Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-09-26 / 38. szám
esztergom Jól fogott a zöld kréta... Pöltl Zoltán Hatalmas érdeklődés kísérte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, az Öko-Pannon Nonprofit Kft. és a Bell & Partners Kft. közös esztergomi környezetvédelmi programját 22-én. A Széchenyi téren felállított színpadokon számos játék és műsor várta a gyerekeket. E lsőként a város óvodásai délelőtt, majd a tanórák végeztével az általános iskolások lepték el a Zöld Kréta Program színpadait, játéktereit az esztergomi főtéren. A bevezetőben írt team egy több tekintetben is korszerű mini vidámparkot telepített órák alatt a városháza előtti területre. A játékok, műsorok mindegyike a környezetvédelemről szólt, mégpedig úgy, hogy az főként a felnövekvő generációk számára legyen érthető. A rendezvénysor nyitásakor Németh József alpolgármester fogadta a program vezetőit és az ovisokat, majd a projekt készítői kérésének eleget téve ki is próbálta a játékok zömét. Mamusits Péter ügyféligazgató, aki a különböző helyszínek, színpadok között segített kollégáinak, a soksok óvodásra tekintve megjegyezte, hogy a gyerekek sokkal jobb környezetvédők, mint a felnőttek, ez pedig nem egy esetben úgy mutatkozik meg, hogy a Zöld Kréta or- szágos„road show" után felvilágosult kicsik már rászólnak az utcán szemetet eldobáló szüleikre. A sok-sok játékot követően a fináléban az Esztergomban népszerű Alma együttes adott fergeteges koncertet. r Az esztergomi Vaszary Kolos Kórház pályázatot hirdet Titkárságvezető pozíció betöltésére A a Feladatok:- a főigazgató munkájának teljes körű adminisztratív támogatása, szervezési feladatok ellátása,- tárgyalások, megbeszélések, rendezvények előkészítése, megszervezése,- beosztott dolgozók irányítása,- ügyiratrendszer kezelésének irányítása,- határidős feladatok nyomon követése,- szakmai titoktartási kötelezettség betartása, a munkavégzés során, tudomására jutott információk bizalmas kezelése. Elvárások:- a feladat ellátásához megfelelő iskolai végzettség,- hasonló pozícióban szerzett tapasztalat,- kiváló kommunikációs és rendszerező készség, precíz munkavégzés,- diszkrét,megbízható, érett, ügyfél-orientált, lojális személyiség,- magas stressztűrő képesség (feladatok összetettsége, komplexitása miatt),- magabiztos, felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek, gépírás,- nagy munkabírás (terhelhetőség). Ami a pályázathoz szükséges: Magyar nyelvű (fényképes) önéletrajz, motivációs levél, napközbeni elérhetőséggel. Amit ajánlunk: Bérezés megegyezés szerint, szakmai kihívások és fejlődési lehetőség. A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető a 33/542-310-es telefonszámon. Jelentkezni személyesen Bergerné Ébele Marianna humánpolitikaimunkaügyi osztályvezetőnél lehet, hétköznapokon T°- Iff0-ig. Az esztergomi Vaszary Kolos Kórház pályázatot hirdet Titkárnő-i állás betöltésére Feladatok:- az igazgatók és az iroda napi operatív munkájának támogatása,- irodai adminisztratív feladatok, dokumentumok kezelése,- vendégek és beérkező telefonok fogadása,- nyilvántartások naprakész vezetése, adatszolgáltatási feladatok,- dokumentációs rendszer naprakész nyilvántartása,- szakmai titoktartási kötelezettség betartása, a munkavégzés során, tudomására jutott információk bizalmas kezelése. Elvárások:- a feladat ellátásához megfelelő iskolai végzettség,- hasonló pozícióban szerzett tapasztalat,- kiváló kommunikációs és rendszerező készség,- diszkrét, megbízható, precíz munkavégzés,- magas stressztűrő képesség,- magabiztos, felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek, gyors és gépírás,- nagy munkabírás (terhelhetőség). Ami a pályázathoz szükséges: Magyar nyelvű (fényképes) önéletrajz, motivációs levél, napközbeni elérhetőséggel. Amit ajánlunk: Bérezés megegyezés szerint, szakmai kihívások és fejlődési lehetőség. A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető a 33/542-310-es telefonszámon. Jelentkezni személyesen Bergerné Ébele Marianna humánpolitikaimunkaügyi osztályvezetőnél lehet, hétköznapokon T°- 1ff°-ig. 18 hídlap hidlap.net