Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-09-12 / 36. szám

címlapon Október 3-án tartja hagyo­mányos szüreti felvonulását a m Szentgyörgymezői Kertbarátkor. | A Dunakanyar Mazsorettcsoport, a ' Váralja Néptáncegyüttes, a Dorogi Bányász Fúvószenekar és a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovag­rend egyenruhás tagjainak felveze­tésével, feldíszített kocsikkal haladó menet 14 órakor indul az olvasó­körből és végighalad a település- rész valamennyi jelentős utcáján. Az ünneplők a Klapka téren tartják az ünnepséget, amelyen a hegybíró bejelenti a szüret befejeződését a városvezetés jelen lévő képviselőjé­nek. A felvonulók útjuk során min­den vendéglátóegységnél meg­állnak egy rövid köszöntésre, és műsorukkal felkeresik a Dessewffy utcai idősek otthona lakóit is. Este az olvasókörben szüreti mulatság­gal fejeződik be a nap. köly leülepedett. A kipréselt léből jobb minőségű bor készül, ezért ez külön hor­dóba kerül. - magyarázta Dunai László. Dunán innen, Dunán túl Szép és nagy mennyiségű szőlőtermés­re és kiváló minőségű 2009-es évjáratú borokra számít Geönczeöl Attila is, aki „civilben” garamkövesdi szőlész-borász, a Szkala Szőlészek és Borászok Polgá­ri Társulás elnöke, hivatása szerint pe­dig a Vinum Primatis Zrt. és a megújuló Prímás Pince szaktanácsadója, a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. regionális programmenedzsere, és borszakíró. „A fürtök az augusztusi melegnek és szárazságnak köszönhetően egészsége­sek. Ha a kora nyári esőzések miatt el is kezdődött volna valami betegség, a szá­razság megállította. Nem volt a bogyók épségét fenyegető jégeső sem a környé­ken, ugyanakkor a sok csapadék feltöl- tötte a talajt vízzel, így minden szem­pontból jó termés várható - fejtegette a szakember. Az Irsai Olivért már leszü­retelték augusztusban, most a különbö­ző fehér fajták kerülnek sorra, így a zöld veltelini, a leányka, a rizlingszilváni, és a Szent Lőrinc. Ha a következő hetekben is maradnak a hűvösebb éjszakák, már a savak elégésétől sem kell annyira tarta­ni, a vénasszonyok nyarának napsütése pedig tovább érlelheti a fürtöket. A Párkány környékén termő szőlő je­lentős részét magyarországi borászok vásárolják meg, a gazdák által megter­melt borok pedig jellemzően családi és baráti körben fogynak el, noha minősé­güknél fogva jóval többre is hivatottak lehetnének. A hírek szerint a gazdasá­gi válság miatt jelentős készlet maradt a nagy magyar és szlovák borászatok­nál, ezért idén várhatóan kevesebb lesz a felvásárlás, és alacsonyabb lesz a fárad­ságos munkával megtermelt szőlő ára. Annak oka, hogy a felvidéki borok ke­véssé ismertek, Geönczeöl Attila szerint az, hogy a terület nem tartozik az ismert borvidékek közé, másrészt, hogy kevés itt az eladásra termelő családi, vagy na­gyobb pincészet, amely a szőlőtermesz­téstől a palackozott végtermékig végig­A Magyar Turizmus Zrt. 2006 óta rendezi meg a Nyitott Pincék akci­ót pünkösd hétvégéjén, amikor or­szágszerte több száz pincészet várja kedvezményekkel a borkedvelőket. vinné a folyamatot, és hiányos az in­formációs infrastruktúra is. Párkány az idegenforgalma miatt jó piacot jelent­hetne a helyi borászok számára, a ven­déglátóhelyeken mégis alig lehet „hazai” borokkal találkozni. A termelők és a vi­szonteladók, illetve a fogyasztók közötti kapcsolatot borkóstolókkal, bemutatók­kal, borfesztiválok rendezésével és kiad­ványok készítésével lehetne megterem­teni - vélekedik a szakember. A borász civil szervezetek, így a garamkövesdi Szkala is ösztönzi a borkészítés techno­lógiájának fejlesztésére a kistermelőket, és azt is tanácsolják, hogy úgy alakítsák ki pincéiket, hogy lehessen ott bort kós­toltatni és csoportokat fogadni. A borturizmus és a borkultúra élénkí­tése nehéz munka Magyarországon is. A Bormarketing Kft. munkatársa úgy látja, hogy ez azon a borvidéken mű­ködik jól, ahol legalább egy - tisztes­ségesen megfizetett - személy, jó eset­ben folyamatosan nyitva tartó irodával a háta mögött csak ezzel foglalkozik. Geönczeöl Attila rámutatott, hogy a ré­giónkat is magában foglaló, Tokajhoz, Villányhoz, Egerhez képest kisebb je­lentőségű Neszmélyi borvidék számára sokat jelenthet, hogy a közelmúltban a Szöllősi Mihály neszmélyi pincéje nyer­te el az Év Pincészete díjat. Esztergom városában immár öt­éves hagyományra tekint vissza az augusztus közepén sorra kerü­lő Regulus Borfesztivál, amelyen a Duna mindkét partján élő borter­melők mutatják be boraikat. A Borfesztivál Most zajlik a Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál a Budai Vár­ban, melynek fő eseménye, a Bor- kiállítás és Vásár a nagyközönség számára szeptember 12-én és 13-án 10 és 23 óra között látogatható. A fesztiválon Magyarország borászai­nak színe-java kínálja kóstolásra leg­szebb borait, emellett számos kül­földi nedűt is bemutatnak. hídlap 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom