Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-10-03 / 39. szám

sport Dobogós dobósok Egy arany-, egy ezüst- és három bronz­érmet szerzett a Dobó gimnázium tizen­egy fős csapata az országos diákolim­pia döntőben, így a dobósok átvették az istvánosoktól a stafétát, tavaly ugyanis a kertvárosi gimnázium tanulói parádéztak a fináléban. A Magyar Diáksport Szövet­ség és a Magyar Evezős Szövetség közö­sen rendezte meg az idei Országos Eve­zős Diákolimpiát a Velencei-tavi evezős pályán. A versenyen az ország 61 okta­tási intézményének több mint 400 tanu­lója ragadott lapátot, a sportolók 44 ver­senyszámban és 4 korcsoportban álltak rajthoz. Az esztergomi iskolákat a Szent István Gimnázium, a Dobó Katalin Gim­názium és a Vitéz János gyakorló általá­nos iskola tanulói képviselték, az evező­söket pedig az Esztergomi Evezősök Ha­jós Egyletének edzői, Mármarosi János és Fiala József készítették fel. Az elmúlt évek istvános sikereit ebben az évben a dobó­sokfolytatták. A Dobó Katalin Gimnázium tizenegy tanulója ugyanis egy arany-, egy ezüst- és három bronzérmet szerzett, va­lamint egy-egy ötödik és hatodik helye­zést ért el. Nagy Marcell és Sólyom Gellért a negyedik korcsoportban bajnok lett, Sólyom Olivér és Bajai Tamás pedig az ezüstérmet lapátolta be az ötödik korosz­tályban. Kiffer Dorina és Sólyom Gellért a negyedik korcsoport kettőpárevezős ka­tegóriájában zártak harmadikként, ahogy az ötödik korcsport négypárevezős szá­mában Benőcz Barbara, Kiffer Dorina, Kiffer Dániel, Bajai Mátyás és a kormányos Szerencsés László egysége. Ugyanebben a számban, de az ötödik korcsoportú ver­senyzők között állhatott a dobogó har­madik fokára a Kiffer Dániel, Gacsai Dáni­el, Sólyom Olivér, Bajai Tamás és a kormá­nyos Bajai Mátyás alkotta csapat. Rajtuk kívül még a gyakorló iskola tanulója, Szlo­vák Bence zsebelt be egy bronzérmet. Diákbajnoksággal rajtol a teremszezon Két bajnoksággal nyitotta meg a terem­foci szezont a Pézsa Tibor sportcsar­nok, az I. Csabai Lajos bajnokságban a középiskolások, az I. Kertész Kálmán tehetségkutató bajnokságban pedig az általános iskolások mérkőznek meg. A z I. Csabai Lajos Középiskolás Terem­foci Bajnokság őszi bajnokságára nyolc környékbeli középiskola - a dorogi Zsigmondy Vilmos Gimnázium és Infor­matikai Szakközépiskola, Esztergomból az Árpád-házi Szent Erzsébet középiskola, a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépis­kola, a Bottyán János Műszaki Szakközép- iskola, a Dobó Katalin Gimnázium, a Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskola, a Szent István Gimnázium és a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium jelentkezett. Az első fordulót múlt hétfőn, a másodikat most hétfőn játszották le a csapatok. Az első két játék­nap után a tabellát holtver­senyben a Balassa és a Dobó vezeti 6-6 ponttal, igaz, az előbbi jobb gólkülönbség­gel áll a táblázaton. Őket követi a Géza, a Bottyán, a ferences és az István 3-3 ponttal, majd a nullapontos Zsigmondy és az Árpád-házi. A következő meccseket hét­főn játsszák le az együttesek. A sportcsarnok a középiskolások mellett időközben az általános iskolák 3-4. osztá­lyos tanulóinak is szervezett tornát, melyen már pályára is léptek a fiatalok, számukra a hónap első péntekén kezdődött a szezon. Hat intézmény diákjai vállalkoztak a kihí­vásra a Petőfi Sándor két, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Gyakorló Is­kolája, a József Attila, a Babits Mihály és az Arany János Általános Iskolák pedig egy- egy csapattal. Az első fordulót az alakulatok lapzártánk után, pénteken játszották le. Csabai Lajos: Az 1950-es, 60-as évek kiemelkedő esztergomi testne­velője és legendás labdarúgóedzője volt. 2001-ben Esztergom sport- és labdarúgó közössége halhatat­lanjai közé választották. Kertész Kálmán: Az 1950-es és 60-as évek le­gendás intézője volt. Fá- r radhatatlanul járta a grun- dokat, iskolákat és játszóte­reket, tehetségek után kutatva, és akit arra érdemesnek tartott, le­igazolta a MIM Vasas Egyesületbe.-rélfTéSígoWasai BIHARI és CSER Könyvelő, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. Alakuló és már létező Kft.-k, Bt.-k és Egyéni vállalkozók figyelmébe ajánljuk teljeskorű számviteli szolgáltatásainkat: • Könyvelés, adóbevallási szolgáltatás • Bérszámfejtés, munkaügyi szolgáltatás • Analitika könyvelés: szállítók, vevők, tárgyi eszközök, pénztár • Társasági-adó, AFA, SZJA, ÉVA, elektroni­kus adóbevallás • Helyi adó bevallás • Értesítés a befizetendő adók összegéről • Igény szerint mindezt cégük székhelyén (telephelyén) is elvégezzük, egyedi szerződés alapján. Tel./Fax: 33/435-501 Mobil: 30/267-9521 e-mail: bihari.kft@juropnet.hu feliek és Manga//C * PPEMJUM 4 Füslcllhús Áruda Hagyományos módón készült termékek­Nálunk­— - most indulja hurkaszezon!f Rizses hurka, tlfSf- &°Msj hidlap.net hídlap 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom