Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-01-10 / 1. szám

esztergom Esztergom, Simor J. u. 56. Tel: 33/520-770; e-mail: negyvonalkft@invitel.hu Nyitva: H-P: 8-17, Sz.: 8-12 2009 - HÉT HOSSZÚ HÉTVÉGE, HÁROM HÉTVÉGI ÜNNEP Akárcsak az elmúlt esztendőben, 2009-ben is számos hosszú hétvégében lehet részünk a munkanap-áthelyezéseknek köszönhetően. Jól kezdődött az év, hiszen január másodiká­ra pihenőnapot kaptunk, amit most szomba­ton mégsem kell kell ledolgozni. A március 15-i nemzeti ünnep idén vasárnapra esik, te­hát ez a nap ezúttal nem jelent plusz egy sza­badnapot. A hosszú hétvégére alig egy hóna­pot kell várni: idén április 12-13-ra esik hús­vét. Május elseje a lehető legideálisabb módon idén péntekre esik, így két egész napunk lesz kipihenni a majális fáradalmait, ezt követően pedig június elsején, pünkösdhétfő lesz munkaszüneti nap. A nyári szabadságolások után, illetve köz­ben jól jön majd az augusztus húszadikai négynapos hétvége, hiszen Szent István napja csütörtökre esik, a pénteki munkanapot pedig majd csak 29-én dolgozzuk le. Az október 23-i nemzeti ünnep péntekre esik, tehát itt a munkarend bolygatása nélkül kapunk egy hosszú hétvégét, rá egy hétre, mindenszentek ünnepe viszont vasárnapra esik. A karácsonyi pihenés fejében december 19-én, szombaton mun­kanap lesz majd, így a csütörtökre eső 24-ét már legtöbben otthon tölthetik, akár­csak az év harmadik„elveszett" ünnepnapját, a szombatra eső december 26-át. Először a Csillagváró adventi sorozatáról szerettem volna írni, hogy milyen jól sike­rült, meg hogy mennyien megfordultak az esztergomi főtéri szilveszteren. Aztán meg vízkeresztről (vagy amit akartok), amikor betoppannak a háromkirályok, és sorakoz­nak az ajándékok. A napi események azon­ban felülírták a szándékomat. Miszerint nem királyok és nem hárman ér­keztek, hanem ketten, egy orosz bojár és egy ukrán hetman, és üres kézzel jöttek, illetve egészen pontosan csavarkulcs volt abban, amivel elzárták a csapot. A gázét. Ezért fél Európa arcára fagyott a posztszil­veszteri mosoly, és a népek ereikben - kü­lönösen a száz százalékban az orosz gáztól függő Szlovákiában vagy Szerbiában - megfagyott a vér. Könnyen lehet persze, hogy mire ezt ol­vassák, megoldódott a keleti szláv atya­fiak vitája, a józan ész is éppenséggel ezt diktálná, de ott, ahol az öngyilkosokról azt írják, hogy háromszor tarkón lőtték magukat, majd a jeges Névába ugrottak, bármi lehetséges. Számomra nem is ez a lényeg (pláne, hogy anyai ágon az egyik oldalról érintett vagyok, de ebbe most nem mennék bele), hanem a magyar kor­mány teszetoszasága. Miszerint halvány fogalmuk sincs arról, pontosan mire elég a hazai tározókapacitás, merthogy amíg az energiaügyi miniszter, az eminens diák felkészültségét a mondatközi levegővéte­lek minimalizálásával eljátszó Molnár Csa­ba két (vagy: három) hónapra elegendő mennyiségről beszél - mi több: akár nyárig kibírjuk, a rác komák (meg az újvidéki vére­ink) ott dermedjenek meg, ahol -, addig a MÓL elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt két (maximum: három) hétről beszél. Ami engem illet, inkább neki hiszek, nemkülön­ben, hogy nagy valószínűséggel már látott ilyen tartalékolót, és tudja, hogyan műkö­dik, és mire képes. A pontos tájékoztatást hiányolom, s nem azért, mert rohannék hősugárzót venni, vagy nekiállnék a lakótelepi fákat ritkíta­ni, hanem mert ez alapvető állampolgá­ri jogunk. A másik meg, hogy ne leveleket írogassanak Moszkvába, hogy ejnye, hahó, zimankó van, fűtenénk, miközben a felső vezetők korábban mellkasig bújtak a baráti orosz mackó bundájába, hanem - az auto­matikusan érvénybe lépő korlátozások„el- rendelése" mellett - végre cselekedjenek is valamit. Hosszú távon pedig tegyenek az alternatív gáz-hálózatért, számolják fel az oroszországi (gáz-) függőséget (mondjuk: Nabucco-vezeték). Még akkor is, ha a bun­dába bújva ezt nehéz. Dorogi Erőmű 2001-től vette át a gázt is­mét hasznosításra, ez időtől kezdve csak időlegesen világított a „fáklya", amely most végleg eltűnt. FÉJA GÉZÁRA EMLÉKEZTEK Esztergom-Kertváros. A Féja Géza Kö­zösségi Házban még december 18-án a harminc éve elhunyt névadóra, Féja Gé­zára emlékezve megkoszorúzták az író domborművét a ház zsibongójában. Ko­szorút helyezett el a RÖK nevében Bara­nya István, az Arany János Általános Isko­la igazgatója, a Kertvárosért Baráti Egye­sület nevében Farda István elnök, a Féja Géza Közösségi Ház nevében Nagy Anita, művelődésszervező. Féja Géza életútját, többszöri személyes találkozásai, vala­mint a Botthyán szobor avatásán történt emlékein keresztül Nagy Tibor, helytörté­net kutató méltatta. Az emlékműsor után került sor a Selyemfonal Képzőművész Kör hagyományos - évzáró - kiállításá­nak megnyitójára. Gulya István Hidegháború a f 1 mmm pjpj i ZJ %-Ltí í fjÁI n r I fEBYfj jljj/iyííjíiíJ jíuhd sn’díj zísfstí-iiz jí/üjí] yáifi'Jíjí iii'jJvíjjjjjyiiJi Esztergom Simor János u. 17. Iposz udvar, PIAC Január 1 5. Csütörtök 200 FORINTOS '^wwwJiifeffitfter.hu Ágyneműk-Takarók-Párnák $ Terítők-Függönyök j NYITVA TARTÁS: 7.00-14.00 SZOMBAT: 7.00-12.00 hidlap.net hidlap 9 SZÓ, KOZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom