Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-08-01 / 30. szám

Piaétja. jtesji \M, edfí néaink, mpímb jki hPHÜ tfrt, fomea hunyj rf, ttm tlf í ott ií ti i«g! A z Aquasziget galériájának legújabb kiállító vendégművésze, Varga P. András, mint egykori ferences gimnáziu­mi diák kötődik Esztergomhoz. A főként „kisgrafikával"foglalkozó alkotó egy, a ké­pekhez mellékelt rövid biográfiában ar­ról ír, hogy ex libriseket is készít, melyek­tárlatjárat kultúra Házak, fák és az ego nek manapság ismét reneszánsza van. Aki már látott ex librist, az tudja, hogy meny­nyire szuggesztív, sűrű, címerszerű, hitval­lásféle képi alkotás, mely egy viszonylag kis helyen számtalan képi és írott informá­ciót tömörít. Varga P. András most kiállított rajzai is hasonlók ezek­hez, már csak azért is, mert a grafikus szíve­sen toldja meg képeit idézetekkel, feliratok­kal. A különös hangula­tú és viszonylag kismé­retű kompozíciókon egyfajta miszticizmus uralkodik, a többnyi­re egy-egy fával vagy házzal kiegészült táj­ba hatalmas kézfejek nyúlnak be, de az sem ritka Varga képein, hogy a tájhoz képest túlméretezett égi­testekkel kiegészülve. A fák és a házak raj­zai akár külön pszichológiai elemzést is érdemelhetnének, hiszen köztudomású, hogy egyes elemzők szerint a fa ábrázo­lása az egyén önmaga érzelmeinek kivetülését, a ház nagysága és elhe­lyezkedése az önértéke­lés kifejeződését jelenti. A rejtett, titokzatos, mö­göttes így egyfajta szür­reális megfogalmazás­ban kerül a nézők elé, az amúgy sem hétközna­pi szövegek kíséretében (például: „Dicsérjen a testi Halál, édes nénénk, rosszaknak, jaj, értünk is jő, hogy megtérnénk. Boldog, aki hozzád tért, benned hunyt el, kiben élt, s ma is él még!"). Varga P. András kiállítása augusztus 24-ig testek ereszkednek alá, helyenként pőre látható az Aquaszigeten. cd Skandalum Egyre felkapottabb a Manökken Proletarz zenekar, melynek új le­meze, a kissé botrány- szagú Diszkréten élvezz! címet viseli. Az album dalai leginkább jó(pofa), vicces versek megzené­sítései, amolyan alter' stílusban, de a számok némelyikében fel-fel- tűnik a rap műfaj is. A könnyen megjegyez­hető szerzemények né­melyike máris sláger az underground klubok­ban, feljebbjutás viszont nincs, ugyanis pumpá- lós szintetizátor híján biztos nem a MP lesz az új sznobok ideálja. dvd Kircsi Ugye senki nem hit­te, hogy a „pop kirá­lya" csak úgy üzleti si­ker nélkül távozhat az élők sorából? Michael Jackson halála - miként volt ez Elvis Presley és Zámbó Jimmy eseté­ben is - nagyobb biz­nisz, mint élete, mond­hatjuk némi iróniával. Jacko karrierjét most A Michael Jackson sztori című DVD-n is meg­nézhetjük. A korong erénye, hogy ezúttal húga Janet, és barátai Brook Shields és Gladys Knight mesélnek róla, a kulisszák mögötti tit­kokról. Az összeállítás­ban természetesen MJ a főszereplő. K°zMETIKus MESTER kezelései:« Tini kezelesek: 2500-3200 Ft-ig 1 Nagykezelések: 3500-4500 Ft-ig Ránctalamtó kezelések: 5000-6000 Ft-ig etovalasok (szemöldök, szemhéj): 20.000 Ft ' Szemöldök festés: 450 Ft Szempilla festés: 550 Ft Herényi Katalin - telefon: 0630-431-3609 MŰKÖRÖMÉPÍTÉS Új trendek, széles választék! . Építés mintákkal, csillámporos-kagylós: 3000-3200 Ft-ig Töltés: 2500-2900 Ft-ig„ Újdonság: ]APÁN MANIKÜR % il| műköröm helyett speciális körömerósites Aj«;™ bevezető áron: 1200 Ft-tól | v** Varga Szilvia - telefon: 0670-420-6559 V W FODRÁSZAT 10 éves szakmai tapasztalat, profi munka' Női vágás: 2200-2700 Ft-ig Férfi vágás: 1500-1800 Ft-ig MELIR AKCIÓ 3800-5800 Ft-ig Profi frizura készítés (kontyok, alkalmi frizura) Papp Andrea - telefon: 0620-968-2628 kedvezményt jelent bármelyik szolgáltatásunkból! HHHbí ■■Hfl hidlap.net hídlap 29 A rovatot összeállította: Pöltl Oxi Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom