Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-11-07 / 44. szám
esztergom AKVARELLEK ÉS MEGINT AKVARELLEK A kiállításhoz illően elegáns épületben, az északi kanonoksoron lévő Balassa iskolában nyílt meg múlt pénteken Vincze László festő tárlata. A premier alkalmából Németh József alpolgármester mondott köszöntőt az idén 76 éves mester képeihez. Mint mondta, nagy öröm Esztergomnak, hogy egy olyan alkotó él a városban, kinek akvarelljei már számtalan ország kiállítóhelyein voltak megtalálhatók. Vincze László tavaly életmű kiállítással örvendeztette meg rajongóit, mely tárlat a „75 év - 75 kép" címet kapta. Ahogy a 2008-as megnyitón, úgy ezúttal is sokan voltak kíváncsiak műveire, melyeken többnyire a táj, városok, utcarészletek pazar látomásait csodálhatja meg a publikum. ADJ VÉRT, ÉLETET ADSZ! Jövő héten ismét három alkalommal lehet véradásra jelentkezni. November 10-én, kedden 8 és 14 óra között a Vaszary Kolos Kórház vérellátójában, november 11-én, szerdán 12 órától 17 óráig Dömösön, a polgármesteri hivatalban, november 12-én, csütörtökön 8 óra 30 perces 13 óra között Dorogon, a Richer Gedeon Rt. telephelyén várják az önkéntes véradókat TAJ-kártyájukkal és személyi igazolványukkal a vérellátó munkatársai. IN MEMÓRIÁM MESZÉNA JOLÁN November 7-én, szombaton délelőtt 10 órakor a Belvárosi temetőben lévő nyughelyénél tisztelegnek Meszéna Jolán (1895—1994) emléke előtt rokonok, ismerősök és civil szervezetek a Boda László nyugalmazott teológiai professzor által vezetett szertartás keretében. A köz- tiszteletben álló rubindiplomás tanítónő, vagy ahogy sokan hívták, Joci néni emlékének felidézése a Belvárosi plébánia különtermében folytatódik majd, ahol Prokopp Mária professzor szervezésében kiállítást rendeznek Meszéna Jolánról. BOLHAPIAC ÚJRA! Esztergom. A Szentgyörgymezői Olvasókörben november 7-én 9 és 12 óra között ismét bolhapiacot rendeznek, ahová bárki mehet árulni, akinek van otthon megunt, de más számára még használható dolga - elsősorban könyvek, játékok, konyha-, vagy lakás-felszerelési tárgyak, bélyegek, használati tárgyak - amitől szeretne megszabadulni néhányszáz forintért, és várják a vásárolni, nézelődni kívánókat is, akik kedvező áron szeretnének valamire szert tenni. A terem befogadó- képessége miatt az eladni kívánóknak jelentkezniük kell előzetesen a (20) 913- 7279 telefonszámon. SZÍNHÁZ A ZSINAGÓGÁBAN Esztergom. Folytatódik az őszi színházi évad a művelődési házban. November 9-én, hétfőn 10 órakor kezdődik a Világszép Nádszálkisasszony című bábelőadás a Békés Megyei Napsugár Bábszínház előadásában, november 12-én, csütörtökön 19 órakor Noel Coward Vidám kísértet című darabját mutatják be, november 21-én, szombaton 10 órakor pedig A titkos kert címmel a szombathelyi Mesebolt Bábszínház előadása lesz látható. NÉPFŐISKOLA Esztergom. November 9-én, hétfőn 18 órakor kerül sor a Szentgyörgymezői Olvasókör népfőiskolái előadássorozatának következő eseményére, amelyen Szőke Lajos főiskolai tanár, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa Biogazdálkodás, növényvédelem a házi kertekben című előadását hallgathatják meg az érdeklődők. November 27-én, pénteken 18 órakor kezdődik Az ókori Irán vallásai - A kezdetektől Zoroaszterig című előadás Sárközy Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem tanársegédjének vezetésével. SZENT LÁSZLÓ EMLÉKEZETE Esztergom. November 9-én, hétfőn 18 órakor lesz Varga Tibor jogtörténész Szent Korona előadássorozatának következő esemény a Géza Fejedelem Szakképző Iskolában (Budai Nagy Antal u. 38.) Szent László, a kegyes király címmel. CSILLAGÁSZATI HÓNAP Esztergom. November a csillagok hónapja lesz a Zsinagógában, ahol az érdeklődők a szerdánként 17 órakor kezdődő előadásokon merülhetnek el a világűr rejtelmeiben. November 11-én Szűkebb hazánk, a Naprendszer címmel Pete Gábor, a Győri Egyetemi Csillagvizsgáló vezetője osztja meg ismereteit a hallgatósággal, november 18-án Zsombok Gábor amatőr csillagász előadására kerül sor Kis lépés egy embernek... címmel, november 25-én Élet az Univerzumban címmel Nyerges Gyula, az esztergomi Regiomontanus Csillagászati Klub vezetője tart előadást, végül december 2-án Mécs Miklós nyugalmazott szakkörvezető Gravitáció, az Univerzum motorja című előadásával fejeződik be a programsorozat, amely része a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat „A MagyarTudomány Ünnepe"című rendezvénysorozatának. A belépőjegyek 200 forintba kerülnek, de lehet bérletet is váltani 500 forintért. Az MCSE tagjai számára ingyenes a belépés. NYÍLT NAP A SULIBAN Esztergom. A hagyományoknak megfelelően ismét nyílt napot tart a József Attila Általános Iskola november 10-én és 11 -én, kedden és szerdán, ahová azokat a szülőket várják, akik kíváncsiak az intézmény tevékenységére és az oktatás, nevelés területén elérhető lehetőségekre, továbbá szeretnék megismerni a pedagógusokat. Az alsó tagozat munkája iránt érdeklődők kedden az első három órában, a felső tagozatosok szülei pedig szerdán az első négy órában ülhetnek be az iskolapadokba. A napközis tevékenységet kedden 13 és 16 óra között lehet megfigyelni. A KULTÚRMOZGÓ FILMKLUB NOVEMBERI MŰSORA: 14-én 19 órakor: Az ártatlanság hangjai (színes magyarul beszélő mexikói-amerikai- Puerto Rico-i háborús filmdráma, 107 perc, 2004). 21 -én 19 órakor: A Herceg haladéka (színes magyar filmdráma, 93 perc, 2006). 28-án 19 órakor: Az utolsó adás (színes magyarul beszélő amerikai zenés vígjáték, 105 perc, 2006). A FÉJA FILMKLUB NOVEMBERI MŰSORA A GORILLA ÉVÉHEZ KAPCSOLÓDÓAN November 19-én, 18 órakor: David Attenborough: A Gorilla. November 19-én, 19 órakor: Gorillák a ködben. hidlap.net hídlap 11