Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)

2009-11-21 / 46. szám

Jubiláló Esztergom Televízió Húsz éve műsoron Különleges randevúra hívta múlt pénteken Széher Mihály az ETV alapítóit és régi kollegáit a Hévíz étterem különtermé­be. A találkozó apropója az Esztergom Televízió közelgő nem kevesebb, mint huszadik születésnapja volt. Köszöntőjében az egykori ügyvezető és főszerkesztő viccesen megemlítette, hogy az esemény dupla jubileum is, hisz 10 éve annak, hogy az alapítók már nem dolgoznak a televízióban. A történet 1990-ben kezdődött, amikor Mező Árpád fejében megszületett a városi televízió elindításának gondolata, és se­gítőivel február 20-án egy pincestúdióból városi történelmet írva sugározták az első esztergomi televíziós adást. Egy születés örök él­mény a pillanat megélőinek, örökre belevésődik az emlékezetekbe és szívekbe, legyen szó egy ember, egy eszme, egy ideológia vagy akár egy intézmény születéséről. Az első lélegzetvételnél jelenlé­vő Dr. Etter Ödön, Széher Mihály, Pereszlényi Márta, Szeder Balázs egyre több szövetségest talált törekvéséhez, és a kicsiny csoport szépen gyarapodott, az alagsorból csakhamar a felszínre törve új stúdiót építettek az MSZMP-székházból Szabadidőközponttá át­alakított épületben. A Helyi Televíziós Egyesület egyre több mun­katárssal szolgálta a közt, akiket nem a pénz (hisz munkájukért 1990-ben civil kezdeményezésre az Oktáv Rt. technikai támogatásával indultak el az Esztergom Televízió első adásai. A műsor az Oktáv-ban készült és az Aranyhegyi Parabola társaság fejállomásán keresztül jutott el a belvá­rosi polgárokhoz. 1991-93 között a Strigon Kft. anyagi tá­mogatása mellett a Művelődési Ház lett a stúdió székhe­lye és Esztergom város teljes területén - Kertváros kivé­telével -fogható lett. 1993-ban Helyi Televíziós Egyesület megalakulásával civil szervezetként működött 1997-ig. A médiatörvény megjelenése után közhasznú társaság­gá alakult és Esztergomi Városi Televízió Kht. lett a neve, az ORTT-től pedig„közműsor-szolgáltató televízió" minő­sítést kapott. 2002-ben Kht.-ként nonprofit alapon mű­ködő civil társaság tagja lett, 25 %-os tulajdonosi résszel Esztergom Város Önkormányzata. 2007 decemberétől már 87 százalékos tulajdonos lett Esztergom város, és a 2008. évtől Non Profit Kft.-ként ETV Kft. néven működik. Néhány név az alapítók és az ETV régi munkatársai közül a teljesség igénye nélkül Alapítók: Mező Árpád, Dr. Etter Ödön, Szeder Balázs, Erős Miklós; műsorvezetők, riporterek: Pereszlényi Márta, Sinkó Gyula, Szabóné Láng Éva, Sárik Andrea, Jó-Dobronya Be­atrix, Mocsnik Mariann, Forró Ágnes, Pöltl„Oxi"Zoltán, és a fiatalon tragikus autóbalesetben elhunyt Babják Gábor; operatőrök, technikai munkatársak; Túri Béla, Magyar Jó­zsef, Benedek Attila, Bihari Antal (aki néhány évvel később saját tv stúdiót alapított Körzeti TV néven, a szerk.) -, Oláh Gábor, Vavrovics Károly, Gáspár József, illetve azóta jelentős szakmai sikereket elérő Németh Árpád és az új generációt képviselő, Csincsi Zoltán, Vörös István, Kiss Gyula, Kohl Kár­oly. A helyi nyomtatott sajtó újságírói közül szintén sokak a televízió munkatársai voltak, így például Pálos Imre, Muzslai Ágnes, csak hogy néhány nevet említsünk, hisz mindenki felsorolására több oldalra lenne szükség. nem kaptak fizetést), hanem a televíziózás és a város iránti elköte­lezettség hajtott. Munkájukért tehát nem anyagi, hanem a mai na­pig tartó erkölcsi elismerés volt a jutalmuk a televíziósoknak. A kis televízió mert nagyot álmodni, és bár rendelkezésre álló kevés vagyonukat költségvetésnek erős volt nevezni, heti élő adás mellett elkezdték teljes terjedelemben közvetíteni a képvi­selő-testületi üléseket, amely azóta is tart, és a mai napig egye­dülálló az országban! Szintén meg kell említeni az éveken át minden szilveszter előestéjén élőben sugárzott 5-6 órás szilvesz­teri adásokat sok sztárvendéggel és még több vidámsággal. Az Esztergom Televízió így indult hát útjára, míg a változások szele, mint oly sok mindent, utol nem érte, és mind a szervezeti formában, mind a stáb összetételében változások nem történ­tek, de ez már egy újabb történet.... A pénteki összejövetel több szempontból különleges volt. Pél­daértékű, hogy emberek 20,10,5 év elteltével mennyire tudnak őszintén örülni egymásnak, a közös múltnak, a közös emlékek­nek. Mint újgenerációs televíziósnak úgy gondolom, az alapítók­kal együtt töltött néhány év, mely az önálló munkát megelőzte, igen sokat tanított a munka- és a városi televíziózás iránti alázat­ról, a kis közösség és az apró ötletek erejéről, valamint, hogy van mire büszkének lenni, mert a város televíziója egy igazi közös­ségi érték. Az alapítók több okból is kiérdemelték a tiszteletet, egyrészt mert teremtettek valami különlegeset, ami azóta is él, és azért mert már 10 éve birtokában voltak annak a bölcsesség­nek, hogy mikor kell átadni a stafétabotot egy új generációnak, akik ugyanúgy tele vannak álmokkal, mint annak idején ők, és valljuk be, ez nem kis dolog. A múltidézésre meghívást kapott az ETV jelenlegi főszerkesz­tő-helyettese is, mert az ETV mindenkori közösségének komoly öröksége van, amely kollegáról kollegára hagyományozódik, és ennek egyik tétele, hogy a helyi televíziósok egy örök család, kö­zös bennünk, hogy hiszünk abban: a városnak szüksége van az Esztergom Televízióra Ámort Adrienn hidlap.net hídlap 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom