Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-10-15 / 41. szám
helyi história „A bőkezűség csodája”, Széchényi György érsek Varga Péter Dénes Széchényi György származásáról kevés adattal szolgálnak a források. 1627-ben kelt az a bizonyságlevél, mely szerint „egy őfelsége szécsényi helyőrségéhez tartozó katona” és Bán Sára törvényes házasságából származott, ám hogy melyik esztendőben született, az a homályba vész, idősebb korában ráadásul maga és környezete egyre öregbítették. 1687-ben a budai akadémiai alapítólevél nyolcvannégy évesnek írja, nem sokkal később a gyöngyösieknek írott levelében nyolcvanhét esztendősnek vallotta magát. Ifjan nem csak az oszmán hóditás okozta nyomorúságot, hanem az ország végzetes vallási és katonai megosztottságát is megtapasztalhatta. Épp egy katonai túlkapásnak köszönhetően égették föl a család szécsényi házát. Állítólag ennek hatására költöztek Gyöngyösre. A döntés mögött azonban inkább az húzódhatott meg, hogy Gyöngyös mindvégig túlnyomórészt katolikus maradt. Tizenkilenc esztendős lehetett, amikor nagy buzgalommal beiratkozott a bécsi akadémiára, ahonnét azután meredeken ívelt föl nem csupán az egyházi, hanem a társadalmi ranglétrán is. 1629-ben családja számára nemesi rangot és címet eszközölt ki, őt magát 1631-ben szentelték pappá. A következő esztendőben már kanonok, majd a nagyszombati szeminárium vezetője, 1638-ban prépost, ’41-ben pedig zólyomi főesperes. Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszonnyal való teológiai konf- rontálódása miatt III. Ferdinánd király egy időre kényszerszabadságra küldette, de nyoma sincs annak, hogy büntetését valóban végre is hajtották volna, sőt igazából ekkor kezdődött egyházi karrierje. 1643-ban már Csanádi, 1648-ban pedig veszprémi püspök. Veszprém már nem csak címet, hanem valódi főpásztori munkát is jelentett a fiatalembernek. Igaz, a városban nem lakhatott, hiszen a királynék városa akkor még végvár volt, ám az egyházmegye jelentős része ekkorra magyar kézre került, így püspöki rezidenciáját Sümegen rendezte be. Itt szentelték püspökké is, ahol a háromnapos ünnepség közepette átad ta az általa alapított ferences templomot. Alig tízesztendős veszprémi püspökségét követően 1658-ban az új uralkodó, I. Lipót Győr püspökévé nevezte ki. Haladéktalanul kijavíttatta a székesegyház belsejét és tetőzetét, majd a korábbi fatornyot kőfödémre cseréltette és sorra küldte a győri klerikusokat Nagyszombatba tanulni, majd 25 ezer aranyforintos alapítványt tett a győri szeminárium megalapítására. 1667-ben a győri püspökség mellett elnyerte a kalocsai érseki címet is. Miközben tetemesen növelte az egyházi javadalmakat, jócskán gyarapodott magánvagyona is. Ez köszönhető volt egyrészt annak, hogy jól gazdálkodott, másrészt határozottan behajtotta az egyházi járandóságokat. Az 1685-ben elhunyt Szelepchény György helyett március 21-én már esztergomi érsekként ő koronázta magyar királlyá a fiatal I. Józsefet. Prímássá- gát mindenekelőtt az a körülmény befolyásolta, hogy ő volt a töröktől fölszabadult Magyarország első esztergomi érseke. Legfőbb teendőjének azt tartotta, hogy megszilárdítsa a visszaszerzett területeken a katolikus vallást és megteremtse annak anyagi alapjait. Bár székhelye még Pozsonyban volt, ő kezdte meg a fölszabadult Esztergom újjáépítését. Fölépíttette a Tamás-hegy felé néző bástyát, és rendbe hozatta a Bakócz-kápolnát. Jelentős szerepe volt Buda újjáépítésében is. Érseki jövedelmeit olyan alapítványokba fektette, amelyek az újjáéledő ország egyházi intézményeinek vethették meg az alapjait. A jezsuiták mellett támogatta a budai orsolyitákat és irgalmasrendieket, nem kevésbé a kismartoni apácákat és természetesen szülőfaluja, Szécsény ferenceseit. Bőkezűen gondoskodott saját családjáról is, leginkább hasonló nevű unokaöccséről, Györgyről, akire fertőszéplaki, sárvár-felsővidéki, cen- ki, kapuvári, egervár-szentgyörgyi és galgóci birtokait hagyta. Gondoskodván egyházmegyéje liturgikus és lelkipásztori irodalmáról 1692-ben kiadta a Ritualae Strigoniensist, 1695-ben pedig Pázmány Péter prédikációinak gyűjteményét. Alapítványai, adományai szinte megszámlálhatatlanok. Az említetteken kívül ő alapította a győri, budai, kőszegi, esztergomi, egri, pécsi jezsuita kollégiumokat, a vasvári domonkosrendi, a somogyi és esztergomi ferences, a budai kapucinus, az egri szervita, a somorjai paulinus, az illavai trinitárius, a kismartoni és lajtahidi Ágoston- rendi, végül a pozsonyi orsolyita- és clarissa-kolostorokat, a budai papneveldét, a budai, lőcsei és trencséni nemes fiúneveldéket. A török háborúkban megsebesült katonák javára 337 ezer forintot bocsátott a király rendelkezésére. 1692-től tartósan betegeskedett pozsonyi palotájában, ahol 1695. február 18-án érte a halál. Március 18-án temették el a Szent Márton-dómban, a szentély alatti kriptában. Egy bíbornok „a bőkezűség és adakozás csodájának” nevezte. hidlap.net hídlap 31
