Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-12-23 / 51. szám
esztergom Meggyes Tamás polgármester köszöntötte a roma fiatalokat sét és a továbbtanulás lehetőségét tanulmányi szerződés útján. Munka és tanulás A Kisebbségek Napján ünnepélyes keretek között adta át Meggyes Tamás polgármester az Esztergomi Roma Integrációs Programban részt vevő tanulóknak a számítógép-kezelői tanfolyam bizonyítványát, valamint a közép- és felsőfokú tanulmányaikhoz segítséget nyújtó ösztöndíjról kötött tanulmányi szerződéseket pénteken. K ülönös karácsonyi ajándékban részesült múlt pénteken nyolcvankét roma származású fiatal, akiknek a városháza nagytermében ünnepélyes keretek között adta át Meggyes Tamás polgármester az Esztergom Roma Integrációs Programjának keretében folytatott közép- és felsőfokú tanulmányaikat segítő ösztöndíjról szóló szerződéseket. Az esemény apropóját mégsem a közelgő ünnepek szolgáltatták, hanem a Kisebbségek Napja, amelyet 1995 óta ünnepelünk Magyarországon az ENSZ Nemzeti vagy Etnikai, Vallási és Nyelvi Kisebbséghez tartozó Személyek Jogairól szóló Nyilatkozata elfogadásának napján, december 18-án. Az ünnepségen jelen volt Meggyes Tamás polgármester, Szalma László, az önkormányzat Kisebbségi Bizottságának elnöke, Sztojka Gusztáv, a polgármesteri hivatal kisebbségi referense és Sztojka Attila, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat alelnöke. A polgármester köszöntőjében örömét fejezte ki az iránt, hogy ilyen sokan vesznek részt a felzárkóztató programban és elmondta: meggyőződése, hogy a város többet kap majd vissza a jelenlévő romáktól, mint ameny- nyibe ez az önkormányzatnak kerül. Ezt követően azok a fiatalok vehették át bizonyítványukat, akik a közelmúltban végezték el sikeresen a számítógép-kezelői tanfolyamot, majd a program valamennyi résztvevője nevében jelképesen Sztojka Attila vette át a tanulmányi szerződéseket. Mint ismeretes, Meggyes Tamás kezdeményezésére tavaly júniusban dolgozta ki egy szakértői munkacsoport az esztergomi cigányság társadalmi integrációját elősegítő programot, amelynek célja a roma lakosság képzettségi szintjének emelése, a foglalkoztatás növelése és a cigány származású munkavállalók elhelyezkedésének, illetve az elnyert állások megtartásának elősegítése volt. A programban résztvevő fiatalok az önkormányzati fenntartású intézményekben és cégekben vállalnak munkát, miközben a város biztosítja számukra a foglalkoztatáshoz szükséges végzettség megszerzéA középiskolások havonta 15 ezer forintot, a felsőoktatásban tanulók pedig szociális helyzetük függvényében egyedi támogatást kapnak. Az idén februárban indult roma integrációs programban 82 cigány tanuló vesz részt, közülük négyen felsőfokú tanulmányokat folytatnak, 16-an nappali-, 62-en pedig levelező tagozaton végzik a középiskolát. Utóbbiak közül 54 tanulónak középfokú végzettséghez kötött munkalehetőséget biztosít az önkormányzat a város intézményeiben és vállalkozásainál, azzal a megkötéssel, hogy az előírt végzettséget munka mellett tanulva megszerzik. Esztergom önkormányzata 2009-ben 6,54 millió forintot fordított a tanulók költségeinek támogatására, 2010-ben az ösztöndíjakra 12,9 millió forintot, tandíjakra és a tankönyv-vásárlási hozzájárulásra pedig 3,3 millió forintot fordít a város. A foglalkoztatás költségei évente 65 millió forintra becsülhetők. Sztojka Attila az ünnepségen kérdésünkre elmondta, hogy a program szűk egy esztendejéről rendkívül jó tapasztalataik vannak, és örömének adott hangot amiatt, hogy a városban ilyen példaértékű kezdeményezés indult, amelynek eredményeképpen Esztergom a lehetőségek városa a romák számára is. A programban részt vevő Sárközi Ilona érdeklődésünkre elmesélte, hogy szeptemberben kezdett el dolgozni a Montágh Imre iskolában segédgondozóként, ahol elsős és hetedikes gyerekekkel foglalkozik, közben levelezőn végzi a középiskolát. A fiatal nőnek csak jó élményei vannak: könnyen beilleszkedett a munkahelyén, kedvesen fogadták a munkatársai és a gyerekek is. hidlap.net