Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-08-01 / 30. szám

esztergom ZAVARTALAN EMLÉKEZÉS A Petőfi utca teljes felújítása miatt a közlekedők már tapasztalhatták a forgalom- korlátozásokat, úteltereléseket. Ezekkel szembesülnek mindazok is, akik elhunyt hozzátartozójuk, ismerősük sírhelyét szeretnék meglátogatni a Belvárosi teme­tőben, az útépítési munkálatoknak köszönhetően ugyanis a gépjárművek előtt lezárták az utcát, a kivite­lezés azonban a gyalogosforgalmat semmilyen módon nem korlátozza - tudtuk meg Laczó Imrétől. Az Esz­tergomi Kegyeleti Kft. ügyvezetője hozzátette, hogy a temető változatlan nyitva tartással várja a látogatókat és a korábban megszokott módon működik a terület gondozása, a hulladékok összegyűjtése, valamint elszállítása is. Emellett a teme­tésfelvételek rendje sem változott, a sírkert a nehézségek ellenére is mindenben próbál segítséget nyújtani a hozzátartozóknak. A nyitva tartással, illetve a szolgál­tatásokkal kapcsolatban az Esztergomi Kegyeleti Kft.-t kereshetik a látogatók, hoz­zátartozók. A korlátozások feloldása az útépítések befejezésétől függ, amint azt az építkezések lehetővé teszik, úgy a temető ismét autóval is megközelíthető lesz. útvonalon közlekedik, ezért kisebb késé­sekre kell számítani e helyi járaton. PUSZTAFESZTIVÁL: ÉPÍTŐTÁBOR MÁSKÉPPEN Idén is megrendezik a tavalyi nagyjelen­tőségű Kurultajhoz hasonló Magyarok Or­szágos Gyűlését és Vásárát augusztus 21 -e és 23-a között a Kunszentmiklós melletti Bösztörpusztán, melynek 300 hektáros te­rületének előkészítéséhez egy sajátságos építőtábort szerveztek. A világ leghosz- szabb ingyenes tábora Budapesttől 70 kilométerre, Alsószenttamáson még au­gusztus 20-ig tart. A résztvevők napi 2-3 óra munka ellenében megtanulhatnak lovagolni, faragni, agyagozni, csuhézni, kemencét építeni, állatokat tartani, kenye­ret sütni, íjjal lőni, nyulat fogni, bográcsoz- ni, sámándobolni, ostorral pattogtatni, barantázni, röviden elsajátítani a régi népi életmódot, esténként pedig koncerteken, táncházban vehetnek részt. Aki szeretné munkájával segíteni a szervezést, a www. pusztafeszt.hu honlapon jelentkezhet. ELKAPTÁK A FALU ROSSZÁT Nagysáp. A dorogi rendőrök indítványoz­ták előzetes letartóztatását annak a helyi férfinak, aki kihívóan közösségellenes ma­gatartásával és a büntető törvénykönyv­be ütköző pénzszerzési módszereivel az utóbbi időben igencsak felborzolta a ke­délyeket a faluban.Több bejelentés érke­zett ugyanis arról, hogy a„falu rossza"fe­nyegetőzött, hogy ha nem adnak át részé­re bizonyos pénzösszegeket, akkor elvágja a torkukat. Saját édesanyját is naponta bántalmazta, így szerzett tőle több mint 100 ezer forintot. Rendkívüli agresszivitá­sát mutatja, hogy július 18-án hajnalban egy hatalmas terméskővel úgy törte be a polgármesteri hivatal ablakát, hogy az ab­laktól egy méterre álló íróasztal tetejét is bezúzta. Mikor távozott a bűncselekmény helyszínéről az utcán ordibálva kijelen­tette, hogy„minden nagysápi ki lesz nyír­va". A büntetlen előéletű 30 éves férfinak most zsarolás, rongálás, készpénz-helyet­tesítő fizetési eszközzel történő visszaélés és zaklatás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie. DUNA-MOBIL PROGRAM A KÖZBIZTONSÁGÉRT Esztergom-Kertváros. Csütörtökön reggel 9 órakor érkezett az esztergom- kertvárosi Féja Géza Közösségi Házba a Duna-mobil programsorozat a gye­rekek szórakoztatására. Az esemény az Esztergom-Nyergesújfalu Többcélú Kis­térségi Társulás anyagi támogatásával va­lósulhatott meg az Esztergom és Térsége Közbiztonságáért Alapítvány szervezésé­ben. A gyerekeket játékos programok és versenyfeladatok várták. NYOLCVAN ÉV KIÁLLÍTÁSA Esztergom-Kertváros. A nyolcvanadik születésnapját ünneplő Tóth János ama­tőr festő életmű-kiállításon mutatta be tevékenységét a Féja Géza Közösségi Házban„80 év - 80 kép"címmel. Ebből az alkalomból családias rendezvény kere­tében köszöntötte nyolcvanéves tagját az Idősek Klubja közössége. A kiállítást Behányné Bányai Enikő, az Idősek Klubja szervezője nyitotta meg, ismertette Tóth Jani bácsi „polgári" életútját és az amatőr művész saját képalkotási, kifejezési mű­vészetét. A megnyitón elhangzott, hogy nem egyoldalú alkotóval találkoztunk. Tóth János az„Ősszel is nyílik még virág" című nyugdíjasok részére kiírt országos vers- és prózaíró pályázaton is eredmé­nyesen szerepel évek óta. A kiállítás au­gusztus végéig tekinthető meg. VENDÉGSÉGBEN PILISVÖRÖSVÁRON Esztergom-Kertváros. Az Idősek Klub­ja tagjainak huszonhat fős társasága Pilisvörösvárra látogatott hétfőn délután a Napos Oldal Szociális Központ Idősek EGOM-I^ „Akertékkéw...” • Térburkoló-kő gyártása és forgalmazása • Mosott és sima felületű járdalapok többféle színben és formában • Szegélyek, virágtartók, tömblépcsők, és köztéri betonelemek 20 éve Esztergom és környéke szolgálatában 2500 Esztergom-Kertváros, Ipari park Hrsz 30051 Tel./fax: 06 33 419187; mobil: 06 30 9491444; E-mail: info@egomko.hu ; www.egomko.hu 2 Q/íüqny IZZÉRIA f/ U {tettunk! mm m *fvTc 8*1^® 'Itó, 2500 Esztergom, Lőrinc u. 5. tel: 06-33/312-667 info@rizzo.hu , rizzo.hu; rizzopizza.hu ...’1 h idlap.net hídlap 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom