Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-10-31 / 43. szám
címlapon Vigyázzunk magunkra és egymásra! A kegyeleti ünnepek általában mindenki számára egyet jelentenek: a befelé fordulást, az emlékezést és az ezzel járó nyugalmat és szomorú békét. Vannak azonban olyan elvetemült bűnözők, akik számára a halottak emléke és a gyászolók, emlékezők tisztelete sem szent, ők ugyanis a halottak napjában is a temetők környékén megjelenő tömeget, vagyis a potenciális áldozatokat látják. Az emlékezők és a sírokra helyezett koszorúk és virágok biztonságára Esztergomban a rendőrség, a polgárőrség és a városőrség is ügyel, de a fokozott jelenlét ellenére sem tud természetesen minden gépkocsi és minden látogató mellett egy-egy egyenruhás állni. A bűnözők alantas terveinek megakadályozásához tehát mindenkitől óvatosság és nagy körültekintés szükséges. A rendőrség tapasztalata szerint a halottak napjához közeledve egyre gyakrabban fordulnak elő gépkocsi-feltörések a temetők környékén. A profi bűnözőknek egy perc is elegendő, hogy az ablakot betörve kiemeljék az autóban hagyott táskát vagy más értéket és elmeneküljenek. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság ezért arra kéri a lakosságot, hogy semmilyen értéket ne hagyjon az autóban jói látható helyen. Nem megoldás az sem, ha kabáttal vagy takaróval takarják le az értékeket, ez ugyanis szintén árulkodó jel lehet a gyakorlott tolvajoknak. A legjobb és legbiztonságosabb megoldás, ha a táskákat magunkkal visszük, még akkor is, ha csak néhány percre hagyjuk el az autót. í ban 998-ban Szent Odilo clunyi apát kezdeményezésére tartottak zsolozsmákat és szentmiséket az elhunytakért. A szokás a 14. századra Európa-szerte, így Magyar- országon is elterjedt. Régóta élő, halottak napjához kötődő szokás, hogy a hozzátartozók sírjait már előtte néhány nappal rendbe teszik, virágokkal, koszorúkkal díszítik fel, és gyertyákkal, mécsesekkel világítják ki, hogy „az örök világosság fé- nyeskedjék" az eltávozottak lelkének. Régebben a folyamatos harangszóval kísért máglyagyújtás is a nap eseményei közé tartozott. Minden temetőben van egy közös emlékhely, általában egy kereszt, ahol szintén szokás gyertyát gyújtani az idegenben elhunyt, illetve ismeretlen földben nyugvó halottak emlékére. Manapság is élő hagyomány halottak napján a házakban is gyertyát gyújtani, mégpedig annyit, ahány halottja van a családnak. A temetők is felkészültek az ünnepekre A kegyeleti ünnepek előtt a temetőket fenntartó vállalatok munkatársai is szorgalmasan dolgoznak, hogy a sírok gondozására, illetve a megemlékezésre érkező hozzátartozókat rendezett utak és az elhunytak emlékéhez méltó körülmények fogadják. Esztergom három temetőjében e téren jelentős változások történtek az elmúlt három esztendőben, vagyis Hol sírjaik domborulnak Azt szokták mondani, hogy amíg az ember fiatal, általában esküvőkre jár, azután az idő múlásával egyre gyakrabban szólítja a kötelesség temetésekre, hogy közeli hozzátartozóitól, rokonaitól, ismerőseitől vagy barátaitól vegyen végső búcsút. A halottak tisztelete, gyakorta félelmekkel teli tisztelete mindig is részét képezte az ember életének, szomorú kötelesség, fájdalmas gondoskodás formájában. A különböző korok és kultúrák a legkülönfélébb módokon nyilvánították ki ezt a tiszteletet, másként és másként igyekezve megőrizni egy-egy elhalt lelket az örök emlékezet, az örökkévalóság számára. Valami mégis közös volt ezekben a rítusokban: mindig az örök életbe vetett hit irányította kialakulásukat, alakította szertartásrendjüket. A keresztény kultúrkörben a halál egyenesen ünneppé vált. A hívő ember a beérkezést, a beteljesülést ünnepli azt, hogy a krisztusi ígéretnek megfelelően az elhalt„visszaadja lelkét Teremtőjének" meghallva az Úr hangját:„jer be Atyád örömébe". Krisztus halála is szükséges része volt az életének, anélkül nem valósult volna meg a megváltás a maga teljességében, hiszen tökéletesen Isten volt, de hasonlóan tökéletesen ember is, emberségének pedig elválaszthatatlan része a halál. Az ember mégis fél a haláltól, rettegi az elmúlás gondolatát. Jézus szájából is elhangzanak a kétségbeesett szavak:„lstenem, Istenem, miért hagytál el engem?" De mi is történik velünk a halál pillanatában? Nem tudjuk, csak hihetjük, hogy elkezdődik az örök élet. Kisgyerek voltam, amikor nagyapám meghalt. Az első „elmúlásélmény" az életemben valójában hozzá kapcsolódik. Emlékszem, gyermeki naivitásomban összerakható kisjátékomból egy picinyke széket eszkábáltam neki és kivittem a sírjára, hogy ha kijön és elfárad, legyen min megpihennie. Naivitást takart a gondolat, mégis volt benne valami mélységes realitás, természetesség. Később a mindenszentekből és a halottak napjából csak a szomorúság maradt meg, a tengernyi koszorú, virág és az október végi este sötétjében sejtelmes világot árasztó gyertyák imbolygó fénye. Amint mindenszentekkor az egyház megemlékezik az első vértanúkról, akik életüket áldozták a tanításért, az emberek úgy emlékeznek meg halottjaikról. Sosem felejtem el életem egyik legmeghatóbb temetését. Egy nagyon kedves barátom édesanyja halt meg. Csodálatos asszony volt, tíz gyermeket hozott a világra. A gyászjelentéshez mellékeltek egy kis levelet, amelyben megkértek, hogy ne vigyünk virágot a szertartásra, az arra szánt összeget egy urnában helyezhetjük el, az összegyűlt pénzt ugyanis egy alapítványnak kívánják fölajánlani. így a temetés végére a sírt csak a méhében fogant gyermekek egyforma koszorúi borították. Nemesen és egyszerűen, megbékélve a megváltoztathatatlannak hitben és az örök élet reményében. Senkinek nem kívánok méltóbb gyászszertartást. Nagyanyám epigrammája jut eszembe, melyet a sír márványtáblájára vésetett nagyapám halála után:„Uram add, hogy zúgolódás nélkül mindent elfogadjunk, hogy ők nyugodjanak és mi megnyugodjunk!" Varga Péter Dénes hidlap.net hídlap 5
