Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-05-15 / 19. szám
esztergom Folytatódik az utca- és a homlokzat-felújítási program Kamionparkolóval bővül az ipari park Három önkormányzati fejlesztés is a következő fázisába érkezett: kamionparkolóval bővül ugyanis az ipari parkban a szolgáltatások köre, folytatódik a szentgyörgymezői Honvédtemető utca rekonstrukciójával a város utcafelújítási projektje, valamint már a hatodik épület homlokzata is megújult a Széchenyi téren a Gyarapodás Program keretében. A zönkormányzat utcafelújítási programjaa szentgyörgymezői Honvédtemető utca rekonstrukciójával folytatódik, mely során a kivitelező DK Konzorcium aszfaltburkolattal látja el az úttestet, de ezenkívül a szakemberek kicserélik a járdaszegélyeket, sőt a Földműves utca és a Rényi Rezső utca között még a járdát is felújítják. A munkálatok idején a kivitelező a„kispostára"igyek- vőknek azt javasolja, hogy autójukkal a Földműves vagy a Rényi Rezső utcákban parkoljanak és onnan gyalog közlekedjenek a hivatalba. Az érintett közterület felújítására az önkormányzat 12,8 millió forintot fordított, a munkálatok pedig a tervek szerint júliusban érnek véget. Az utcaprogram mellett folytatódott az Esztergomi Ipari Park fő útvonala, a Mátyás király utca építése is. A hónap elején a több ütemben épülő útszakasz utolsó részének munkálatai kezdődtek meg. A kivitelező szintén a DK Konzorcium, amely 7,5 méter széles, közel kétezer négyzetméteres nagy teherbírású útpályaszerkezetet épít. A 71,85 millió forintos önkormányzati beruházás során a nyomvonal alatt meglévő csapadékvíz-csatornára kapcsolódó vízelvezető rendszer is bővül, az útszakasz mentén pedig a közvilágítási hálózat nyolc új kandeláberrel gyarapoIsmét megújult egy ingatlan a Széchenyi téren az önkormányzat homlokzat-felújítási programjában, a közelmúltban ugyanis elkészültek a Gran Tours épületének rekonstrukciós munkálatai is. Ez már a hatodik épület, amely megszépült a főtéren, de ez utóbbin dolgoztak legtöbbet a kivitelező ÉP Esztergomi Építőipari Kft. munkatársai, hiszen az ingatlannak három utcafrontnyi homlokzata is van. A teljes, több ütemben zajló programra az önkormányzat kétmilliárd forintot fordít. A létesítményben 58 autóbusz- és 72 kamionparkoló és a gépjárművezetők számára pihenő épület épül. A kivitelezési munkákat megelőzően - mivel a terület laktanya volt - a lőszermentesítését végezte el a kivitelező, majd a földmunkákkal folytatódtak a munkák, amelyek várhatóan május végére be is fejeződnek. Azt követi majd a közművek - csapadékcsatorna-, szennyvízcsatorna-, vízvezetékhálózat - kiépítése, nyár közepétől pedig a szakemberek finom földmunkákkal és szegélyezéssel folytatják, a mélyépítés munkákat végül az aszfaltozás zárja. A kivitelezés a tervek szerint 2011. január 15-éig fejeződik be, tájékoztatott Bognár József főépítésvezető. dik. Ehhez az önkormányzati kezdeményezéshez kapcsolódik egy kamion- és buszparkoló építése is, melynek munkálatai már szintén megkezdődtek a közelmúltban. Ezzel a fejlesztéssel a városvezetés célja, hogy bővüljön az Esztergomi Ipari Park szolgáltatási köre. A Mátyás király utca mentén készülő terminál ötlete három évvel ezelőtt vetődött fel az önkormányzat tervei között, Esztergom ugyanis a városba látogató kamionosoknak megfelelő pihenő-és parkolóhelyet kíván biztosítani amellett, hogy a későbbiekben az új esztergomi autóbusz-pályaudvar járműtárolási igényeit is kiszolgálja majd. Erről a városvezetés már tárgyalt is a Volán társasággal, amellyel megállapodott, hogy ráadásul egy üzemanyag-töltőállomás is épül ezen a területen, sőt egy kamionmosó is a tervek közt szerepel. A teljes beruházást a város egy kétszázmillió forintos uniós pályázatból, valamint majd háromszázmilliós önrészből finanszírozza, tudtuk meg Knapp János Pál alpolgármestertől. „A kamionok és autóbuszok tárolására is alkalmas parkoló nem csak fejleszti az ipari park infrastruktúráját, hanem tehermentesíti is Esztergom belső úthálózatát" - hangsúlyozta az alpolgármester. A Mátyás király utca felől megközelíthető terminál kialakítását már a hónap elején megkezdte a kivitelező. A parkoló felületének a kialakításával egyidejűleg a csapadékvíz-elvezetőt is megépítik a szakemberek. A munkálatok első lépése a területen korábban felhalmozott építési törmelék és szemét elszállításával kezdődött. A parkoló a tervek szerint jövőre készül el. Ivp Műkő, márvány, gránit síremlékek gazdag választékban műkő szimpla: 58900 Ft-tól, műkő dupla: 82500 Ft-tól, gránit szimpla: 260000 Ft-tól, gránit dupla: 360000 Ft-tól síremlékek felújítása, Iegyéb műkő és kő munkák.! Cím: Lerner Róbert Nyergesújfalu, Kossuth L. u. 95. Tel.: 0633/455-643, 0630/364-1028, www.lernerkofarago.hu 18 hídlap hidlap.net