Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-04-18 / 15. szám
közügy- ■■ Kerékpárút-fejlesztés hídlap A vállalkozásoknak szóló pályázatok mellett áprilisban több olyan önkormányzati pályázati lehetőség is megnyílik, amelyek a közlekedés minőségének javítását hivatottak elősegíteni. Ezek közül elsőként a „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése" című kiírás jelent meg, a Közép-dunántúli Operatív Program keretén belül. hetnek részt. A pályázati támogatás minimum harmincmillió, maximum kétszázmillió forintot tehet ki, legfeljebb nyolcvanöt százalékos támogatási intenzitás mellett. A pályázatok benyújtása 2009. május 2. és 2009. július 31. között lehetséges egy szakaszban, a bírálat ezután történik. A fejlesMzdz kezdőpontja A konstrukció célja a régióban helyi és helyközi hivatásforgalmi, közlekedési célú kerékpárforgalmi létesítmények építése, a régió kerékpáros közlekedési infrastruktúrájának kialakítása, bővítése, a már meglévő elemek hálózatba szervezése környezetileg fenntartható módon. A távlati cél a kerékpározás, mint környezetbarát közlekedési mód terjedésének ösztönzése a lakosság körében, a hivatásforgalmú kerékpáros közlekedés forgalmának növelése. Támogatás igényelhető kerékpárforgalmi létesítmények kialakításához az egy, két és három számjegyű főutak átkelési (belterületi) szakaszai mentén, valamint a négy- és ötszámjegyű (összekötő, bekötő) utak külterületi, illetve belterületi átkelési szakaszai mentén. A pályázat keretében lehetőség van egyéb nyomvonalon a települések belső, helyi közútjai mentén, vagy azokat tehermentesítve vezetett, a mindennapos közlekedés részére, közlekedésbiztonsági, hivatásforgalmi, közlekedési célú kerékpárutak kerékpárforgalmi létesítmények építésére is. A kerékpár út kiépítése mellett lehetőség van olyan egyéb eszközök beszerzésére is, amelyek a kerékpározás színvonalát emelik, elősegítik ezen közlekedési mód minél szélesebb körben való használatát. Ezen eszközök közé tartoznak a biztonságos kerékpártámaszok, kerékpárparkolók, és B+R kerékpártárolók, valamint az átkelések biztonságát fokozó lámpatestek beszerzése is. A pályázaton önkormányzatok, önkormányzati társulások veAmennyiben kérdése van az európai uniós pályázatokkal kapcsolatban, bátran forduljon a dorogi és esztergomi kistérségi koordinátorokhoz! Dorogi kistérség: Petrik Rudolfné,Tel: 30-66-88-051, E-mail: rudolfne.petrik@umpont.hu , Fogadóóra: kedd 8-12 Dorogi Polgármesteri Hivatal (Dorog, Bécsi út 71) Esztergomi kistérség: Gál Tamás, Tel: 30-66-88-039, E-mail: tamas.gal@umpont.hu Fogadóóra: szerda 9-13 Esztergomi Polgármesteri Hivatal (Esztergom, Széchenyi tér 1). Térségi eredmények A kistérségben, a 2007-2008-as időszakban, a Nyergesújfalu - Bajót közötti kerékpárút építésére nyert vissza nem térítendő támogatást a két önkormányzat közös pályázata. A két települést összekötő 1125. számú út melletti kerékpárút megépítése közlekedés-biztonsági szempontból jól indokolható. A 1600 lélekszámú Bajót lakói ezen az úton tudják megközelíteni a mikrotérségi központban lévő oktatási intézményeket, hivatalokat, bevásárlóközpontokat. Az út forgalma és az ebből adódó autós-kerékpáros balesetek száma igen jelentős. A Roma Munkaerő-piaci Szolgáltató Iroda - az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány RMSZ+K programjának keretében - az alábbi szolgáltatásokat nyújtja:- ÁLLÁSKERESÉSI TANÁCSADÁS- MUNKAERŐPIACI ÉS FOGLALKOZÁSI INFORMÁCIÓ NYÚJTÁSA- KÉSZSÉGEK ÉS KOMPETENCIÁK FELMÉRÉSE -TÉRSÉGI MUNKAERŐPIACI TANÁCSADÁS- ÖNÁLLÓ ÁLLÁSKERESÉSI STRATÉGIA- EGYÉNI AKCIÓTERV ÖSSZEÁLLÍTÁSA- MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS- MUNKA-, PÁLYA-, ÁLLÁSKERESÉSI, REHABILITÁCIÓS, HELYI FOGLALKOZTATÁSI TANÁCSADÁS Várjuk a munkaerő-piacról kiszorult emberek jelentkezését! Jöjjön el, hogy segíthessünk! ELÉRHETŐSÉGEINK: CÍM: 2500 ESZTERGOM, ANGYAL U. 2. TEL: 06-33-404-003 (Nyilvántartási szám: 2233-3/2009.) A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatja! hidlap.net hídlap 39