Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-12-23 / 51. szám

közügy Visszapillantó 2009 Az idei esztendő is bővelkedett eseményekben Esztergomban és környékén. Beruházások, fesztiválok, építkezések, közéleti- és politikai történések fűszerezték a 2009-es évet, amely­nek rövid kronológiáját Gábor Éva összeállításában olvashatják. JANUÁR Január 3. Esztergomban évek óta hagyomány, hogy városi elismerés átadásával kezdődik az új esztendő. Az Esztergom Közösségéért dí­jat ezúttal a negyvenedik évfordulóját ün­neplő Szentgyörgymezői Kertbarátkor ve­hette át a Vármúzeum Lovagtermében. Január 5. Becket Szent Tamás canterbury érsek tisz­teletére tartott ökumenikus istentisztele­tet majd emlékülést a Rudnay Sándor Ala­pítvány. A Szent Tamás-hegyi kápolnánál, illetve a Mindszenty József iskolában zaj­ló események országos médiaérdeklődés mellett zajlottak. A felszólalók sorában je­len volt többek között Paskai László bíbo­ros, Kiss-Rigó László püspök, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, René Roudaut, Franciaor­szág magyarországi nagykövete, Becsey Zsolt, a Hét Határ Szövetség elnöke, Kun Miklós történész és Horváth István múze­umigazgató, régész. Január 6. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem rek­tora, Fodor György és Meggyes Tamás, Esztergom város polgármestere a Balassa iskolában ünnepélyes keretek között írta alá az Információs Technológiai Kar egyik képzésének Esztergomban való beindí­tásáról szóló szerződést. Az új egyetemi alapképzés a déli Kanonoksoron, a volt relégyár épületében folyik majd annak felújítása után, az első évfolyam szep­temberben ideiglenes helyszínen, az Ószeminárium épületében indult el. alpolgármester adta át a Korányi József- díj Esztergom Sportjáért kitüntetéseket. Idén Erős Gyula, az Esztergomi Sport Club elnöke, Kertes László, egykori labdarúgó és edző, valamint Kismóni János birkózó- és szumóbajnok részesült a rangos városi elismerésben. Január hónapban mutatkozott be a Vaszary Kolos Kórház új igazgatója, Kollár Zoltán is, aki az ezt megelőző két évben önkormányzati biztosként dolgozott az intézményben. Január 24. A Magyar Kultúra Napja alkalmából ha­gyományosan Babits-bált rendeztek a Szent Adalbert Központban, amely alka­lomból sor került a Babits Mihály-díj Esz­tergom Kultúrájáért nevű elismerések át­adására is. Idén Prokopp Mária művészet- történész, Tóth Franciska muzeológus és Bakay Ferenc „Csücsök", az esztergomi színházi élet motorja vehette át a rangos kitüntetést. Alap ezredik szerződését. Az ezredik baba a Bóbita együttesből ismert Farkas Gábor és Farkasné Erős Szilvia gyermeke, Do­monkos lett, aki Dorottya és Gellért után harmadikként érkezett a családba. Ugyanezen a napon este rendezték meg a Prímás Pince étteremben a hagyomá­nyos Sportbált, amelyen Németh József Január 27. Átadták a kertvárosi Szent István Gimná­zium új épületszárnyát, melyet az önkor­mányzat két hónap alatt újíttatott fel. A beruházásnak köszönhetően egy könyv­tárral, négy teremmel és egy nagy közös­ségi térrel bővült az iskola. Január 31. Az Aquasziget élményfürdőben ünnepé­lyes keretek között aláírták a Szent Miklós 18 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom