Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-07-25 / 29. szám

esztergom Ökopiknikre várják a családokat a szülőkből lett szervezők Aranyhegyi ötlet aranyat ér Ma délután három órakor kezdődik az Aranyhegyi játszóté­ren a városrészben lakó szülők által szervezett családi ren­dezvény, ahol a játék és a nevetés mellett a nyári veszélyhely­zetek kezeléséről és a szelektív hulladékgyűjtésről is szó esik. A bátyus jellegű piknikre a „belépő" egy darab megunt, de még használható játék és a közösbe szánt enni- és innivaló. A mai Aranyhegyi Ökopikniktörténete még június elejére nyú­lik vissza, amikor három lelkes aranyhegyi anyuka, Kicsák Csilla,Tóth Zoltánné és Szabó Melinda kezdeményezésére külö­nös gyermeknapot tartottak az Aranyhegyen azzal a céllal, hogy a környékbeli gyerekek és szüleik megismerkedhessenek egy­mással, és a nyári hónapok szabadidejét egymás társaságában a friss levegőn tölthessék el. Az „utcabuli" az esős idő ellenére annyira jól sikerült, hogy új barátságok és új tervek is születtek, ennek egyik eredménye az Aranyhegyi utca 6., 8., és 10. számú házak alatti játszótéren 15 órakor kezdődő piknik. Tóthné Ildi­kó elmondta: az ezúttal már nemcsak az aranyhegyieknek szó­ló rendezvényen a játék és az együttlét mellett a környezetvé­delemre és a biztonságra való figyelemfelhívásra is jut idő, de a kezdeményezés legfőbb lényegét abban látják, hogy „visszarepí­tik" csemetéiket az ő gyermekkoruk idejébe, amikor sokkal tar­talmasabban, fogócskával és hunyóval töltötték a játszótereken és a grundokon az időt. A szülők remélik, hogy így összefogva megmutathatnak a kicsiknek egy másik utat a szórakozásra. A program 15 órakor kezdődik, amikor Osvai Máté orvostan­hallgató a nyári balesetek megelőzéséről beszél a kicsiknek, utá­na Pintér János gitáros-énekes előadása következik. 17 órakor Hor­váth Zoltán, az Esztergomi Környezeti Tanácsadó Iroda vezetője tart előadást az Eszköz Kft. által felállított szelektív hulladékgyűjtő sziget közelében, utána nyereményeket sorsolnak ki azok között a gyerekek között, akik hoztak magukkal PET-palackot. 18 órakor t r a felelős állattartásról kezdődik egy előadás, és lesz lehetőség kis házikedvencek simogatására is. Zárásként tábortüzet gyújtanak a piknikezők, amely körül ki-ki megsütögetheti a magával hozott en­nivalót. A rendezvény ideje alatt a Mikkamakka Játéktár és a Gyer­mekkert Alapítvány kreatív játékokkal, kéz-és láblenyomat-festés- sel és egyéb szabadtéri társasjátékokkal várja a kicsiket, ezenkívül lesz tombola, zsákbamacska, légvár, és lehet majd póni-lovagolni és kocsikázni is. A pikniket az Aranyhegy- és Szentanna Alapítvány, a Hard Body Gym, a Betty babaáruház, a Kossuth utcai Nike-Adidas márkabolt és számos helyi vállalkozó támogatta. A szervezők azt kérik a résztvevőktől, hogy hozzanak magukkal egy-egy megunt játékot, amit a vetélkedők során kioszthatnak a gyerekek között. A beszélgetés végén Kicsák Csilla a jövőbeni terveikről is me­sélt: szeretnének még sok hasonló közös programot szervezni, melynek keretében többek között facsemeték ültetését, illetve a népi mesterségekkel és hagyományokkal való megismerkedést tervezik. Eszfergom Kefiősptncéiől 800 mélcrre Családi rendezvények, találkozók lebonyolítása ! 20/931-25-8%, '♦Nyílva: minden nap 15:00-22:00 www. feszti vale tterem.Ki 18 hídiap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom