Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-11-21 / 46. szám
esztergom Közel kétezer fa telepítését végzi az önkormányzat Virágzik az esztergomi fásítási program Hegedűs/Lenger Mintegy kétezer új fa elültetésére lenne szükség Esztergomban, az önkormányzat ezért úgy döntött, hogy folytatja városi fásítási programját. Meggyes Tamás polgármester előterjesztését követően a testület elfogadta a tervet, és így már októberben megkezdődtek az ültetések. A faültetési programot október 22-én kezdték meg a Zöldút Kft. munkatársai. A szakemberek előbb a visegrádi és a pilismaróti utak melletti növényzet bővítéséhez láttak hozzá, itt ugyanis a városnévtáblától kifelé még két évvel ezelőtt Tittmann János szocialista országgyűlési képviselő, dorogi polgármester kezdeményezésére tizenhét fát vágott ki a Magyar Közút Kht. Az üggyel kapcsolatban a szocialista képviselő előtte ráadásul nem is tájékoztatta az esztergomi városvezetést, sőt nem is kérte együttműködését. Akkor Meggyes Tamás polgármester személyesen állíttatta le a favágást, így „csupán" tizenhét fa esett áldozatul. Az akkori ritkítással kapcsolatban szakvélemény állapította meg, hogy a tizenhét fa közül mindössze öt szorult volna beavatkozásra, korántsem kivágásra. Az esztergomi önkormányzat fásítási programjával így ezeket a növényeket is pótolja, ám a tervek szerint ezen a szakaszon összesen 241 fa - 106 juharlevelű platán és 95 kislevelű hárs - elültetése valósul meg. A program ezt követően a Petőfi Sándor utcában folytatódik, ide negyven juharlevelű platánt különített el a közterület szépítésére a város. A fatelepítés ezt követően a búbánatvölgyi Halastó környékén zajlik majd tovább, ahova az önkormányzat húsz mocsári ciprus, öt szomorúfűzfa és egy platánfa telepítését tervezi. A városvezetés a programra 10 millió forintot fordít, ebből a növények beszerzését, helyszínre szállítását és szakszerű elültetését is finanszírozza az önkormányzat. Az esztergomi faállomány bővítésével a város egyik célja a zöldövezetek nagyságának növelése. „Testület fogadta el azt a fásítási tervet, mely a külterületi utak beültetésével foglalkozik. A cél, hogy ne csak a városi elöregedett, vagy korábbi telepítésekből nem megeredt növényekkel foglalkozzunk, hanem a városba érkező látogatókat köszöntő egységes és rendezett fasorokat létesítsünk. A fent említett koncepció hozzávetőlegesen kétezer fa telepítését jelentené"- tért ki a tervre Gulyás Valéria, az önkormányzat város- szépítési osztályának munkatársa. A város faállományát már korábban is bővítette az önkormányzat, a Zöld-Út Kft. szakemberei legutóbb a tavasszal távolították el a járdákat szegélyező fákat és az elöregedő, nem védett, idős, gyomosító növényeket a Vörösmarty utcában, ahol helyettük új, nemes fafajtákat ültettek el. Az új növények kiválasztásakor a szakemberek ügyeltek arra, hogy a fák és dísznövények ne okozzanak allergiás reakciókat. f M i w . ' S ' . ' " • ' I ■ Vegyszermentes ragyogó karácsonyt a szaraz gőz erejevel! Miért különlegesek az if MfTiíKNO <&> takarítógépei? Mert 1 80 °C-os száraz gőzzel szinte minden felületen percek alatt feloldhatja akár a régi, makacsnak tűnő szennyeződést is. A készülék egyedülálló funkciója az is, hogy a kibocsátott gőzt azonnal vissza tudja szívni, így a takarított felület pillanatok alatt száraz lesz! Kiválóan használható: szőnyeg, kárpit, járólap, PVC, márvány, csempe, fuga, lefolyó, csaptelep, vízkőfeloldás, sütő, tűzhely, szagelszívó, ráégett zsíros szennyeződések, ablaküveg, tükör, autóüveg, -kárpit, -motorblokk tisztítására, kutya-, macskaszőr eltávolítására, • visszaszívás, • atkátlanítás UNMKNO ffc, A válaszlevél beküldői karácsonyi ajándékot kapnak! r 5 év garancia Jmjß I Saját szervízhálózat! 0% önerőtől W 19,9% THM Törlesztő részlet: 6000,- Ft/hó-tól Beküldendő: ; Adrik 2008 Kft., 1174 Budapest, Dedics F. u. 13. I Grim Viktória (201559 2358, (20)928-8430 E-mail: viktoria0428@gmail.com Szeretném megismerni: | Név: ................................................ ; C ím:................................................ I 1 T elefonszám:....................................... fcf hidlap.net hídlap 15 Htv További részletek és videó: www.etvonline.hu weboldalon.