Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-12-23 / 51. szám

Kacagás, pezsgő tűzijáték: szilveszteri megaparti a Széchenyi téren Üjévavató óévsirató Pöltl Zoltán Az idei szilveszteri mulatság szerve­zői biztosra akartak menni, és azokat az előadókat, együtteseket hívták meg most is, akik tavaly már bebizonyítot­ták, hogy képesek csordultig megtöl­teni a Széchenyi teret. A fő csapásirány e tekintetben a rock, mégpedig a dal­lamosabb, táncolhatóbb, vagy ha úgy tetszik bulisabb fajtából: Filip Gyuri, Beleznay Endre, D. Nagy Lajos és ze­nekarjaik garantálják a jókedvet az év utolsó napján. A legfontosabb húzónév mellett egyrészt a régió rock fenegyerekének számító Filip Gyuri és együttese lép fel. Róluk, illetve történetükkel egy egész könyvet lehet­ne megtölteni, hiszen a markáns front­ember már közel 25 éve tényezője a hazai könnyűzenei palettának. S míg korábban Soundtrack néven koncerteztek, s adták elő a Quentin Tarantino filmek legendás betétdalait, addig mostanra az énekes, gitáros, dalszerző egyéniségére kristályo­sodott ki projektjük. Az elképzelésnek a nyáron adtak nyomatékot, amikor meg­jelentették Csak a zene marad című ko­rongjukat. A Filipgyuri Band egy ízig-vérig rock banda, a műfaj iránti erőteljes elkö­telezettséggel, de a rokon irányzatok felé tett tiszteletteljes lépésekkel. Repertoár­jukban így nem csak hard rock, boogie- woogie, de blues, funky és soul is meg­található, mely stíluskavalkád nem utol­sósorban garanciája a zenekar sikerének. A sodró lendületű műsorral kiálló, izgal­mas színpadképet nyújtó banda komoly riválisa lehet a hazai rockzene elsőszámú együtteseinek, előadóinak. A jókedv sztrádáján A következő fellépő a különös nevű Dzsinn együttes, kiknek élén a már sokkal ismer­tebb Beleznay Endre áll. A csapat honlap­ján nem kevés támpontot ad a zenekar biográfiája, ahol ezt olvashatjuk: „Zene­karunk a jókedv és a kacagás sztrádáján haladva szórakoztatja a nagyérdeműt. Vi­dám, zenés műsorunkban Beleznay End­re stand up műsorát élő zenekar veszi körül, mely saját szerzeményeket, vala­mint hazai és világslágereket játszik egyé­ni hangvételben. Együttesünk 2004-ben alakult Budapesten, trió formációban, de már kvintettre bővültünk. A Dzsinn zene­kar tagjai: Ölti Gábor - dobok, Pál Tibor - bass, Lipák Edvin - billentyűs hangszerek, Budai Csaba - gitár, vokál. Beleznay Endre - ének. Zenekarunk eleinte főleg feldolgo­zásokat játszott, de mára már egy koncert­re való saját nótával rendelkezünk. Zenei stílusunk: blues-rock." Eme kis idézet jelzi, hogy ez az együttes nem csak a zenére, de a prózai átkötésekre is nagy hangsúlyt fek­tet, így válik a könnyűzenei koncert egy­fajta varieté előadássá. Színpadon a Bikini Beleznay Endréék után lép a nagyszín­padra a magyar rock egyik évtizedek óta vezető zenekara, a Bikini, akik az elmúlt időszakban több alkalommal is megör­vendeztették az esztergomi közönséget. A banda nem különben azzal vívta ki a ra­jongók tiszteletét és szeretetét, hogy a 80- as években megkezdett utat következe­tesen járták végig. így szerezték meg szó­kimondó szövegeikkel, korszerű és mégis előremutató dalaikkal „a rendszerváltás egyik legfontosabb zenekara" jelzőt. A D. Nagy Lajos énekes vezette banda számta­lan slágerrel tette örökbecsűvé a magyar rock műfaját, így több generáció számá­ra is kitörölhetetlen és megkerülhetetlen szerzeményekké vált a Fagyi, az Adj helyet, a Legyek jó, a Megüssem, vagy ne üssem, a Közeli helyeken, a Nehéz a dolga vagy a Kivisz haza című legendás dal. Amikor ta­valy szilveszterre meghívást kapott a ze­nekar Esztergomba, akkor D. Nagy Lajos többek között a következőket nyilatkozta a Hídlapnak:„Esztergomban, Dorogon és Párkányban, illetve a felvidéki részeken is számtalan koncertünk volt már, és büsz­kén jelenthetem ki, hogy szeretik a Biki­nit ezeken a helyeken, így arra számítok, hogy egy rendkívül nyitott, jó közönség várja a szilveszteri fellépésünket is. Kü­lön kiemelném azt az időszakot, amikor a rendszerváltás után először mehettünk koncertezni a Felvidékre vagy Erdélybe, a fogadtatás kapcsán minden valószínű­ség szerint mi nagyobb élményt kaptunk a rajongóktól, mint ők tőlünk. Rendkívül jó bulik voltak ezek, mindig szívesen gon­dolok rájuk. Amikor először játszhattunk Perbetén, Zselízen, Dunaszerdahelyen, Galántán, Ipolyságon, Párkányban termé­szetesen teltházak előtt muzsikálhattunk, miként azóta is számtalan alkalommal." Ennek megfelelően úgy tűnik minden adott lesz arra, hogy Esztergomban is­mét egy olyan fergeteges óévbúcsúzta­tó koncertösszeállításon vehessünk részt, amely az ország egyik legjobb hangula­tú szilveszteri bulija. A Filipgyuri Band, a Beleznay Endrével kiegészült Dzsinn ze­nekar és a Bikini együttes komoly fegyver­tény a szórakoztatásban, már csak néhány dolog szükséges a város főterére, szerpen­tinek, trombiták, jó pár üveg pezsgő, az éjféli tűzijáték és természetesen mi ma­gunk, akik jókedvvel szeretnék átmulatni a 2009-es utolsó és a 2010-es első órákat. A fellépőknek és a közönségnek is boldog új évet kívánunk! hidlap.net hídlap 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom