Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-08-08 / 31. szám

kultúra Egy dobozba zárt film kiszabadulása A mozirajongók legkedvesebb legendái közé tartoznak a „dobozos filmek"történetei. Most mi is egy ilyennel szolgál­hatunk, bár meg kell jegyeznünk, hogy a Párkányból nemrég előkerült magyar filmritkaságot nem a cenzúra miatt kellett a publikumnak hiányolnia. R itka pillanata volt nemrég a magyarfilmtörténelemnek, ami­kor egy párkányi ház padlásán meglelték az 1945-ös Megál­modtalak című magyar filmet. A momentum azért is volt kivé­teles és rendkívüli, mert erről az alkotásról a szakma úgy tudta, minden változat elveszett a világégésben. Nem is fűztek a jelen­kor magyar filmtörténészei sok reményt ahhoz, hogy valaha is előkerülhet egy kópia, így hosszú évtizedeken át be­lenyugodtak abba, hogy csak egy forgatókönyv­részlet és két kritika tanús­kodott az utókor számára a filmről. A Megálmodta­lak egyetlen megmaradt kópiája azonban egy pár­kányi ház padlásán hevert az elmúlt évtizedekben. Oda úgy került, hogy a film tekercseit a városban állomásozó katonáknak szánták, és a tábori mozi számára leszállították a háború utolsó évében. A nagy hadi mozgások eredményeképpen aztán a kerek dobozok nem „meneteltek" a bakákkal együtt tovább, hanem itt marad­tak Párkányban, egészen pontosan a Burza család házában. A család tagjai egy üveg pálinkáért cserébe „botolták" el a filmet anno. Szerencse, hogy Burzáéknak jó érzékük volt a filmművé­szet iránt, mert ugyan a 16 milliméteres filmet nem tudták le­vetíteni otthonukban később sem, de azt mégis nagy becsben tartották. Egészen mostanáig, amikor egy padlásszemle alkal­mával kinyitották a régi dobozokat. Muráti Lili és Bilicsi Tivadar főszereplésével készült film most a budapesti Magyar Nemzeti Filmarchívumban várja, hogy az esetleges restaurálási munkák után újra vetítőbe tegyék. Hajózzon velünk a Dunán! Ismerje meg a Dunakanyar szépségét, valamint Visegrád és Budapest nevezetességeit egy kellemes hajókirándulással egybekötve. A MAHART PassNave Személyhajózási Kft. Esztergom—Visegrád—Budapest útvonalon közlekedő szárnyashajójárata június ó. és augusztus 30. között minden szombaton és vasárnap 11.30 órakor indul Esztergomból. További hajóutak és információ: www.szemelyhajozos.hu könyvrébusz 1 nyerjen könyvet jó válaszokkal! Oldja meg az oldal sarkéban található Sudoku játékot, vágja ki, és küldje vissza a szerkesztőség elmére augusztus 12-ig! A helyes megfejtők között Mahart Passnave által felajánlott kétfős hajójegyeket sorsolunk ki! Előző heti feladványunk megfejtői közül Horváth Sándor (Esztergom) olvasónk­nak kedvezett a szerencse, nyereményét szerkesztőségünkben veheti át. 4 6 8 7 2 6 5 2 1 9 4 3 6 1 9 _8_ 4 6 7 3 4 5 8 8 7 5 9 1 A legutóbbi feladványainkra helyesen válaszolók közül Csöbönyei Ildikó lett a szerencsés. Nyere­ménye, egy, a Babits könyvesbolttól kapott 1500 forint értékű könyvutalvány, melyet szerkesz­tőségünkben vehet át és az említett üzletben válthat be. Ezúttal George Clooney filmjeivel kapcsolatban teszteljük olvasóink tudását. Legutóbbi feladványunk megfejtése: 8 5 6 9 2 3 1 4 7 9 7 4 5 1 6 2 8 3 3 1 2 4 8 7 9 6 5 6 4 9 7 3 5 8 2 1 2 3 7 8 6 1 5 9 4 5 8 1 2 9 4 3 7 6 7 9 5 1 4 2 6 3 8 1 6 8 3 7 9 4 5 2 4 2 3 6 5 8 7 1 9 1. Milyen dokiként játszott a legendás Vészhelyzetben? 2. Melyik horrorfilmben játszott Quentin Tarantino oldalán? 3. Ki a magyar szinkronhangja George Clooney-nak? 28 hídlap A válaszokat augusztus 12-éig kell elküldeni a hidlap@freemail.hu e-mailre vagy a szerkesztő­ség postacímére. Múlt heti rébuszoink helyes megfejtései: 1. Ószövetség, Mózes első könyve 2.150 3. Péter apostol

Next

/
Oldalképek
Tartalom