Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-08-22 / 33. szám
régió Két évtized mérlegéről tanácskoznak Piliscsabán Egyházi iskolák a nevelésért és az oktatásért A kommunista diktatúra éveiben szinte teljesen megszüntetett, illetve elnyomott egyházi oktatási rendszer újraindulásának huszadik évfordulója alkalmából ökumenikus konferenciát szervez a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara augusztus 26-án, szerdán a piliscsabai Campus Stephaneum épületében Egyházi iskolák a köz szolgálatában címmel a hazai történelmi egyházak vezetőinek részvételével. P ontosan húsz évvel ezelőtt, 1989. szeptember elsején a rendszerváltozás egyik csalhatatlan jeleként ismét megkezdhette tevékenyégét egy, a kommunizmus éveiben bezárt egyházi oktatási intézmény, a budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium, amelyet azután újabbak és újabbak követtek, így az 1990. évi első szabad országgyűlési választásokat követően újjászerveződött az egyházi oktatási rendszer, amelynek gyökerei az államalapítás idejére nyúlnak vissza. Géza fejedelem uralkodása idejétől egészen a 16. századig a katolikus egyház, majd ezt követően a protestáns egyházak is magukra vállalták az ifjúság nevelésének és oktatásának nemes feladatát: ők vitték és adták tovább az új nemzedékeknek a hitet és a tudást, ápolták és gyarapították a magyarság értékeit. Az évszázados tradíciónak a kommunista diktatúra vetett véget, amikor 1948-ban a legnagyobb tiltakozások ellenére is megvonta az egyházaktól egyebek mellett az iskolaalapítás és fenntartás jogát, vagyis államosította az intézményeket és elűzte a tanító szerzetesrendeket. Három évvel később mégis engedélyezték tíz középiskola, nyolc katolikus szerzetesrendi, ezek egyike az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, valamint egy református és egy zsidó hitközségi tanintézmény működését. A következő közel négy évtizedben az egyház és az oktatás évezredes összefonódására emlékeztető tekintélyes elitiskoláknak nem kis árat kellett fizetniük a kegyért, amit a kommunista hatalom gyakorolt feléjük: kirekesztettség, megfélemlítés, szigorú ellenőrzések, megfigyelések, a beszervezett besúgóktól való rettegés jellemezte a mindennapokat. Negyven év után az első, újra diákok százait padsoraiba váró egyházi iskola megnyitása az igazság győzelmének és a szabadságnak a jelképévé vált. A történelmi jelentőségű esemény huszadik kerek évfordulóját a visszaemlékezés, a számvetés és az erőgyűjtés kiváló alkalmaként megragadva szervez ökumenikus konferenciát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézettel, a Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási és Iskolai Osztályával és a Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatásügyi Irodájával együttműködve Egyházi iskolák a köz szolgálatában címmel jövő szerdán Piliscsabán, az egyetem Stephaneum épületében. Az egynapos tanácskozás plenáris ülésének előadói között a három történelmi egyház vezetői, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom- budapesti érsek, Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerület püspöke mellett Hoffmann Rózsa oktatáspolitikus, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője is felszólal, és jelen lesznek a három egyház óvodáinak, általános-, közép és felsőoktatási intézményeinek szakemberei is. A konferencia fővédnöke Erdő Péter, a PPKE nagykancellárja, házigazdája Fodor György, a PPKE rektora lesz. A szakmai tanácskozás részletes programja az egyetem bölcsészkarának honlapján olvasható. Gábor Éva hidlap.net hídlap 37