rom napos belföldi úticélt tűznek ki, a Te­mesvári Pelbárt Ferences Gimnázium ta­nulói pedig a határon túlra is utaznak. Hasonlóképp a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskolához, hiszen idei szenzáció egy nyelvtanulásért szerve­zett londoni kirándulás. A többiek közben akár két-három napra Balatonfelvidék, Pécs, Szeged és Miskolc környékét térké­pezik fel. Az Szent István Gimnázium tanu­lói rendszerint szeptemberben utaznak, a következő év azonban már az új intézmé­nyi formában - Szent Imre néven egye­i //// t/<j //tf rtÁ'/ <^étesei^S álmok '«'W „aauma'»« Kézzel húzott házi rétes Dorogon a Mária u. 1-ben (Mária udvar) Rétesvonal: 06 30 866 88 59 20 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom