Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-04-18 / 15. szám
dörög Visszásságok a dorogi felújítások körül Rejtett úthibák? Bakos Mónika Örvendetes, ha egy település felújítja a használatban elkopott utcáját, s mindezt megfejeli még egy csatorna-beruházással is. A laikusok számára mindebből csak annyi látható, hogy ismét szépül, korszerűsödik a város. A hozzáértők, vagy legalább is, a témában járatosab- bak viszont akár olyan körülményekre is felfigyelhetnek, amelyek nem nevezhetők szokványosnak egy útépítés során, így történt ez Gödrösi János Zoltán dorogi önkormányzati képviselővel is, aki a most folyamatban lévő, megközelítőleg 100 milliós értékű Ady Endre úti felújítással kapcsolatban fogalmazta meg kételyeit előbb egy bizottsági ülésen, majd ezt követően lapunkban. A városatya szerint a meghívásos köz- beszerzési eljárás a törvényi előírásoknak megfelelően zajlott, a tender győztese: a Magyar Aszfalt Kft. az ár-érték arányt tekintve a legkedvezőbb ajánlatot tette. Elkészült a műszaki kiírás is, amely a későbbi kivitelezési munkák alapját képezte. A problémát azonban épp ebben látja Gödrösi János, hiszen mint mondta a műszaki kiírásban foglaltak és a már finiséhez érkezett kivitelezés között markáns különbség tapasztalható. Az első fázis az út- tükör gépi erővel történő kitermelése volt, amelynek módja az arra járók fejében már felvillanthatta azt a bizonyos veszélyt jelző, piros lámpát. Ezt követően - a szabályok szerint - következnie kellett volna az út fundamentumát képező sóderágynak, a 30 cm-es makadámút alapnak, majd a három rétegben, egyenletesen felvitt aszfalt rétegnek. Ám, ez - Gödrösi képviselő szerint - csak papíron van így, mert elmondása alapján a valóságban néhol az őszi esőben felázott, sáros talajra terítették le az útburkoló anyagot, helyenként elérve a nem megengedett, rétegenként 10 centiméter vastagságot is. Máshol épp a veszélyesen elvékonyodó burkolat okozott göndot, ezeken a részeken az„aszfaltfátyol"tavaszra el is kopott. A munkafolyamatot - az előírásoknak megfelelően - az önkormányzat képviseletében a műszaki osztály illetékese személyesen ellenőrizte, de abban furcsa mód nem talált kifogásolni valót. A városvezetésen belül a gazdasági, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottságban tevékenykedő képviselő lapunknak azt nyilatkozta: minden eszközt igénybe vett arra, hogy az önkormányzat felé jelezze aggályait. Tette ezt saját meggyőződésből és az Ady Endre utcai lakosok megkeresésére. Előbb a bizotthidlap.net sági ülésen osztotta meg félelmeit a vélt kivitelezési problémáról, később a témával kapcsolatban szervezett közmeghallgatáson egy helybeli állt elő ugyanezzel a meglátással, aki a közelben élő lakosok véleményét tolmácsolta a város felé. A megrendelő önkormányzat a műszaki osztály véleményére hagyatkozva mindkét esetben úgy ítélte meg, hogy a kirendelt és felkért szakemberek kellő hozzáértéssel építik az Ady Endre utcát, és elutasította a laikusok észrevételeit. Hasonló eltérésre hívta fel lapunk figyelmét szintén az ebben az utcában zajló csatornaépítéssel kapcsolatban is a városatya. Elmondása szerint a munkák megkezdése előtt a város levélben tájékoztatta az érintett lakókat a beruházásról és annak paramétereiről. Egy éles szemű, ott élő vette észre, hogy az értesítésben szereplő 30 cm-es gerincvezeték helyett a munkások 20 cm átmérőjűeket fektettek le. Az talán nem is szorul magyarázatra, hogy ez utóbbi, vékonyabb csöveknek kevesebb a földmunkaigénye és nem utolsósorban olcsóbbak is. Ellene szól azonban, hogy a szennyvízáteresztő képességét tekintve a mindössze harmada a nagyobb átmérőjűnek. Amikor ezt Gödrösi János szóvá tette az ügyben kompetens személyeknek, azt a tájékoztatást kapta szóban, hogy a változtatást időközben jegyzőkönyvben rögzítették. A felvetések fényében felmerül a kérdés, vajon az ügyben szakértőként kirendelt műszaki osztály illetékesei miért nem találnak semmi kivetni valót a munkában? Amennyiben viszont a műszaki szakemberek is látták/látják a gondokat, miért nem jelezték a megrendelőnek? S ha szóvá tették, vajon joggal vélelmezhetjük-e, hogy valakinek valamiért az érdekében áll épp ezzel a kivitelezővel elvégeztetni a munkát? Szerettük volna az önkormányzat véleményét is kikérni ebben az ügyben, de az illetékesek nem kívántak reagálni a fentiekre. Marad tehát néhány kérdőjel és a remény, hogy a jelzett körülmények között épülő út és csatorna kiállja majd az idő próbáját. ____________ hídlaD 37