Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-06-06 / 22. szám
esztergom A gyereknappal elkezdődött a nyári programkavalkád Fesztivál nyitány Esős gyereknap Május utolsó vasárnapja a gyerekek ünnepe. Ebből az alkalomból Esztergom a Széchényi téren a picik önfeledt szórakozásáról gondoskodott, a Szent Miklós Program immáron második alkalommal tette ugyanis lehetővé a Nemzetközi Múlt héten a gyereknappal kezdődött az idei fesztiválidény, melynek fő helyszínén, a Széchenyi téren futóversenyek, gyermekműsorok várták a fiatalokat és családjukat, a nagysátorban pedig kézművesek, a Gyermek Kert Alapítvány és a Mikkamakka Játéktár munkatársai játszottak a gyerekekkel. A jó néhány érdekes és szórakoztató programot ígérő fesztiválszezon keretén belül most hétvégén a világ legerősebb emberei mérik össze tudásukat az Erzsébet parkban, míg a Széchenyi téren előadások, koncertek szórakoztatják az érdeklődőket - remélhetőleg a múlt hetinél jobb időben. Gyereknap esztergomi megünneplését. A programok a Dunaparti Futópartik futóverseny-sorozat harmadik fordulójával, a Családi Futónappal kezdődtek, melynek különböző futamain összesen 154- en álltak rajthoz. A kapkodó talpak után a tekintetek a színpadra helyeződtek át. A Széchenyi téren felállított emelvényen elsőként a Bóbita együttes gyermekkoncertjét láthatta a közönség, melyet Mi lesz a jövő héten a főtéren? Június 12. péntek 21.00 Jazztergom, Maszkura és Tücsökraj Június 13. szombat Véradók napja 15.00 A palacsintás király színdarab 16.00 Mazsorettek felvonulása 17.00 Pomázi Zoltán (ex-Bojtorján) koncert 18.00 Csupa, csupa operett a Magyar Operett Színpad előadásában 20.30 Funny Boys Június 14. vasárnap 19.00 Vasárnapi Muzsika a Dorogi Fúvószenekar előadásában 21.00 Alex and the Paid Holiday koncert a Fuszulyka mesejátszókör programja követett, akik a Nyakigláb, csupaháj, málé- száj című előadást mutatták be. A családi táncház délután három órakor kezdődött a Madárdal zenekarral karöltve. Fél ötkor a Bubik Színitanoda tehetségei álltak a színpadra, akik A dzsungel könyve című musicalt mutatták be. Mi- _ kor hatott ütött az óra, a Talpalatnyi Hagyomány néptáncegyüttes gondoskodott a nézőtér szórakozásáról, majd a gyereknapi rendezvény este nyolc órakor Benkő Nóri gyermekkoncertjével zárult. Gyereknap a ferencesekkel A változékony időben itt-ott esőfelhők takarta napsütésben kezdődött a gyermeknap a ferencesekkel a prímás-szigeti Franka pályán. Az ünnepséget Németh József alpolgármester és P. Dobszay Benedek tartományi titkár, hivatásügyi referens nyitották meg. Németh József Antoine de Saint-Exupéry „A kis herceg" legendás meséjéből idézett rövid beszédében, hangsú12 hídlap