Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-09-12 / 36. szám
régió nyében és állapotában tündökölhessen. Hasonlóan került sor a plébánia felújítására is. Mondhatom, hogy végig építkeztem, fúrtam-faragtam, másztam az életemet. De mind a templommal, mind a plébániával kapcsolatosan elmondhatom, hogy az egyház támogatásán túl a hívek adományai és tényleges, kézzelfogható segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg.- Vannak olyan egyházi emberek, akiknek épül a karrierjük, azután vannak, akik tudatosan építik, megint mások elfogadják azt, ahová a Gondviselés helyezi őket. Ferenc atya boldog Kesztölcön?- El sem tudom mondani, mennyire. A Jóisten olyan segítőtársakat adott, akikkel mindig is öröm volt együtt dolgozni. Arról nem is beszélve, hogy a közel negyven év alatt a fiatalabbak közül nincs olyan, akit ne én kereszteltem volna, sőt a ma működő pedagógusok többségét is én tanítottam hittanra. Ráadásul megadta a Jóisten azt is, hogy gyönyörű helyen élhetek. Az egykori remeték, Boldog Ozséb pálosai, Prohászka Ottokár kedvelt hegyei között.- Igaz, hogy ideimádkozta atyát Kesz- tölcre az édesanyja, de azért megrovásokban is volt része, hiszen mondjuk meg őszintén, Ferenc atya bizony rendetlen volt.- Ajaj! Nagyon sok megrovásban, dorgálásban részesültem! Gondolja el, mit kaptam, amikor meglátta a biztosítótűvel összekapcsolt mandzsettámat! Hűha! Máig is rendre elhatározom, hogy holnap megyek a szabóhoz és fölvarratom az inggombokat, de ebből azután általában nem lesz semmi, marad az elhatározás.- Pedig egy alkalommal karácsonyra aranyozott mandzsettagombokat kapott a hívektől.- Hogyne! Az egyiket most találtam meg. De hogy hova szórom, nem tudom. Mosás előtt leveszem, leteszem az ablakdeszkára, azután valahogy elkallódik. Ebben még bizony javulnom kell, de van rá időm, hiszen csak nyolcvanéves vagyok.- Erezte-e magát egyáltalán valaha is egyedül?- A világi emberek általában nem értik a papi nőtlenséget és főleg nem ismerik föl az abban rejlő szabadságot és erőt. Nem kell futnom a teaforralóval, bekapcsolódni a háztartási munkába, végezhetem a dolgomat, azt a munkát, amelyet Isten rendelt nekem. Arról nem is beszélve, hogy folyamatosan szól a plébánián a csöngő vagy a telefon. Emellett például délben hittan, háromkor egy temetés, hétkor litánia, azután kilencig még jön ez vagy az, alig várom már, hogy egy kicsit magam lehessek és elmondhassam végre a napi zsolozsmámat.- Az természetesen föl sem merült, hogy más hivatást választott volna mint a papi szolgálatot. De visszatekintve az elmúlt évtizedekre: mit tenne esetleg másképpen, ha újra kezdhetné?- Másképpen talán semmit, legföljebb édesanyám szavait fontolnám meg jobban, hogy „fiam, ne késs el!”, „fiam, tedd a helyére!” Mindig hajlamos voltam a csúszásra. Ha belefogtam valamibe, az annyira le tudott kötni, hogy egészen elvesztettem az időérzékemet. Ezen is változtatnom kell még. hidlap.net hídlap 33
