Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-12-19 / 50. szám

esztegom Előretekintés a városfejlesztésben Esztergom a fejlődések útján Esztergom jövő évre vonatkozó terveiről, a ciklusból még hátralévő, már megvalósult, illetve a jövőre beérő beruházásokról, va­lamint az elmúlt évben elért eredmények­ről beszélt Meggyes Tamás az ETV Beszél­gessünk! - Négyszemközt a polgármester­rel című műsorában. Az alábbi szerkesztett változat a legfontosabb témákra tér ki, a teljes interjú a www.etvonline.hu oldalról letölthető.- A következő esztendő meglehetősen zsúfolt lesz: országos vá­lasztások, önkormányzati választások. Ezek ugyan elvben nem be­folyásolják az önkormányzat működését, de az ideinél mindenkép­pen kötöttebb menetrendet feltételeznek.- A jövő őszi önkormányzati választások miatt 2010-ben júliu­sig lesznek képviselő-testületi ülések, s ebbe az időszakba sűrítet­tünk be mindent, amit feltétlenül el kell dönteni. Teljesen új kon­cepciók már nem indulnak, én azt gondolom, hogy a következő ciklus programját nem a záró hónapokban kell egy képviselő-tes­tületnek megalkotni. Alapvetően a következő négyéves progra­mot a választások kell, hogy meghatározzák a jövő évben. A kö­vetkező önkormányzati programot már a következő testületnek kell megalkotnia, hogy ez hogyan áll össze, azt pedig a választási versengésnek kell meghatároznia. Ott versengenek egymással a programok, az ígéretek, ott kell tudni dönteni és választani ezek közül. Nagyon fontos lesz azt eldönteni jövő év őszén, hogy ho­gyan megyünk tovább. A nagyberuházásokat próbáljuk továbbra is előrehozni, erőltetett menetben megvalósítani, vagy éppen el­lenkezőleg olyan, pénzügyileg stabilizáló időszakot tervezünk be, ami egy lassabb fejlődést, de kiegyenlítettebb pénzügyi folyama­tot jelent majd. Ennek kell eldőlnie jövőre.- Az önkormányzat a látványos beruházások mellett kiemelten támogatja a nehéz élethelyzetűeket, többek között a Roma Kht. bevonásával.- A két ügy valóban összefügg. Két dolgot szeretnénk itt ösz- szekapcsolni. Egyrészt a nehéz élethelyzetűek támogatását oly módon is szeretnénk segíteni, hogy környezetbarát, illetve meg­újuló energiaforrásokból származó fűtőanyagokkal, azok ked­vezményes értékesítésével, jelképes áron való odaítélésével se­gítjük a szegényebb vagy többgyermekes családokat. Nálunk a többgyermekesség mindig a legfontosabb szempont volt, a Szent Miklós Program szellemében így alakult át a segélyezés rendszere. Azt segíti a közösség, aki a közösséget azzal tudja viszont segíteni, hogy a gyermekeivel a következő időszakról, nemzedékekről, a jövő magyar és esztergomi gazdaságáról gon­doskodik. Tehát a gyermeket nevelőket próbáljuk majd segíteni ezzel a tüzelőanyaggal. Ehhez tartozik egy fejlesztés, amit a Roma Foglalkoztató Kht. indított el. A zöldhulladékokból, gallyakból, nyesedékekből olyan biobrikettet lehet gyártani, ami a fához hasonló, de jobb hatásfokkal égő, korszerű fűtőanyag. Azt reméljük, hogy ezt mi­nél többen fel fogják használni szociális segélyként, vagy vásá­rolni is fognak belőle. Emellett a saját intézményeinket is meg­próbáljuk átalakítani, a következő időszak nagy feladata lesz az energiatakarékosság. Hihetetlenül magasak a gázárak és a geo­lógiai, földrajzi adatok sem kecsegtetnek semmi jóval a jövőt ille­tően. Ennek okán át kell alakítanunk ezeket a rendszereket úgy, hogy döntően saját magunk, Magyarországon vagy a közvetlen környezetünkben megtermelt energiákból próbálunk megélni, az ipart vagy a háztartásokat működtetni. Nyilván lesznek ház­szigeteléssel kapcsolatos programok, és lesznek az energia elő­állítására vonatkozó korszerű, környezetbarát programok is. Sze­rintem egy önkormányzatnak az állami programok mellett saját kísérletekkel is kell rendelkeznie. Ilyen például a biobrikett gyár­tása is. Szerencsésnek tartom, hogy ezt a Roma Foglalkoztató Kht.-n keresztül látjuk megvalósulni. Szerintem nagyon fontos, hogy a roma embereknek ne csak parkgondozás jusson feladat­részül, hanem éppen olyan munkahelyeket tudjanak elnyerni, mint a többségi társadalom. Ha ehhez az önkormányzat valami­lyen jogszerű és nem pénzpazarló, hanem szervezésben, odafi­gyelésben segítséget nyújtó programot tud adni, az a többsé­gi társadalom javára válik. A roma kisebbség és a többség közti feszültségeket nem lehet rendpártisággal megoldani. Termé­6 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom