Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-12-23 / 51. szám
' arácsony az esztendő legmeghittehb ünnepe. Ezerí a napon a család tagjai együtt vannak, egymásnak örülnek, ajándékok formájában kifejezik egymás iránti sze- retetüket. Ha a karácsony eredetére, Jézus Krisztus születésére tekintünk~látjuk, hogy az eltelt kétezer év sokféle formában megmutatta, hogy akik az életkérdéseivel a Názáreti Jézushoz fordultak és bátran követték szavait, szívükben megnyugvásra, áz élet válságos helyzeteiben megoldásra, az embertársakkal való kapcsolatban áldozatos szeretetre, a szenvedésben belső erőre, a halál ténye előtt világosságra találtak. Hinnünk, bíznunk kell tehát most is, ezekben az embert próbáló időkben, amikór mindannyian látjuk, érezzük, hogy mily zavaros körülöttünk a világ. Hinnünk kell abban, hogy ez változni fog, hogy összefogva, együtt elég erősek .vagyunk a változtatáshoz. Bíznunk kell abban, hogy az itt élők áldozatos munkájának, felelősségvállalásának és türelmének, annak a gondoskodó és gyarapító programnak, amibe Esztergom jő ideje fogott, egyre több gyümölcse érik be. Esztergom és a régió nagy, közös családja ókot ad a bizakodásra, hiszen az itt élők számíthatnak, támaszkodhatnak egymásra, és. szce míthatnak, támaszkodhatnak Esztergomra. Az ünnep meghittsége fontos. Együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk. Együtt kell , lennünk, nem azért, mert ez így szokás, hanem mert ez a szívünk parancsa. Bensőnkből fakad. Áldott karácsonyt, Isten áldásában bőséges és eredményes, békés új esztendőt kívánok miridannyiuknak. ' Meggyes Tamás polgármester, országgyűlési képviselő metaforájával szerette kifejezni. A tél közepén tavasz, mennyei tavasz virult a világra. Amikor a télből a tavasz felfénylik, akkor a föld is zöld növényt sarjaszt. A mi számunkra is Krisztus, a mennyei tavasz, aki a szűzi méhből felvirult és széjjelszórta az ördögök hideg és szeles felhőit. A szent éjszakának lett azután legfőbb jellegzetessége, fényes öröme az éjféli mise ujjongó hangulata, dicsőítő énekeinek harsogása. A szent húsvéti virrasztás utánzásaként a születés ünnepét is ott kezdték megünnepelni, ahol Jézus született, Betlehemben. Itt is egész éjszakai virrasztást tartottak e napon, majd nyolc napig tartó ünneplést, mint később az egész világon. Egy, a 11. században másolt kódexből tudjuk, hogy a hívők hatalmas serege délután indult el Jeruzsálemből Betlehembe és a lenyugvó nap sugarai alatt érkezett meg a város szélén épült óriási templomhoz, a Születés bazilikájához. Mindenki elámult az ott tapasztalt pompától, amelyhez képest a nyugati templomok szerény kunyhóknak tetszettek. A papok mind aranyos gyöngyökkel díszített ruhát viseltek azon a napon. A bazilika legdrágább kincse mégis a „praesepe Domini", „az Úrnak jászola" volt, az eredeti sziklabarlangban, amely fölé Constantinus bazilikájának roppant méretei tornyosodtak. A barlangot belülről egészen elfödte a rózsaszínű, kacskaringós erezetű márvány, a sziklába vájt jászol pedig arannyal és ezüsttel tündökölt. A jelenlévőkre megrendítően ható éjféli mise után a sokaság rendbe állott és elindult Jeruzsálem felé, számtalanszor énekelve a zsoltárt: „Áldott, ki az Úr nevében jő, és az Úr a mi Istenünk, ő fényeskedik nekünk." Hajnal volt, mire Jeruzsálembe értek, abban az órában, amikor az ember kezdi megismerni a másikát. A születés következő ünnepi miséjét azután másnap délelőtt tartották Jeruzsálem főtemplomában, ahol az evangélium hirdette a híveknek, hogy az Ige megtestesült és közöttünk lakozik. A karácsony méltó megünneplése nem az ajándékozásban keresendő, a gyakorta gondot okozó vásárlási lázban. Az csupán gesztus, szimbolikus utánzása Isten mérhetetlen jóságának és szeretetének. Semmit nem érnek a színes papírokba csomagolt drágaságok, ha nem fogjuk föl karácsony lényegét, azt, hogy a létezésnek nincs semmi értelme az Istenember, Jézus Krisztus nélkül, egész egyszerűen a megtestesülés nélkül. Szenteste illenék elmélyedni a gondolatban: Isten öröktől fogva elhatározta, hogy elküldi az ő egyszülött Fiát, függetlenül a bűnbeeséstől. Amint Barsi Balázs írja: „Isten nyilván előre látta Ádám szabad tettét, bukását és ezért szent Fiát Megváltónkul küldte." Eljövetelének mégsem a bűn a legfőbb oka, hanem hogy a szerétéiből alkotott mindenség benne létezik, s benne nyeri el végső értelmét, célját. Ezért írja Szent János evangéliumának bevezetőjében: „Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett." Szent karácsony misztériumán keresztül tanuljunk meg végre ünnepelni, hiszen a körülöttünk lévő civilizáció haldoklik, mert ünnepei betegek. Betegek, mert társadalmai elveszítették az ünneplés lényegét, az emberi létezés végső értelmével, az Istennel való kapcsolatot, s helyette a világot és az embert ünnepük. Semmi sem szent már, nincs szent rangsora a dolgoknak, az emberi gesztusoknak és nincs szent határvonal,, amelyet átlépni annyi, mint elpusztulni. Ebben a parttalan szabadságban - vagy nevezzük inkább szabadosságnak -, az ember akarja eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz kijelentve, hogy erkölcsi rossz, vagyis bűn nem is létezik. Az ünneplést nem ismeri, csak a „bulit", ahol magából kifordulva dorbézol, fetreng. S ahelyett, hogy újjászületnék, belebetegszik a dáridózásba. Kilép önmagából, de nem emelkedik önmaga fölé, a transzcendens világba. Olyan antropológiai zuhanásnak vagyunk részesei, amely jele - és egyben előidézője - mai társadalmunk pusztulásának. Ne kívánjunk hát egymásnak „Kellemes karácsonyi ünnepeket!", sokkal inkább a megtestesülés boldogságában megszületett csodálatos föltámadást! Töltsük meg hitből fakadó emberi értelemmel az isteni ünnepet, miközben egymás kezét fogva túlcsorduló szeretettel elmondjuk a Miatyán kot. Varga Péter Dénes hídlap 5
