Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-01-17 / 2. szám
exkluzív persze több is, de azok kevés nyilvánosságot kaptak.- A diplomafilm sokszor meghatározza a pályát. Azért választottál témát a közelmúltból, mert annyira izgat?- Igen. Zavart érzek a közelmúlt feldolgozásában. Úgy döntöttem, az értelmezésében én is részt veszek, én is gondolok róla valamit, amit meg tudok osztani a közzel.- Pedig te ebben a korban még gyerek voltál, az ezerkilencszázhetvenes évek elején születtél.- Valóban a gyerekszereplőkkel vagyok egyidős az 1984-ben játszódó Előre!-ben. A felnőttek világa egyrészt az akkori emlékeimen alapul, másrészt riportokat, interjúkat készítettem azokkal az emberekkel, akik abban az időben érettebb fővel éltek, és megtapasztaltak ezt-azt.- Hasonló időben játszódik a következő filmed is? Egyáltalán: dolgozol a második játékfilmeden?- Dolgozom. írom, Írogatom - mert inkább nem írom - a következő filmem forgatókönyvét. Abszolút a jelenben, sőt egy kicsit a jövőben fog játszódni (tíz évvel előreszaladunk az időben). Részben a jelen valóságában, részben a virtuális világban zajlik a cselekmény.- Milyen várakozással tekintettél az Előre! forgalmazása elé?- Nagy várakozásokkal álltam elé. Az akkori filmszemlén a szakmai körökben elég rosszul fogadták a filmet. A közönségnek tetszett, ám a zsűri gyakorlatilag tudomást sem vett róla. Ez kissé fájó nekem, de hát nyilván mindenkinek az, aki nem kapott díjat, mert úgy érzi, megfeledkeztek róla. Az Előre!-nek úgy fogtam neki, hogy én a filmet, mint szakmát tartom fontos dolognak, s nem mint művészetet. Rossz beidegződés, ha pár kritikus, esztéta, zsűritag kedvükért forgatunk. A filmet az embereknek, a közönségnek kell csinálni, akik bemennek a moziba, megveszik vagy kikölcsönzik VHS-en, DVD-n, megnézik a tévében. Egy filmnek ez kell legyen az alapvetése. Persze mások nem így gondolják. Olyan filmet akartam, amire nem mondják, hogy közönségfilm, ugyanakkor sokan megnézik, bele tudnak helyezkedni abba a világba, amiben játszódik, át tudják élni azokat az érzéseket, amiket közvetíteni szeretnék feléjük. Ez a szemlélet bejött, a közönség szerette. Viszont a forgalmazás eléggé döcögősen ment.- Miért?- Az utófinanszírozásra kevés pénz tudtunk szerezni, ezért csak három kópiánk volt, ami viszont nem tette lehetővé a mondottakat. Ugyanabban a cipőben jártunk, mint Miklauzic Bence az Ébrenjárókkal, ami szerintem egy jó film, és mégsem tudta elérni a huszonötezres nézőszámot, mert mindössze két kópiával vetítették és kizárólag art mozikban. Nem sikerült átlépnünk a pláza-határt. Erről szerintem nem mi tehetünk, hanem a forgalmazási rendszer, ami az amerikai produkciókra fogadókész. Ha Magyarországon készül egy film, ami nem a jobb- rosszabb szórakoztatófilm kategóriájába tartozik, hanem a középúton akarna maradni, besorolják a művészfilm-kategó- ríába, s ezzel predesztinálják az alacsony nézőszámra.- Pedig számos remek első film mutatja, a szakmában ígéretes generációváltás vette kezdetét. Készülnek a jó filmek, csak a forgalmazás nem lenne nyitott még?-Valahogy így. 2001-ben Török Feri Moszkva tér című filmjének szerencséje volt, ők sok pénzt kaptak a forgalmazásra, mi már kevesebbet. Egy film elkészítése kb. nyolcvanmillió, forgalmazása ötmillió forint. Ezt a Moszkva tér megszerezte, nekünk csupán másfelet sikerült összeszedni. Innentől kezdve elmegy az embernek az élettől a kedve, mert hiába az erőfeszítés, ha nem jut el a nézőhöz. Nem magadnak készíted a filmet. Csakis azért dolgozol, hogy minél többen megnézzék, és jól érezzék magukat azalatt a kilencven perc alatt. Ha két-három kópia van, akkor behatárolt az egész. Ha tizenkét kópiával be tudnál jutni a multiplexekbe, ahová a moziba járó emberek többsége jár, akkor máris sokkal tágabb világ tárulna ki előtted.- A Katapultfilmet ennek segítésére hozzátok létre? Úgy tudjuk, többen vagytok benne Simó Sándor egykori osztályából.- Mindannyian. De itt két dologról beszélhetünk. Egyfelől létezik a Madzag Filmegylet, ami egyfajta forgatókönyvírói műhely, egymás könyveit olvassuk, megbeszéljük (igaz, vannak más terveink is). Miután Simó Sándor meghalt, légüres térbe kerültünk. Régóta mi vagyunk az első osztály, amely a jó kapcsolatot meg tudta őrizni sok éven keresztül, és Simó elvesztése után úgy éreztük, „intézményesíteni" kellene a mi „osztályságunkat". így született meg a Madzag Filmegylet ötlete. A Katapultot ugyanezek az emberek hozták létre, ami viszont egy gyártó cég lenne. A szerveződés oka az a sajnálatos tapasztalatunk, hogy a hazai produkciós cégek rosszul működnek, nehéz velük együtt dolgozni. Kemény dió jó producert találni egy-egy filmedhez. Mert ugyan mindenkinek van producere, de mindegyikkel egy csomó baj merül fel, egyik sem hozza ki a maximumot a filmekből.- Talán nem érzik magukénak az adott filmet?- Benne vegetálunk ebben a„kis magyar filmvilágban": kiírnak egy Nemzeti Kulturális Alap pályázatot, beadjuk, kiírnak egy Magyar Mozgókép Közalapítvány pályázatot, beadjuk, kiírnak egy Országos Rádió és Televízió Testület pályázatot, oda is beadjuk, s utóbbinál szívjuk a fogunkat, mert itt már belépési díjat kell fizetni, és kész. Ezzel a producer gyakorlatilag befejezte a munkáját. Mi meg úgy gondoljuk: ezen túl kéne lépni. Egy olyan világban élünk, ahol az Európai Unió és a koprodukciók nagyon jelentős szerepet játszanak, sőt ma már egy nyugat-európai film szinte elképzelhetetlen koprodukciók nélkül. Mi megpróbálunk ezzel foglalkozni. Természetesen nem kizárva a már meglévő produceri kapcsolatainkat, hanem azok mellett koproduk- ciós társat hozunk létre, ami a nemzetközi irányba tud haladni, a forgalmazás és az utófinanszírozás esetében is. Az a baj, hogy a magyar film világában minden annyira működik, hogy épphogy működjön. Igazándiból a producereknek nincsen bevételi lehetőségük. Nekik az a pénzforrásuk, hogy pályáznak a filmmel, megkapják a támogatásokat az állami büdzséből, utána legyártják a filmet, s abból marad nekik annyi haszon, hogy fenntartsák saját működésüket, és vége. Arra sehol sincsen apparátus, hogy a külföldi eladásokkal foglalkozzanak. Mi ebben szeretnénk változtatni, szeretnénk„kinyitni"a magyar filmet. Gulya István Erdélyi Dániel 1973-ban született Budapesten. A legendás Simó Sándor-osz- tályban diplomázott 2000-ben. Tévésorozatok (Limonádé, Szeress most!) rendezése mellett 2002-ben készítette el első nagyjátékfilmjét, az Előre! című szatírát, amiben - Gáspár Csaba, MarcsekTamás gyerekszereplők, illetve Váta Lóránt,Tóth Auguszta, Gáspár Sándor, Marozsán Erika, Hollósi Frigyes és Garas Dezső szereplésével - két eltérő családi-politikai hátterű iskolásfiú sorsán keresztül szembesülhetünk a nyolcvanas évek erjedő világával. A Tündér és a Nyárelő után a 411 -Z a harmadik tízpercnél rövidebb kisfilmje. Erdélyi következő nagyjátékfilmje a Szabó Tamás forgatókönyve alapján születendő Mélyből munkacímű horror lenne. hídlap 27
