Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-04-04 / 13. szám

esztergom Hallgató-utánpótlás a technológiai kar számára Esztergomi elit iskola kerestetik naisansBHagai Szeptembertől beindul a Pázmány Pé­ter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kara Esztergomban, mely­nek hallgatói létszámának folyamatos biztosítása érdekében egy megfelelő szakirányú esztergomi elit középiskolát kíván létrehozni az önkormányzat. Erről a legutóbbi testületi ülésen döntöttek az esztergomi képviselők. A Pázmány egyetem az esztergomi ki­helyezett képzést már a felsőoktatá­si felvételi tájékoztatóban is meghirdette, mely szerint szeptembertől ötven hallga­tó kezdheti meg egyetemi tanulmányait Esztergomban. Az Információs Technoló­giai Kar kihelyezett képzéseinek indítása érdekében a város többmilliárdos támo­gatást nyújt a felsőoktatási intézménynek. Emellett a képzés helyszínéül szolgáló, a volt déli Kanonoksort, az egykori Mikro- med-gyár épületet Esztergom saját költsé­gén kétmilliárd forint értékben felújítja és berendezi, ezt követően pedig ötven évre ingyenes használatba is adja az intézmény­nek. A rekonstrukció után a város 2030- íg továbbá évente száz-százmillió forintot nyújt a szakirányú képzések és felsőfokú szakirányú továbbképzések kidolgozására és az esztergomi laboratórium létrehozá­sára, működtetésére. A Kőrösy kollégium épületét ezenkívül 2011-től ötven évre in­gyenes használatba adja az egyetem szá­mára, mely idén hetvenöt, 2010-től százöt egyetemi hallgató számára biztosít helyet. A Gyarapodás Programján belül Eszter­gom iskolavárosi szerepének további erő­sítésére az önkormányzat legutóbbi tes­tületi ülésén elfogadta Meggyes Tamás polgármester előterjesztését. A döntés ér­telmében a városvezetés az egyetemi kar számára megfelelő szakirányú és maga­san képzett hallgatókat biztosító, eszter­gomi elit középiskolát hoz létre. Az elmúlt években a középiskolás korosztály létszá­ma Esztergom és vonzáskörzetében vala­melyest csökkent, ugyanakkor a középis­kolás - gimnáziumi - osztálykínálat nőtt, éppen ezért az önkormányzat nem egy új intézményt alapít, hanem erre a célra a je­lenlegi középiskolák közül a legmegfele­lőbbet alakítja át. A kezdeményezés kap­csán a városvezetés megkeresi az eszter­gomi középfokú intézmények igazgatóit, hogy amennyiben az egyes iskolák lehe­tőséget látnak ennek az elképzelésnek a megvalósítására, intézményük fejleszté­sére, dolgozzák ki a nevelőtestülettel kö­zösen az erre vonatkozó javaslatukat. Az egykori rendőrkapitány öt tévét adományozott a kórháznak A betegek komfortjáért Öt televízióval gazdagodott a Vaszary Kolos Kórház, Bognár Ferenc, az esztergomi rendőrség korábbi kapitánya ugyanis a betegek komfortjának növelésére hétfőn tévékészülékeket adományozott az onkológiai osztálynak. Az ünnepélyes át­adón többek között Kollár Zoltán főigazgató, Osvai László fő­orvos és Tőrös Péter sebészorvos fogadta Bognár Ferencet. A hétfői átadási ünnepségen az egykori kapitány, Bognár Fe­renc kifejtette, hogy a közelmúltban élte át azt az családi tragédiát, mely után úgy döntött, hogy az onkológiai osztályon lévő betegek komfortérzetének növelésére televíziókészüléke­ket adományoz a kórház ezen részlegének. Az adományt Koller Zoltán köszönte meg elsőként a volt rendőrkapitánynak, a fő­igazgató beszédében kitért arra, hogy azért is jár köszönet a ké­szülékekért, mert ez nemcsak jelképes adomány, hanem való­ságos gyarapodás. Kollár Zoltán rámutatott, hogy ezekben a gazdaságilag nehéz időkben, amikor a megszorítások miatt csökkennek a központi támogatások, szűkül az egészségügyi in­tézmények büdzséje, külön öröm, hogy valaki áldoz a gyógyítás megsegítéséért. Az osztályon Dani Árpád onkológus főorvos mutatta be a beüzemelt tévéket, melyeket már nézhetnek, használhatnak A Vaszary Kolos Kórház onkológiai osztályát eddig támo­gatta: Erdei Gyula, Hevesi Sándorné, Igali Béla, Kovács Márta, Máltai Szeretetszolgálat, Papp Lipótné, Szent Lázár Lovagrend. hfdlap.net is a betegek. A részleg egyik folyosójának falán tekinthetőek meg egyébként azok a táblák, melyeken az osztály támoga­tói és további fejlesztési tervei szerepelnek. Ez utóbbiak kö­zött van a búcsúztató helyiség valamint nővérpihenő kiala­kítása, a mosógép, ágytálmosó vásárlása és az ablakok felújí­tása. Az osztály vezetője abbéli reményét is kifejezte, hogy a televíziókészülékekhez hasonlóan ezekhez is hamarosan hoz­zá jutnak. p.z. hidlap 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom