Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-01-17 / 2. szám
esztergom hogy a keresztény tanítás és fegyelem olyan, mint egy fal: de ez a fal játszóteret kerít be. A kereszténység az egyedüli keret, melyben a pogány öröm fennmaradhatott. Képzeljük csak el: gyermekek játszadoznak a tengerből magasan kiemelkedő sziget gyepes ormán. Míg a szírt szélén állt a fal, a legbolondabb játékba is nyugodtan belevethették magukat, s a sziget olyan lett, mint egy lármás gyermekszoba. Ám egy napon leomlott a fal és elébük tárult a veszély a maga meztelenségében. Nem zuhantak a mélybe, de mikor barátaik visszatértek, ott találták őket összebújva és dideregve a sziget közepén, és ajkukon elnémult a dal." Tisztelt Hölgyeim és Uraim, én úgy gondolom, hogy a szabadság iránti vágy az európai emberből nem fog kiveszni. Ennek a pontos okát nem értem, de ez nem is szükséges; amit látok magam körül, arra tanít, hogy a szabadság iránti vágy meghatározó életélmény és életösztön marad az európai ember számára. A kérdés csak az, hogy a szabadság rendjét és a szabadságot a keresztény ember lehetőségnek fogadja el, vagy pedig egy olyan új világnak, amely szemben állhat az ő saját értékrendjével. És én mindig azt szeretném megfontolásra javasolni, hogy az európai kereszténydemokraták, amelyhez mi is tartozunk, a szabadság Európáját, a szabadság rendjét lehetőségként fogják fel. Ugyanis az igazságot nem lehet diktálni. Az igazságot csak hirdetni lehet. S van, aki elfogadja, van, aki nem. Az igazságot hirdetni pedig legjobban a szabad világban lehet, egy szabad európai kultúrában, ezért mi sohase az állami erőszakkal történő erkölcsi kikényszerítés oldalán, hanem a szabad társadalom oldalán álljunk és bízzunk abban a meggyőző erőben, amely egyébként a mi saját igazságunkból fakad és amely alkalmas arra, hogy szervezési alapjául szolgáljon egy közösségnek, a mi magyar közösségünknek. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, de miért kell ehhez Becket Tamás? Mindezt Becket Tamás-konferencia nélkül is elmondhattuk volna. Hiszen akiről most itt megemlékezünk, 800 éve halott és nem Magyarországon, hanem a messzi Angliában halt meg. Nem magyar volt, hanem normannok leszármazottja (...). Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, azért fontos, hogy minden évben, ha mód adódik, legyenek olyan magyar emberek, akik eljönnek ide a külföldi barátaikkal egyetemben egy igazi európai délutánra és megemlékezzenek Becket Tamásról, mert ezzel az emlékezéssel egy egyetemes történet részeseivé is válunk. Úgy is mondhatnánk, hogy egy katolikus történet részesei leszünk. És ez nagy dolog, hogy ez ma megtörténhet az emberrel. Gondoljanak arra, hogy az az idő, amiben mi élünk, a mód, ahogyan élünk, ezekben a mai napokban, a legnagyobb lelki veszedelem, hogy elveszünk a mindennapok kisszerű problémáiban, elveszünk a holnapi napért folytatott küzdelemben, és közben ráadásul még azt is hisszük, hogy egyedül vagyunk a világon azzal a helyzettel, amelyben Magyar- ország és a magyarok a XXI. század elején találták magukat. Meggyőződésem, hogy az egyház története, a kereszténység története, a vértanúk története megóv bennünket attól, hogy elvesszünk a részben, és ne lássuk az egészet. Ez a történet, Becket Tamás története, sőt az egész nagy katolikus történet is mindannyiunkról és mindnyájunknak szól. Mindenki megtalálhatja benne magát, a saját történetét, segítséget találhat a saját döntéseihez, láthatja a tévutakat, a rossz és a jó döntések következményeit. Meggyőződésem, hogy a kereszténység története, s annak bármely kicsi szeletére való emlékezés kiemel bennünket az elhagyatottságból és belehelyez azokba az összefüggésekbe, amelyek minden emberi élet, minden lelki és nemzeti közösség meghatározói, ha tudomást veszünk róla, ha nem. Ha hisszük, hogy az élet nem más, mint a már meghaltak, a még életben lévők és a még meg nem születetteknek a közössége, akkor az ilyen események, mint a mai délután is, valójában ebbe az életfolyamba helyez bele bennünket, és megszenteli azokat a hétköznapi küzdelmeket, amelyeket, miután ha innen hazamentünk, ismét folytatni fogunk majd. Végezetül talán politikusként még annyit érdemes elmondanom, hogy azért is fontos BecketTamásra emlékezni, mert története emlékezteti a politikusokat valamire, amire bizony jó lenne nap mint nap emlékezniük. Hallhattuk, hogy Becket Tamás életvitele hogyan változott meg, miután a magas hivatalt elnyerte. Ez egy olyan történet, illetve az ő életének egy olyan fordulópontja, ami magyarázó és tanító erejű a mai politikusok számára. Lényegében azt példázza az élete is meg a halála is: hogy ha egy méltó ember kap hivatalt, akkor az az ember méltóvá válik a hivatalra. Hogy a magas méltóság, melyre az ember Isten kegyelméből jut - és ez akkor is így van, ha kinevezik, vagy választják -, úgy át tudja alakítani az ember életét, hogy a hivatalnak és az elhívásnak jobban meg tudjon felelni. Éppen ellenkezőleg, mint ahogy a politikusokról ma ezt Magyarországon talán nem minden ok nélkül gondolni szokták: hogy amikor pozícióba jutnak, akkor zsákmánynak tekintik a megbízatást - Károli régi szép bibliai szójátékával ragadománynak, s nem adománynak. Ezért is intő és tanító erejű példa Szent Becket Tamás élete, ezért nem hiábavaló, hanem fölemelő, inspiráló és erőt adó a rá való emlékezés, és ezért köszönöm meg Kiss-Rigó püspök úrnak, hogy megadta nekem a lehetőséget, hogy ezen az emelkedett összejövetelen részt vehessek". hldlap hidlap.net hídlap 25
