Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 27–51. szám)
2009-11-21 / 46. szám
röviden NYÍLT NAP A RENDŐRSÉGEN Az esztergomi rendőrkapitányság november 27- én, pénteken reggel 09.00-tól nyílt napon vár minden érdeklődőt. Az egész napos rendezvény programjai között szerepel többek között különféle elfogási-, oszlatási-, tömegből kiemelési technikák és kutyás bemutató is. Ezenkívül a látogatók megismerkedhetnek a rendszeresített szolgálati fegyverekkel, de a vállalkozó kedvűek akár a volt fogdaszinten található zárkákat is „kipróbálhatják". Ezúttal is lesz önvédelmi bemutató, illetve a bűnügyi technikusok által használt speciális eszközök bemutatója, és természetesen a rendőrség gépjárműparkja is kipróbálható lesz. rán a vendégek megtekintették a most beüzemelés alatt álló króm-trioxid regenerálót. ÚJ POSTALÁDÁK Esztergom, Esztergom-Kertváros. Az elmúlt hetekben a város külső részein postaládákat helyeztek el a külterületeken élők számára érkező küldemények elhelyezésére. Kertvárosban, a Dobó István utca elején, Esztergomban pedig a Dobogókői út buszfordulójában is hatvanöt láda várja már ezentúl a postást. oltóság tűzoltási és műszaki mentési osztályvezetője. FOLYTATÓDIK AZ ELEKTROMOS HÁLÓZAT KORSZERŰSÍTÉSE Esztergom-Kertváros. Hetek óta tart a Damjanich úttól a városrész vasút felőli területén az elektromos hálózat korszerűsítése. Az elmúlt héten a munkálatok már a Wesselényi út és Vízimalom út elején zajlottak. HALTELEPÍTÉS A PALÁBA Esztergom-Kertváros. Hétfőn idén hatodik alkalommal telepítettek halakat a kertvárosi Palatínus tóba. Most Császár halastavaiból hozták a szállítmányt, 15 mázsa pontyot, 10 mázsa amurt, 200 kilogramm csukát és 100 kilogramm süllőt. A halak 1,5-2 évesek, horogérettek. Múlt héten ráadásul a Hortobágyról 26 mázsa keszeget telepítettek a tóba. ZÖLDEK A RICHTERBEN Dorog. A Dorogi Környezetvédelmi Egyesület képviselői a hagyományokhoz híven ismét ellátogattak a Richter BKÜilüzletFtliyitottűnic.lBj frszt e r go in? Si morV | .43 sf í1 r 1 ac*utcanTrsanjktam)j KleBoóIgOj) 92:4;4j()J4 9jfa^?\6 «síellek & v PHEMJUM * Tüstclthús Úruda Hagyományos módon készült termékek í Nálunk« * pp,. - mostindulia, JOíWHFrriíg hurkaszezon !i PAlföldihurkák:, jp^89Q,Et//kg.| Véres hurka. Rt. üzemébe november elején. Az egyesületet Balogh Zoltán elnök, Nagy Tibor és Zsombok György szakértő, a Richtert Tandi András főosztályvezető-helyettes és Otrok Györgyné kommunikációs munkatárs képviselték. A vendégek meghallgatták Tandi András tájékoztatóját a fióktelep ez évi környezetvédelmi programjának teljesüléséről és a várható feladatokról. A program soTÖRÖK DELEGÁCIÓ ESZTERGOMBAN Kedden Esztergomba látogatott a Magyarországon tartózkodó török ipari és kereskedelmi miniszter és delegációja. A vendégeket a városházán Esztergom nevében Knapp János Pál alpolgármester fogadta, a küldöttség egy rövid prezentációt követően látogatást tett az ipari parkban. VVP,^v O ETTEREM 'S Rendelésfelvétel: Í33J SI3-S23 szeretettel várja vendégeit a Tesco-val szemben Esztergom, Galagonyás u. 2/a. Pizzából bő választék! Ingyenes házhoz szállítás - Esztergom, Esztergom-Kertváros, Búbánatvölgy, nincs dobozdíj! Rendezvények, családi összejövetelek lebonyolítását vállaljuk. Napi menük elvitelre is. Ingyenes parkolás gyerekeknek játszótér nagy terasz légkondicionált helyiség. Nyitva: mindennap: 10-22 óráig. Rendelés felvétel: 33/313-323 MIKULÁS! MIKULÁS! Szeretnéd tudni hogy néz ki? Netán elég bátor vagy hogy beszélgess vele? Énekelnél neki egy dalt vagy mondanál egy verset? Esetleg átadnád a neki szánt alkotásodat? 2009.12.03-án 17 órakor nálunk mindezt megteheted! Légy a vendégünk és várjuk együtt a jó öreg Mikulást!!! Játékidő + minőségi csomag: 1600 Ft/fő, testvéreknek kedvezmény. Előzetes jelentkezés szükséges! Csiri-biri mozgásfejlesztő torna 1-4 éveseknek minden szerdán 17.00, és minden csütörtökön 10.00 órakor. Szeretettel várunk!!! Előzetes jelentkezés szükséges. 2500 Esztergom, Hősök tere 8.; Tel: 0620/912-4181; www.manotanya.hu ; e-mail: info@manotanya.hu . Nyitvatartás: H—P:9—18, Szó: 9-13 10 hídlap hidlap.net