Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-03-28 / 12. szám
esztergom első napjaiban kapott választ a rendőr-főkapitánytól. Gorgosilits Fábián ebben a levelében írta le, és ekkor értesült róla a polgár- mester, és az üggyel összesározni kívánt bizottsági tagok, hogy az eljárást 2008 augusztusában indította a megyei főügyészség - egy Nyíriékhez közel álló internetes portálon azonban már jóval ezelőtt a tájékoztatás előtt cikk jelent meg arról, hogy „jelenleg is folynak ügyészi meghallgatások". Magának az ügyészségnek a szerepére is ekkor vetült fény, addig az önkormányzatnál úgy tudták, a rendőr-főkapitányság szintjéről indult a nyomozás. A Nyíriéket támogató honlap erről természetesen már jóval előbb tudott. Egy éve Nyíri a jegyzőnél a Prímás-szigeti mélygarázsról érdeklődött, és bár megkapta a választ, mégis azt sejtette írásaiban, hogy engedély nélkül folyik az építkezés. Tévedett, a papírok rendben voltak. Tévedett, és tévedését az ETV élőadásában maga ismerte el. Mégis ügy volt, mégis újra mérgeződött az esztergomi közélet. S tavaly januárban érdeklődött a mélygarázsok megvásárlásáról, amiről a képviselő-testület döntött, a döntés során a többség őt leszavazta. Talán nem véletlen, hogy Nyíri érdeklődése után a Közigazgatási Hivatal is hasonló érdeklődést mutatott, vizsgálatot indított. Az esztergomiaknak tudniuk kell: a vizsgálat semmilyen fogást nem talált az ügyön. Célpontban éveken át Míg a„nagy 2003-as ügy"zajlott (sőt a feljelentőnek köszönhetően zajlik máig!), kezdtek vizsgálódni búbánatvölgyi telekvásárlásom kapcsán. Hogy kinek a kezdeményezésére, azt csak sejteni lehet. Vannak olyan feltételezések, amelyek szerint Nyíriék csapata a bukott vádaskodások után „visszavett". Nem kockáztattak egy újabb, nevükkel vállalt kudarcot. Különösen nem akkor, ha ellenem indult az eljárás. Persze,„ismeretlen tettes ellen", szólt a hivatalos verzió. A büntetőügy lezárult, méghozzá totális felmentéssel (a feljelentők számára: teljesen eredménytelenül). Mire lezárult volna, már indult is ugyanaz - polgári perben. Mindkét ügybe „betársult" a megyei főügyészség, amikor felperesként megjelölte vádlottjait, alpereseit: első rendű alperesként az önkormányzatot, másodrendűként engem. Persze ez is lekerült a napirendről, amikor a másodfokú bíróság kimondta: engem sem egyik (önkormányzati), sem másik (magánember és ingatlantulajdonos) oldalról nem terhel felelősség. Sem egyik (büntető), sem másik (polgári) perben. Sem vádlottként, sem alperesként. Magát a „telekügyet" egy Nyíriékkel „együtt mozgó" akkori képviselőtársunk vitte a hivatalos szervek, az ügyészség, előbb pedig a közigazgatási hivatal elé. Erről szóló bizonyítékaimat később Önök elé tárom, most azonban még nem hozhatók nyilvánosságra. Hat évem ment erre a perre 2003 és 2009 között. Hat évig kellett visszahallanom, visszaolvasnom különféle nyilatkozatokat az ügyben. Hat évig mérgezték életemet és Esztergom közéletét az én állítólagos visszaélésemmel. Hat évig irkáltak róla lapjukban, honlapokon, és használták ellenem, választási listánk tagjai, a polgári frakció, a fideszesek ellen. Hat éven át volt rajtam ez, lelki teherként. Most, hogy a pereket megnyertem, Önök elé állok. Sár Az ügyet lezárták, ám a jogi hercehurca befejeztével természetesen a Nyíriék által az interneten és a sajtóban kavart hullámok nem ültek el. És ez a legrosszabb a szocialisták kampányszerűen, sorozatban kipattanó botrányaiban: hiába a felmentő ítéletek, akiket eljárás alá vonnak, nehezen tisztázzák magukat a közvélemény előtt. Legyen akármennyire is tiszta Meggyes Tamás, az MSZP-s propagandagépezet, a párt helyi irányítói gondoskodnak arról, hogy az általuk gyúrt sár fröccsenjen, és ha fröccsent, mindig legyen új és új„hozzászóló"„,érdeklődő újságíró", aki emlékez16 hídlap hidlap.net