Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-12-23 / 51. szám

közügy SZEPTEMBER Szeptember 1. Megkezdődött a 2009/2010-es tanév. Az általános iskolákban közel háromszáz új kiselsős kezdte meg tanulmányait. A kö­zépiskolák közül a Szent István Gimnázi­umban rendhagyó módon indult a tan­év. A tragikus diáköngyilkosság után az iskola igazgatója, Kurnász László által in­dított, az önkormányzat által felállított fe­gyelmi bizottság döntése alapján hét pe­dagógust elbocsátottak az intézményből, további öt pedagógus pedig önként tá­vozott. Az iskola vezetése a hiányzó tan­erőket pótolta. Megkezdődött a tanév a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karán és beindult az első szemesz­ter az újonnan indult Információs és Tech­nológiai Kar leendő mérnök-informatiku­sai számára is. Szeptember 4-6. Az első húsz év után címmel a Szent Adal­bert Központban zajlott a Keresztény Ér­telmiségiek Szövetségének jubileumi em­lékülése. A konferencia utolsó napján, szeptember 6-án, vasárnap Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke tartott előadást. Ekkorra időzítették tün­tetésüket a Meggyes Tamás polgármes­tert üldöző, magukat „civilnek" nevező zavarkeltők. Szeptember 11. Esélyegyenlőségi konferenciát rendezett Esztergom városa a Bottyán János Műsza­ki Szakközépiskola dísztermében, mely­nek fővédnöke Sólyom László köztársa­sági elnök, díszvendége Perényi János nagykövet, a Civilizációk Szövetsége nem­zeti koordinátora volt. A konferencián fel­szólaltak a hátrányos helyzetű csoportok érdekvédelmi szervezeteinek képvise­lői, így többek között a Roma Foglalkoz­tató és Oktatásszervező Kht., a Gyermek Kert Szociális és Kulturális Alapítvány, az Otthon Segítünk Alapítvány, az Esőem­berekért Egyesület és az Életút Egyesület munkatársai. Szeptember 12. Bár a nyári fesztivál már véget ért, újra megtelt élettel a Széchenyi tér a Roma- és Esélyegyenlőségi Fesztivál alkalmá­ból. Oláh Anna esélyegyenlőségi szak­ember és Meggyes Tamás polgármester köszöntője után fellépett többek kö­zött a gyengén látókból álló Vakrepülés Színjátszó Egyesület, a Romani Jag Tánc­csoport és a Roll Dance kerekesszékes táncegyüttes. Szeptember 26-27. Mint a Mária Valéria híd nyolc évvel ez­előtti átadása óta minden évben, idén is megrendezték a Hídünnepet, mely­nek helyszíne Esztergomban a Széchenyi tér, Párkányban pedig a sétálóutca volt. A rendezvény keretében sor került a ha­gyományos Hídfutásra, valamint a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend ava­tási ceremóniájára is. Szeptember 30. Ünnepélyes keretek között felavatták az Aradi vértanúk terén létesült új játszópar­kot, és rajta Kligl Sándor szobrászművész játszó gyermekeket ábrázoló bronz mű­alkotását. Az eseményen beszédet mon­dott Meggyes Tamás polgármester, majd Székely János püspök áldotta meg a te­ret. A gyerekeket a Dobogó Színpad tag­jai, a Mikkamakka Játéktár munkatársai és a Mesebeli Muzsikusok szórakoztatták. A nyáron elkészült öt új játszótérre 60 millió forintot fordított az önkormányzat. Ugyanezen a napon kezdődött meg az Esztergom belvárosát elkerülő új forgal­mi tengely, a Bánomi áttörés második, a Duna Múzeumtól a Kölcsey Ferenc utcán és a Petőfi Sándor utcán végighaladó, a Dobogókői úti kereszteződésig tartó sza­kaszának műszaki átadás-átvételi eljárása, de egyidejűleg az autósok birtokba is ve­hették az új utat, amely jelentősen meg­könnyíti az Esztergomon való átautózást. Szeptemberben adtunk hírt arról is, hogy a Suzuki Splash, a Magyar Suzuki Zrt. leg­utóbbi modellje elnyerte a Magyar Ter­mék Nagydíj® kitüntető címet a „Gépek, berendezések, eszközök, járművek" kate­góriában. Az elismerést a Parlament fel­sőházi termében a Magyar Suzuki Zrt. ne­vében Hisashi Takeuchi vezérigazgató és Urbán László vezérigazgató-helyettes vet­te át. A Wagon R+ utódjaként is aposztro­fált Splash sokoldalú, vonzó, áramvonalas kisautó, sportos, fiatalos megjelenése a városi mozgalmas életstílust képviseli. Szeptemberben zajlottak már a búbánat- völgyi Halas-tó rekultivációs munkála­tai, amelyről valótlan tartalmú cikkek je­lentek meg a baloldali újságokban, ezért Meggyes Tamás polgármester az eszter­gomi önkormányzat nevében feljelentést tett az Észak-dunántúli Környezetvédel­mi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügye­lőség (ÉDUKÖFE) igazgatója, Gerencsér Tivadar, és helyettese, Hajdú Klára ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt. A cik­kek mindannyiszor az ÉDUKÖFE-re hivat­koztak, még jóval azelőtt, hogy a ható­ság az önkormányzatnak elküldte volna a jegyzőkönyveket. OKTÓBER Október 1. Ismét két halálos áldozatot követelő köz­úti baleset történt, ezúttal a 117-es úton. Egy 52 éves csolnoki és egy 53 éves nyergesújfalui férfi vesztette életét, miu­tán egy szarvas ugrott egyikőjük gépko­csija elé, és a manőver során frontálisan ütköztek. A tragédia mellett vidám esemény is tör­tént ezen a napon. Harmadik alkalommal tartottak zenés, dalos találkozót a város hidlap.net hídlap 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom