Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-04-11 / 14. szám
észté rgom hatékonyan kell megszervezni működé- j süket. Nem minden település rendelkezik | számottevő vállalkozói vagyonnal, de a j 20-30 ezer főt meghaladó lélekszámú vá- j rosokban jellemzően már vannak önkor- j mányzati tulajdonban lévő vállalkozások, j A hazai települések, néhány kivételtől el- j tekintve, nem fordítottak különösebb fi- j gyeimet vállalkozói vagyonuk hatékony | irányítására. Pár évvel ezelőtt néhány he- j lyen változások indultak el, egyre több vá- j ros vonja cégeit közös pénzügyi irányítás j alá, jellemzően a jól működő debreceni | példa nyomán. így tett például Eger, Szé- j kesfehérvár és Esztergom is. A képviselő- i testület elhatározta, hogy a város vállala- j tainak nagy részét egy holdingba tömöri- j ti. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az \ önkormányzatok - számos más alapfel- i adatuk miatt - nem képesek érdekeiknek j megfelelően irányítani és ellenőrizni kü- I lön-külön működő gazdasági társaságai- j kát a hagyományos keretek között. Ebben j az új rendszerben, a holdingban viszont j az önkormányzat továbbra is megtartja j főbb tulajdonosi jogaihoz kötődő hatás- j köreit, de a vállalatokkal kapcsolatos irá- j nyitási, koordinációs és kontrollfeladato- kat más szervezeti keretek között valósítja meg. (Erre jó példa a német Stadtwerke, de ismert angolszász modell is.) Az egységes irányítási rendszer kialakításának céljai Az egységes irányítás és ellenőrzés sikeres megvalósítása komoly gazdasági előnyhöz juttathatja a várost és a polgárokat. Eredményeként nő az önkormányzat tulajdonosi érdekérvényesítő képessége, átláthatóbbá válik a társaságok működése. Javul a vállalatok működésének hatékonysága, a közös működés miatt még pénzt is meg tudnak takarítani. Az egységes irányítás lényegesen leegyszerűsíti az önkormányzat feladatát: a testületek- j nek nem tucatnyi, hanem egy gazdasági j társaságot kell közvetlenül kontrollálniuk, j Emellett a „települési érdek", a szakmapo- j litikai elvárások hatékony érvényesítésére j továbbra is lehetőségük van. Egy közpon- I ti irányító szervezet végzi a stratégiai irányítást, miközben szakmai alapfeladataik tekintetében a cégek önállósága megmarad. Az egységes irányítás alá vont társaságok közösen szervezik meg, vagy szerzik be a működéshez szükséges eszközöket, szolgáltatásokat, mint a takarítás, az őrzés, vagy a könyvelés, bérszámfejtés. Sőt erre saját céget is alapíthatnak, ami a nem holdinghoz tartozó cégek megrendelésére is dolgozik, növelve bevételüket). Az eszközbeszerzéseknél (a komolyabb gépektől akár az írószerekig) ráadásul - a nagyobb megrendelési mennyiség miatt - előnyhöz is jutnak. Az egységes irányítás és a közös működés révén megtakarítások érhetőek el, amelynek eredményeként olcsóbbá válik a társaságok működése. „Belső bank" működtetése A holding azt is lehetővé teszi, hogy a szabad pénzeszközökkel rendelkező vállalatok a bankok kikerülésével hitelt nyújtsanak a csoport más társaságai számára, mindkét fél számára előnyös feltételek mellett. Természetesen a letéti és a hitelkamat közötti kamatlábon, vagyis úgy, hogy mindkét holdingos cég jól járjon, | az egyik kevesebb kamatot fizet, mintha banktól venné fel a pénzt, a másik viszont több kamathoz jut, mintha bankba tenné. Az így létrejövő belső hitelpiac működtetése révén újabb megtakarításokra nyílik lehetőség, mert nem fordulhat elő, hogy az egyik vállalat szabad pénzeszközei kihasználatlanul „állnak", miközben a másik magas kamatra kénytelen hiteleket felvenni. Ez azért kerül előtérbe, mert az új törvények miatt a tagi kölcsönök, illetve más juttatások rendkívül nagy ráfordítással járnak, pedig az is előfordulhat, hogy egyszerűen nem kell így a lekötött forrásaihoz nyúlni. A vállalatcsoport-szintű adóoptimalizálás A holdinghoz tartozó társaságok megőrzik önálló jogi személyiségüket, ezért vonatkoznak rájuk az érvényes adózási jogTermészetes alapanyagú Öko tapéta! Természetes és hagyományos alapanyagú kömyezetberát öko tapéták, mint pl.: nád, bambusz, juta, káka, nyílgyökér, szizál (kender), csillámpala, zsenília, vászon... ISO 14001, 25 kollekció, 90-140 cm széles és folyóméterben is rendelhető!!! Referenciák a Föld 6 kontinensének 70 országában és a Queen Mary II hajón... Kérem látogasson el a gyártóhoz vagy hozzánk: www.omexco.bewww.hue.hu A márkanév képviselője: 06-702-681-875. omexco EXCLUSIVE WALLCOVERING szabályok. Azonban így lehetőség nyílik a társasági adó optimalizálására. Vagyis miért fizessünk be egy összeget adóként, ha azt törvényesen másra is fordíthatjuk. Természetesen az önkormányzati vállalatokat nem lehet kizárólag a nyereség szempontjából vizsgálni, hiszen nem csak gazdaságilag kell hatékonyan működniük. Viszont átgondolt, összevont irányítással nem csak az üzleti, gazdasági hatékonyság növelhető. Az önkormányzatoknak sok közfeladatot kell ellátni, emberi elvárásoknak kell megfelelni. De városunk holdingjába együttműködve erre is több lehetőség nyílik, mint külön-külön. D. Defoe /-tsin60 EVESEK LETTÜNK! KEDVEZMÉNY MINDEN KERET ÁRÁBÓL! Dorog, Bécsi út 51. :Tel.: 443-471 Esztergom, Kossuth L. u. 5.Tel.: 411-014 hidlap.net hídlap 21