Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-08-01 / 30. szám
Előzzük meg a bőrrákot! Halálos barnaság? ISHSIjBingMSI Beköszöntött a nyár, ezzel együtt bőrünk ki van téve a napsugár ártalmainak. Kellő óvatosság híján akár bőrrákot is kaphatunk. Noha a bőrrák csupán az elővigyázatossággal nem előzhető meg, mégis rengeteget számít az óvatosság. Kerüljük a természetes és mesterséges napfényt egyaránt! A napsütötte bőr megbosszulja önmagát! A bronzos barnaság igen divatos, ám ennek ellenére egészségtelen is. Manapság riasztóan megnőtt a bőrrák megjelenése világszerte, aminek hátterében a napsugarak elleni elmulasztott védekezés, illetve az önvizsgálat hiánya áll. Napjainkban az UV-sugárzás erősebb, mint valaha. Három fajta UV-sugárzást különböztetünk meg, UVA-, UVB- és UVC-típusokat. Ezek mindegyike sértheti a bőrt, azonban legveszélyesebb az UVB-sugárzás, amely a leégésért is felelős. Egyik következménye, hogy a bőr genetikai állománya megváltozik, s kialakulhat a bőrrák. A legnagyobb veszélyben a gyerekek vannak. Sajnos a bőr megjegyzi a leégést, s később akár bőrdaganat formájában jelentkezhet. A világos bőrű és szemű emberek szintén óvatosságra vannak intve, azonban a sötétebb tónusokkal megáldottab- bak sem érezhetik magukat maximális biztonságban - erősíti meg Mrázik Krisztina, esztergomi bőrgyógyász is, majd hozzáteszi: A másik két fajta bőrráknál a kültakarót ért ártalmak adódnak össze és megtörténhet, hogy csak az évek múlásával üti fel a fejét az elváltozás. A szoláriumozást is kerüljük, hiszen a túlzott használata károsítja a bőrt. A bőrrák kialakulása egyébként több tényezőre vezethető vissza. Egyrészt a túlzott napozás, másrészt a genetika Is nagyban hozzájárulhat a betegséghez. A harmadik eset, amikor valaki káros kémia anyaggal, mint például kátránnyal dolgozik. Bármilyen elváltozás esetén azonnal forduljunk bőrgyógyászhoz, aki egy speciális nagyítóval vizsgálja meg az esetleges elváltozásokat. A rák diagnosztizálása során, sebészi úton eltávolítják a „kényes" területet. Áttét esetén injekció, illetve kemoterápia alkalmazható kiegészítő kezelésként. Mrázik Krisztina tanácsa, hogy kerüljük a direkt napozást, ha pedig a szabad ég alatt tartózkodunk - kerti munka, kirándulás-, mindig napfényvédővel védekezzünk. Nem kell ahhoz a strandra menni, hogy ártsunk magunknak. Délelőtt 11 és délután 4 óra között vagyunk kitéve leginkább a nap sugarainak. Legalább tizenöt faktoros fényvédelem szükséges, azonban a fehér bőrűeknek ötvenfakto- ros védelem ajánlott. Kalappal, szellős, testünket fedő ruházattal óvhatjuk még bőrünket. Tudta? Ausztráliában található a bőrrákban szenvedők legtöbbje. A szigetország lakói felismerve a veszélyt, a hófehér bőrt kezdik dicsőíteni. Gondoljunk csak Nicole Kidman vagy Kylie Minouge ausztrál hírességek porcelán bőrére, milyen büszkén viselik azt. Vegyünk példát róluk! A bőrrák több formában támad! A bőrrák több fajtája ismeretes, szám szerint három: a bazalioma, a rosszindulatú melanóma és az elszarusodó laphámrák. Noha az elszarusodó laphámrák az idősebbeknél gyakoribb, a többi korosztály is figyeljen a jelekre. Tüskeszerű kinövések formájában üti fel fejét, általában a kézfejen, fejtetőén, arcon, füleken és a nyakon. A megnövekedett csomókat, fekélyes bőrelváltozásokat kövessük figyelemmel. Csakúgy, mint a bőrdaganatok nagy részét, ezt is sebészeti úton tá- volítják el, s a kezdeti stádiumban észrevett bőrrák nem feltétlenül veszélyezteti KÉZI AUT0M0S0 személyautó terepjáró, egyterű cím: Esztergom, Dobogókői út 30. nyitva tartás: h-sz 08-19 bejelentkezés: 0670/315-7601 Igény szerint házhoz megyünk autójáért! külső mosás: 1300,- 1800,full külső: 2200,- 2800,(felni tisztítás, gumiápolás, ablaktisztítás, külső műanyagápolás) belső takarítás, műanyagápolással: 2100,- 2200,külső mosás, belső takarítás műanyagápolással egyben: 3400,- 4000,full külső mosás, belső takarítás műanyagápolással egyben: 4000,- 4600,teljes kárpittisztítás: 15000,- 17000,40 hídlap hidlap.net