Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-11-07 / 44. szám

ISTEN ÉLTESSE A SZÁZÉVES KATINKA NÉNIT! Hangulatos családi ünnep­ség keretében ünnepelték a Jókai utcában szerda este Kárpáti Kálmánná, Katin­ka néni századik születés­napját. Esztergom második legidősebb emberét a vá­ros nevében Németh József alpolgármester virágcso­korral és csemegékkel teli hatalmas ajándékkosárral köszöntötte. Az alpolgár­mesterjó egészséget kívánt a 100. születésnapját ünneplőnek és azt kívánta, hogy jövőre ugyanígy köszönthessék őt szerettei. A család - Katinka néni gyerekei, uno­kái és dédunokái - nagy örömmel árulta el, hogy 1909-ben született rokonukhoz kevésszer jár ki a doktor. Katinka néni röviden arról mesélt az ünnepségen résztve­vőknek, hogy most már valóban úgy érzi magát, mint az a bizonyos országút, majd az idős asszony hangsúlyozta, hogy az élet során mindig mindent Istenre kell bízni. és két segítője látogatott el a nyugdíja­sokhoz finom süteményekkel és forró capuccinoval. Az idősek nagyon örültek a kedveskedésnek, amit ezúton is hálásan köszönnek. ELTŰNT A CSŐKÍGYÓ Dorog-Tokodaltáró.Több évtizedes műkö­dés után befejezte szolgálatát a két telepü­lés közti távfűtővezeték. A nem túl esztéti­kus látványt nyújtó csöveket már lebontot­ták, a tartóoszlopok erdejének eltávolítása és elszállítása később történik meg. KÉSZÜLNEK A TÉLRE Esztergom-Kertváros. A közelmúltban el­végezték a tél beállta előtt megszokott munkálatokat a Palatínus strandon: leen­EGOM-I^ „AkertékktM­• Térburkoló-kő gyártása és forgalmazása • Mosott és sima felületű járdalapok többféle színben és formában • Szegélyek, virágtartók, tömblépcsők, és köztéri betonelemek 20 éve Esztergom és környéke szolgálatában 2500 Esztergom-Kertváros, Ipari park Hrsz 30051 Tel./fax: 06 33 419187; mobil: 06 30 9491444; E-mail: info@egomko.hu ; www.egomko.hu Esztergom Simor János u. 17. Iposz udvar, PIAC NYITVA TARTAS: 7.00-14.00 SZOMBAT: 7.00-12.00 ^wwwMkM£Etar. h u November H. Szerda AUTOUVEG CENTRUM Személygépkocsik, tehergépkocsik, munkagépek, autóbuszok üvegeinek értékesítése és szakszerű beszerelése, szélvédő kavicsfelverődés javítása, autóüvegek fóliázása - UV-, hő- és betörés védelem, esztétikus megjelenés. Visszapillantó tükör lapok készítése. Épületek, beltéri üvegfelületeinek fóliázása: betörés-, hő-, és fényvédelem fóliával. Teljes körű CASCO-s kárügyintézés. 2500 Esztergom Terézia u. II., Hősök terétől (körforgalomtól) a Tesco irányában 200 m. Nyitva tartás: H-P 800-tól l6°°-ig; tel.: 06-33-40-42-43; 06-20-269-3-269 e-mail: duplex-autouveg@invitel.hu Gulya István Össztűz és hivatal A szocialistáknak Esztergom október 26- án valamiért különösen fáj. 1956-ban gyilkos tanktüzet zúdítottak az ártatla­nokra, 2009-ben - ugyanezen a napon- meg parlamenti össztüzet az esztergo­mi polgármesterre. Fájhat nekik a város sikere, történelmi gyökerű büszkesége, amit eredménytelenül vágytak eltaposni. Össztüzet„gyújtanak" tehát, és ebbe füg­getlennek (esetleg: jobboldalinak) látszó „melegedőket" is bevonnak - akik valószí­nűleg maguk ajánlkoznak pénz, hatalom és paripa szerzése okán. Mint amiképpen ez az„önbuzdulás" képezné az alapját az MSZP-kormány egy újabb keletű ötleté­nek (jaj), jó magyar forintok reményében. Ez van. Nekünk ez jutott. Amíg Kínában az Időjárás-módosító Hivatal takargatta - mint kiderült: túlméretezett - mestersé­gesen gerjesztett hótakaróval Pekinget, a Szovjetunió Moszkvájában pedig az Elve­szett Vonatok Minisztériuma munkatársai szorgoskodtak azon, hogy vajon hova tűnt a hathúszas gyors (a Harry Potter-regények- és filmek - fantáziavilágában felbukkanó Mágiaügyi Minisztériumról nem is szólva), addig nekünk állami korrupcióellenes iro­da jutott. Már hogy az küzdjön a közpén­zek elsinkófálása ellenében, és hát - mint minden magyar - állami (só-) hivatal eseté­ben: mindez kifejezetten az állampolgárra bazírozva történjen. Vagyis: kérem szépen, tessék feljelenteni. Oké, az igaz, hogy nem győzik üres kazettákkal az adóhivatal be-, pontosabban feljelentő vonalának üzenet- rögzítőjét. A dolog szépséghibája, hogy amikor a derék, sötétben bujkáló (rémhír­terjesztő) „ügyfél" bepanaszol, miszerint Sanyi lop, pusztán e vélelmezett cselek­ményt közli, de semmi más adatot nem, azaz semmit sem tud kezdeni vele a ható­ság, s az egész kísértetiesen emlékeztet a kisdedek gyakorolta „óvó néni, kérem...' metódusra. No de. Azt hiszem, az egy - pártunk és kormányunk által terjesztett- városi legenda, miszerint a magyar irigy- kedő-feljelentgető fajta. Súlyos tévhit ez, láttam én már csodás magyar összefogást (például az idei svájci jégkorong-világbaj­nokságon az Újpest-, Kispest-, Ferencvá­ros- és Vasas-drukkerek között), a „dögöl­jön meg a szomszéd tehene" hozzáállás szerintem a korabeli oszmán-török hírügy­nökség úgynevezett„médiahackje" (köz­vélemény-átverése), mert hogy mint gya­korló muzulmánok, akik nem ehettek disz­nóhúst, így reméltek több szarvasmarha alapú borjú-bécsihez jutni, s mint tudjuk,- tán ezért - anno meg is próbálkoztak a Habsburg-fővár ostromával, de vettek egy bécsi kiflit, azt'jó napot. Messzire kanyarodtunk. A lényeg, hogy a korrupcióellenes (só-) hivatal terve már ele­ve magába foglalja annak bukását. Misze­rint az alkalmazottakat meg fogják kenni. ln N o> 7T O: N hidlap.net hídlap 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom