Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-08-08 / 31. szám
almárium Egymást követik a vidéki kulturális és hagyományőrző rendezvények az esztergomi és dorogi kistérségben Falunap falunap hátán! Mint már azt a Kedves Olvasó is megtapasztalhatta, lapunk minden számában teret adunk az egykori Esztergom vármegye települései alkotta Leader Helyi Akciócsoport bemutatását szolgáló soroknak. A korábbi számokból az érdeklődők megismerhették, hogy mi is az a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia, mi az, hogy Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, ismertettük a fejlesztési célok megvalósítását segítő aktuális vidékfejlesztési pályázatokat is, de írtunk már a vidéki élet szereplőit hálózatba tömörítő Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról is. Részletesen beszámoltunk az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, a klasszikusan a vidéki településeken (5000 fő alatti települések) megvalósuló fejlesztéseket támogató pályázatokról is. I. Művészeti Napok Dömösön Mai számunkban két, az esztergomi és dorogi kistérség életében meghatározó kulturális eseményről számolunk be. Az egyik már lezajlott, a másik azonban még előttünk áll, tájékoztatott Hummel Rudolf, az Esztergomi Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetője. 2009. július 31 -én és augusztus 1-jén hagyományteremtő céllal rendezték meg az I. Művészeti Napokat Dömösön. A kétnapos, színes, képzőművészeti és gazdag zenei repertoárral büszkélkedő fesztivál igazi csemege volt a minőségi kultúrára vágyóknak. Felvonult itt a helyi művészélet apraja-nagyja, festők, szobrászok, muzsikusok egyaránt. A zenei kínálat sem volt akármilyen, a pénteki és szombati nap felejthetetlen pillanatokat ígért a jazz és a soul szerelmeseinek! A fesztivál ugyan nem nyert támogatást a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatán, a szervezők ennek ellenére mégsem csüggedtek, hiszen életre hívták a rendezvényt. Az esemény helyszíne a dömösi polgármesteri hivatal előtti parkoló és a camping területe volt. A patinás eseményt Novák Lajos, a község polgármestere nyitotta meg, a nemrég vásárolt egykori malomépületből frissen kialakított vadonatúj galériában, de az eseményen tiszteletét tette és beszédet mondott Hummel Rudolf, az Esztergomi Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetője és Bodnár Mihály az Esztergomi Kistérségért Egyesület elnökhelyettese is. A kétnapos rendezvény tetőpontja a Megasztárból is ismert Gál Csaba BOOGIE fergeteges élő koncertje volt. VI. Nyárzáró fesztivál Mogyorósbányán Szinte véget sem ért az egyik falunap, már következik is az újabb, ecsetelte Englóhner Edina a Dorogi Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetője. 2009. augusztus 14-15-én rendezik meg, immár 6. alkalommal a nyárzáró fesztivált Mogyorósbányán. A házigazda természetesen az idei évben is a Mogyorósbányai Fúvószenekar lesz. A rendezvény a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Falunap 2009 pályázatán 600.000 Ft összegű támogatást is nyert. A kétnapos esemény egyik kuriózuma lesz majd az a sátor, ahol a Dorogi és az Esztergomi Helyi Vidékfejlesztési Irodák a fesztivál folyamán bemutatják az érdeklődőknek az Új Magyar- ország Vidékfejlesztési Programot, és ezen belül az érdeklődők választ kaphatnak például a közeljövőben induló Leader Vidék- fejlesztési Program keretében meghirdetendő pályázatokról is. Hummel Rudolf összegzésül elmondta, hogy ezzel a rendezvénysorozatnak koránt sincs vége, hiszen szinte minden hétvégére esik majd falunap. Kiemelte azonban, hogy a fent említett 2009. évi pályázaton még az annavölgyi falunap is támogatást nyert, ennek időpontja augusztus 29-30. Englóhner Edina a dorogi és Hummel Rudolf az esztergomi iroda vezetői arra kérik a Tisztelt Lakosságot, hogy ha bármilyen további kérdésük merülne fel az Új Magyarország Vidék- fejlesztési Programmal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen érdeklődnek a vidék iránt, keressék az irodákat a 33/441-191 és a 33/500-790-es telefonszámokon, illetve az irodákban személyesen. A programokkal kapcsolatos észrevételeiket, kérdéseiket eljuttathatják elektronikus úton is a dorogi@vkszi.hu , vagy esztergomi@vkszi.hu e-mail címekre is. A helyi vidékfejlesztési irodák és az általuk nyújtott szolgáltatások a www.dtkt.hu és a www.egomkisterseg.hu honlapon is elérhetőek. Különleges akció a nyár két ellensége ellen, hogy kellemesen teljenek szabadsága napjai: FENIDERMA napozás utáni regeneráló, a leégett bőr ápolására: 1510 Ft helyett 1060 Ft-ért FENISTIL hűsítő gél szűnyogcsípésre és napégésre: 843 Ft helyett 760 Ft-ért. Akciónk a készlet erejéig érvényes. Továbbra is tart az akció napvédő termékeinkre: 2 db Vichy vagy Bioderma napvédő termék vásárlása esetén ajándékot kap! Cím: 2500 Esztergom, Madách tér 1 .Tel: 33/ 401-141; Fax: 33/401-146 www.szentistvangyogyszertar-esztergom.hu E-mail: szentistvanpatika@citromail.hu hidlap.net hídlap 49