Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-08-01 / 30. szám
közügy A diákhitel előnyei és hátrányai Már a diákok is hitelből élnek Bozori Ivett Egyre többen igénylik a diákhitelt felsőfokú tanulmányaik megkönnyítése céljából, érdemes azonban kétszer is meggondolni a hitelfelvételt, hiszen a tanulmányok végeztével a központ kegyetlenül elkezdi vonni a törlesztőrészleteket, függetlenül attól, hogy az illetőnek sikerült-e elhelyezkednie, vagy munkanélküli lett. összeállításunkban mindazoknak szeretnénk segítséget nyújtani a hitellel kapcsolatos kérdésekben, akik most kezdik meg tanulmányaikat, illetve, akik már a törlesztés kapujában állnak. Hiteligénylés A továbbtanulás finanszírozása sokaknak súlyos anyagi terhet jelent, s egyre nagyobb azon felsőoktatásban részt venni vágyó fiatalok száma is, akik önerőből nem tudnák finanszírozni tanulmányaikat. Elsősorban az ő segítségükre hozták létre 2001-ben a diákhitel programot, melynek keretén belül a főiskolások és egyetemisták igényelhetnek hitelt. Fontos tényező a kölcsönnel kapcsolatban, hogy nincs hitelbírálat, aki megfelel a jogosultsági feltételeknek, az jövedelem, kezes és fedezet nélkül jut a kért összeghez, az általa választott feltételek szerint. Sok esetben előnyt jelenthet, leginkább a költségtérítéses hallgatók esetében, hogy a hitelt félévente lehet egy összegben kérni, így a tandíjak és a félévek elején esedékes Illetékek kifizetése köny- nyebbé válik. Diákhitel felvételére jogosult mindenki, aki: • a 40. életévét még nem töltötte be, • magyar állampolgár, • menekültként elismert, • letelepedési- vagy bevándorlási engedéllyel rendelkezik, • a rendeletben meghatározott jogcímen Magyarországon szabad mozgás- és tartózkodási joggal rendelkezik. • felsőoktatási intézményben érvényes hallgatói, tanulói jogviszonnyal rendelkezik, • lakóhelyét a személyi adat- és lakcímnyilvántartásba bejelentette, • az adott képzési időszakra bejelentkezett és • nem rendelkezik érvényes Diákhitel szerződéssel. Forrói: www.diakhitel.hu A hiteligénylés folyamata nagyon egyszerű, csupán a szükséges dokumentumok kitöltése és a megadott időn belül a hitelközpontba való visszajuttatása szükséges. Ezt követően a hivatal ellenőrzi, hogy a megadott adatok valósak, és hogy ténylegesen fennáll a hallgatói jogviszony. Amennyiben mindent rendben találnak, úgy semmi akadálya nincsen a hitel folyósításának. Érdemes azonban az igénylés előtt a törlesztés feltételeiről, illetve a kamat nagyságáról, a várható törlesztő-részletekről is tájékozódni. Már csak azért is, mert ugyan a plusz bevétel tudata felszabadító, majd az elköltött forintok révén begyűjtött élmények és emlékek örök érvényűek, de a későbbi törlesztés már kevésbé élvezetes, sőt sok esetben elég megterhelő is lehet. Erről számoltak be olyan diplomások, akik mostanában fejezték be felsőfokú tanulmányaikat, és már törleszteniük kell, illetve hamarosan az ő számlájukról is levonják az első részletet. Vámos Edit júniusban vette át diplomáját, így ő már a törleszteni kényszerülők táborába tartozik. Kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy tanulmányai során mind a négy év alatt felvette a hitelt.„A szüleim nem tudtak semmilyen formában anyagilag segíteni, és mivel költségtérítéses voltam, így még az iskolától sem kaptam támogatást. A hitelt azért vettem fel, mert nem akartam a családomat adósságba hajszolni. A havi 30 ezer forintot a kollégiumra, és az utazásra költöttem, emellett természetesen dolgoztam is, hiszen ezen költségek mellett a tandíjamat is ki kellett fizetnem". A törlesztéssel kapcsolatos nehézségekre reagálva hozzátette: „Szerencsére sikerült a szakmámban elhelyezkednem, így augusztustól biztos munkahelyem van, ebből adódóan remélhetőleg nem lesznek ezzel problémák". Törlesztési feltételek Nyilván kevesen vannak azok, akiknek lehetőségük van arra, hogy előtörlesszenek, hiszen ha valaki hitelfelvételre kényszerül, az valószínűleg nem fogja tudni tanulmányai során visszafizetni. Ám ha valakinek mégis kivitelezhetővé válik az úgynevezett előtörlesztés, akkor érdemes élni a lehetőséggel, hiszen ez a visszafizetés korlátlanul és külön költségek nélkül valósítható meg, és közvetlenül a tőketartozást csökkenti, így jelentősen lerövidíthető a hitel futamideje. Azoknak viszont, akik nem tudják időben megkezdeni a visz- szafizetést, vagy valamilyen egyéb okból átmenetileg szüneteltetni szeretnék azt, lehetőségük van a halasztást kérvényezni. A gyed, gyes idején, valamint ha rokkantsági nyugdíjra, rokkantsági járadékra, baleseti rokkantsági nyugdíjra jogosult valaki, akkor kérhető a törlesztési kötelezettség szüneteltetése, illetve a 22 hídlap hidlap.net