Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-12-12 / 49. szám
címlapon neplik és mindabban próbálnak megerősödni, amely értékeket ő keresztények, vagy nem vallásos emberek - feltételezhetően igazi jóságra, szépségre - ha nem is jutnak el odáig, hogy nem akarnak retetet, összetartást, az emberi szolidaritást, összesítve a valódi értékeket megtapasztalják. Ezek segítségével megerősödnek és ezekből táplálkozva egymást segítik, így pedig a maguk módján ugyanazt teszik, mint a hívő emberek. Aki ezeket az értékeket megközelíti, képviseli, vagy csak törekszik rájuk, az jó szándékú ember, s így Istenhez közelebb kerül - ha tud róla, ha nem és ezáltal embertársaival is jobb kapcsolatba kerül. Úgy érzem egyre többen rádöbbennek ma már Esztergomban és az ország más pontjain, sőt világszerte is, hogy az ünnephez a megfelelő külsőség is kapcsolódik, úgy mint az ajándékozás, aminek mivolta nem feltétlenül anyagi eredetű kell, hogy legyen. Leleményesen, minimális ráfordítással, pénz nélkül is lehet ajándékot, különböző apró meglepetést készíteni, örömet okozni. Ez nagyszerű dolog''-zárta ünnepi beszédét Kiss-Rigó László. Kiss-Rigó László az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtását követően elmondta: „A karácsony előtti négy vasárnap a négy gyertya egyenkénti meggyújtása az egyre több fényt jelképezi, amely szellemileg, lelkileg kellene, hogy elhatalmasodjon bennünk, mivel az egész ádvent a remény idejéről szól. Ám nem mindegy, hogy miben remélünk. A hívő ember ilyenkor abban a biztos meggyőződésben él, hogy lehetnek napi gondok, nehézségek, küzdelmek, amiktől nem menekülni kell, hanem ezekhez erőt kell gyűjteni és az a remény ad ehhez erőt, hogy a végső győzelem garantálva van. Tudniillik, aki születésének a megünneplésére készülünk, végleg elkötelezte magát mellettünk és nem hagy el bennünket. A karácsonyban az a csodálatos, hogy olyan ünnep, amelyből kiveheti mindenki a részét. Akik tudatos, hívő keresztények, azok Jézus születésének évfordulóját ün- hozott nekünk. Ezzel szemben akik nem ismerik őt, nem emberi értékek hordozói, tehát vágynak a szeretetre, a karácsonykor Jézus születésére gondolni, de a családi szeIZ. (s^mívdJ {*L^CC. 1J. (/lédíj / * p 'CL. 11. feltolts 14.00 BETLEHEMES A-Féja Géza Közösségi Ház műsora 15.00 „KARÁCSONYI DALLAMOK KÖNNYEDÉN” Zsolt Nándor Zeneiskola vonósai 16.00 „TÉLI VIDÁMSÁGOK” Kertvárosi Óvoda műsora 17.00 GYERTYAGYÚJTÁS az Esztergom-Kertvárosi Szent István Plébánia plébánosával, Kiss-Maly Lászlóval. Közreműködik: a Szent István Plébánia közössége i9.oo BREEZE GOSPEL 11. (Miseintajj 16.00 „LUCÁZÁS” y az Angyalkert Óvoda óvodásaival 17.00 ARSMUSICA KAMARAKÓRUS 15.00 „BETLEHEMI FÉNYES CSILLAG” A Zsolt Nándor Zeneiskola népzene szakosainak karácsonyi műsora 17.00 ASZENTISTVÁN GIMNÁZIUM vegyeskara iutc. Zf. ÍÜl/J 18.00 ARSMUSICA KAMARAKÓRUS eÜZec. lő. lxv/t/(i J 16.00 „BETLEHEMES MŰSOR ÉS ANGYALTÁNC’’ A Bánomi Óvoda óvodásaival 17.00 „KARÁCSONY FELÉ...” SZIG Színpad előadása *L. h í'. 1J. (csiUi'/ii'k Á 15.30 „KARÁCSONYI NÉPSZOKÁSOK” A Zöld Óvoda betlehemes játéka 1$. (látlelj 16.00 „KISDED SZÜLETETT" A Honvéd Utcai Óvoda betlehemezése 18.00 VAMP ZENEKAR 20.00 COMBON S 'IC. 1(J. (.^PmotíCj 15.30 „GYERTYAGYÚJTÁS” Szentgyörgymezei Óvoda óvodásaival 16.00 MUZSIKÁLÓ ADVENT A Művelődési Ház Zenei klubjával 17.00 GYERTYAGYÚJTÁS 19 00 CSÍK ZENEKAR VÁRSZÍNHÁZ P I ÉS KULTÚRMOZGÓ iL-'i«’.! ESZTERGOM s[z Htv További részletek és videó: www.etvonline.hu weboldalon.