Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-08-11 / 32. szám

régió Újra bölcsőde nyílik Nyergesújfalun plusz még több mint hétmillió nyergesi önerőből korszerűsödik. Az óvodában a munkálatok várhatóan a nyár végén kez­dődnek meg, míg a bölcsőde kiépítése ősz közepén startolhat. A város azonban még több tervvel készül a jövőre: kerékpárutak létrehozása, útfelújítások, illetve a 10-es út menti sziklafal stabilizációja tartozik jelen­leg a település kiemelt feladatai közé. Hegedűs Dóra Újra bölcsőde létesül Nyergesújfalun, ráadásul a település az óvodát is kor­szerűsíti, sőt az év hátralevő részében még jó néhány látványos munkálat­nak is szemtanúi lehetünk, így egyebek között megerősítik a város 10-es főút melletti szakaszán húzódó támfalát is. H osszú idő után ismét lesz bölcsőde Nyergesújfalun egy sikeres pályázat­nak köszönhetően. A harminchárommillió forintot felölelő költségeknek azonban tíz százalékát a nyergesi testület biztosítja, er­ről egy rendkívüli ülésen múlt hét kedden döntöttek a helyi képviselők. Szintén ek­kor született megállapodás arról is, hogy a családsegítő munkájának könnyítése ér­dekében új épület megvalósítására pályá­zik a város. Emellett ráadásul az óvoda is megújul, a fűtési rendszer mintegy tizen­kétmillió forintos uniós pályázati alapból, p =t (í% \ MAGYAROK , ORSZÁGOS GYŰLÉSE Kunszentmiklós-Bösztörpuszta 2009. augusztus 21-22-23. SZERZŐDJÜNK EGYÜTT ÜJRA A NEMZET MEGTARTÁSÁÉRT ES FELEMELESEERT! Magyarország legnagyobb rendezvénye a magyar emberek akaratából 1000 őstermelő és kézműves országos vására o Magyar Találmányok Háza 0 Pusztaegyetem » Nemzeti Könyvnapok Magyar Versek Pavilon 9 Nemzeti Filmszemle u Szép táncos magyarok 9 Harcos magyarok 0 Zásztóerdő. több tízezer Magyar Történelmi, települési és Ncmzetzászlő találkozója o Magyar Nemzeti Lovas Diszalegység több száz lovassal o Lófuttatás, lóvásár ír Katonai Hagyományőrző Bemutató » Nemzeti Érdek Program bemutatója o Civil Parlament. Civil Felsőház megválasztása > Békejobb sátor 9 Családok találkozója Keresztelők, esküvők 9 Szent Korona Szertartás O Gyógyítsuk meg Magyarországot Program 0 Szent Korona Zarándoklat > Tűz-Szer-Tar-Tás 9 Enyém a Vár, népi játékok, gyermekprogramok Kézműves foglalkozások 200 kézműves segítségével » Magyar ízek találkozója a Civil Ügyészség e az Ország Kenyere, kenyérsütés több tucat kemencében Magyarok Asztala & Zenei koncertek « Magyarok Országos Gyűlése a Alkotmánytervezet elfogadása O Új Választójogi Törvény 9 Nemzeti Érdek Program elfogadása ft Cselekvési Terv jóváhagyása Felvilágosításért keresse a helyi Magyarok Szövetsége közösségeket! MAGYAROK ft, SZÖVETSÉGE www.magyarokszovclsegc.hu aqucu sziget UGYE NÉHA ÖNNEK IS FÁJ A HÁTA VAGY A DEREKA? Esetleg állandó jellegű ízületi és izomfájdalmai vannak? ELEKTROTERÁPIÁS KEZELÉSSEL A FÁJDALOM ELLEN Masszázs és fürdőgyógyászati kúráink mellett elektro- terápiás kezelések igénybevételére is lehetőség van, melyek célja elsősorban a mozgásszervi betegségek során fellépő fájdalmak enyhítése, csillapítása. Ajánlott kezeléseink: TENS Stabil galvánkezelés Interferencia Diadynamik Szelektív ingeráram Ultrahang kezelés A kezelések ára egységesen 500 Ft, amelyek igény- bevételéhez szakorvosi javaslat szükséges. További információ az Aquasziget Egészség központ recepciójánál kapható. Aquasziget Esztergom Egészség Központ cím: 2500 Esztergom Táncsics M. u. 5. telefon: 06-33/511-110, 511-111 e-mail: info@aquasziget.hu | web: www.aquasziget.hu BAN AZ f:V ÉLMÉNYFÜRDŐJE Business Traveller Hungary Corporate club díj 2008 hidlap.net hídlap 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom