Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-12-23 / 51. szám
Pöltl „Oxi” Zoltán novellája Tropa A Girbe-Gurba házaspár régi történet, mert Girbe bácsi és Gurba néni is elég régiek már. Vagyis öregek. Vagyis úgy néznek ki, mint az öregek. Vagyis koruk megállapíthatatlan. Tulajdonképpen a nemük is megállapíthatatlan. Akarom mondani az egyikük azért bácsi, mert ő a magasabb termetű. Általában. Már amikor nincs összegörnyedve jobban, mint a másik, aki Gurba néni névre hallgat. Ezzel együtt lehet, hogy Gurba néni a férfi a kapcsolatban, mert vannak annyira modernek, hogy a szexuális hovatartozás kérdésének ajtaját nem hagyják csukva. Tán az ajtót elvitte a szél, de lehet, hogy tavaly télen tüzelték el, amikor nem tudták eldönteni, hogy meghagyják, és akkor eggyel kevesebb mínusz jön be a szobába, vagy mégiscsak felaprítsák, és akkor legalább arra az időre plusz tíz fok fölé megy a lopott hőmérő lopott higanyszála, amíg a parázs ki nem huny. Hát igen, a szex és a tüzelés. Szóval a Girbe-Gurba házaspár kettőse nem feltétlenül megállapítható és definiálható. Annyi szent, hogy csövesek és szegények és rossz rájuk nézni, és csak a gond van velük. A Girbe-Gurbáékkal legtöbb gondja magának Girbe bácsinak és Gurba néninek van, aki sokszor nem tudja eldönteni, hogy ő csak egy skizofrén, aki képzeli, hogy társa van, vagy pedig a házastársa skizofrén és amaz képzeli, hogy ő a társa. Ennek a problémakörnek a boncolgatása nem egyszer napokat vesz igénybe, mely filozofálgatások főleg bizonyos pénzek érkezésekor vetik fel a fejüket. Ha van pénz, akkor van kaja. Ha van kaja, akkor pia is van. És ha van pia, akkor az ember filozofál, mert nem igaz, hogy az alkohol elveszi az ember eszét, éppen, hogy meghozza azt - Girbe bácsi megfigyelte -, hogy ilyenkor a skizofrénia mellett egy csomó minden eszébe szokott jutni, ami máskor nem. Egyformán a jó és a rossz dolgok. És ez jó, mert így legalább eszébe jut valami, a pénztelen napokkal ellentétben, amikor semmi más nem jut eszébe, csak az, hogy nincs pénze és hogy ez milyen szar dolog. De nem akarom az olvasót fölöslegesen összekavarni, ugyanakkor ezeket a viszonylatokat szükségesnek gondoltam már a történetek bemutatása előtt elmondani, hogy aztán később meg ne lepődjünk, ugye. Tehát hőseink házasok és a civilizált világ legszegényebbjei. Van egy gyerekük is, akiről csupa kétes dolgot lehet tudni. O Gubera Vera, akinek neme szintén kétes (a női név ne tévesszen meg senkit!), sőt még az sem biztos, hogy ő Girbe-Gurbáék gyereke, időnként feltűnik és követelődzik, hogy éhes és elege van, szóval ilyen lázadó típus, lehet, hogy a házaspár ezért gondolta, hogy Vera az ő gyerekük . És különben is...túl régóta jár be hozzájuk a romos házba, túlságosan is magabiztosan turkál a cuccaik között - szinte valószínű, hogy egyszülött gyermekük a náluk feltehetőleg fiatalabb egyed. Gubera Vera nemének milyensége azért is ismeretlen (még feltételezett szülei számára is), mert eddig még soha senki nem látta se férfival, se nővel - Vonnegut után szabadon - sejtsük őt semleges neműnek. Girbe bácsi szerint (Girbe bácsi szeret lehetőleg mindenkinek jól beszólni) még szűz és ezért depressziós de G.V. ezt mindig cáfolja, szerinte csak régóta nem evett és az örömhormonjai tátonganak az ürességtől. Hát, igen, az örömhormonok. Egyszer karácsonykor került először szóba az örömhormon Girbe-Gurba-Guberáéknál. Éppen nem volt mivel megünnepelni az Úr szülinapját, és ahogy ott ültek az egyszem gyertya fényében és nem ették a nemlétező hallevest és a mákosgubát, Gubera Vera feldobta ötletként, hogy most ő tulajdonképpen nem azért sír, mert depressziós vagy szűz, hanem mert éhes és a karácsony úgyis a kaja ünnepe és ilyenkor baromira kell a szeretet, vagyis az örömhormon. Az örömhormon meg - Vera szerint - úgy néz ki mint egy véredény, ilyen apró, mikrónyi kis basz, és ezek a baszomnyi kis mikrók, vagy mik most tök Girbe bácsi erre azt mondta, hogy oké és akkor most elárulja, hogy még délután amikor elment megnézni, hogy a karácsonyfaárusok mit hagytak neki, és még volt száz forintja, betért az egyik utolsóként nyitvatartó ABC boltba és a szent- ségelő tizenkilenc éves eladólányok angyali kara (vagy karmai?) között rátalált néhány akciós füstölt sprotnyira, ami ugyan nem halleves és tök nehezen lehet kimondani a nevét, de mégis kaja, úgyhogy ezeket most megehe- tik ha Gurba néni és Gubera Vera is úgy gondolja, hogy eléggé éhesek. Egy ilyen sprotnyi pont egyszáz forint volt. Gurba néni ekkor nagyot tüsszentett (Girbe bácsi maga elé dünnyögte, hogy biztos allergiás a hidegre), majd egy nagyot sóhajtott és kötött pulcsija alól kihúzta nyakláncát, aminek az éke egy konzervnyitó volt, természetesen söröskupak felszisszentésére és körömcsippentésre alkalmas készséggel kombinatíve. Kinyílt a konzerves doboz, Gurba néni lenyalta a nyitóra kenődött olajat és elégedetten csettintett nyelvével: „Bassza meg, ez egész jó. Kellemes karácsonyt!” A három ember közül kivétel nélkül mindegyik arra gondolt, hogy bárcsak ő ehetné meg az egészet. Aztán átsuhant az agyukon, hogy ez a mai, december 24-ei mégis csak a Gubera Vera által emlegetett örömhormon ünnepe és ilyenkor jobb adni, mint kapni, úgyhogy elkezdtek arra gondolni, hogy legalább egyikük enné meg az egészet és akkor azaz egy nagyjából ha nem is jóllakna, de legalább úgy érezné, hogy holnap lesz mit kikakálnia, és addig is nyugta lesz ha másnak nem is, de a tápcsatornájának mindenképp. A másik kettő meg teljen el az ajándékozás fenséges érzésével, ami tán van annyira laktató, mint a sprotnyi. Mindezek helyett az történt, hogy mindannyian ettek egy-egy füstölt sprotnyit és magukban szidták a másik kettőt, amiért azok 34 hídlap hidlap.net
