Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-03-28 / 12. szám

címlapon Trükkös lemondás után állhat fel a régi-új kormány Kormány-álság: menni és maradni Gábor Éva Szombaton délelőtt, a Magyar Szocialista Párt tisztújító kongresszusának kezdetén az újravá­lasztásra esélyes pártelnök, Gyurcsány Ferenc váratlan bejelentéssel lepte meg a küldötte­ket és az ország népét, bejelentve távozását a kormányfői posztról. A nemzetközi sajtóban is nagy visszhangot keltett furfangos lemondás óta eltelt közel egy hétben elemzések és talál­gatások tömege hangzott el a lehetséges forgatókönyvre, az országot a válságból kivezetni és a parlamentet még egy évig összetartani képes utód személyére és az előrehozott válasz­tások esélyére vonatkozóan. Az ügy lapzártánkig napvilágot látott leglényegesebb részleteit és következményeit foglaljuk össze. Új tavasz virradt? Március 21-én, épp a tavasz első napján került sor a Magyar Szocialista Párt tiszt­újító kongresszusára. Az eredetileg kétna­posra tervezett, végül egy nap alatt lezaj­lott esemény egy ötvenperces beszédbe foglalt váratlan fordulattal vette kezdetét. Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, tőle nem meglepő fondorlatos módon ajánlotta fel távozását a Magyar Köztársaság mi­niszterelnöki székéből, miközben leszö­gezte, hogy a szocialista pártot továbbra is vezetni kívánja, így ezután a jelenlévő 599 küldött közül 508 bizalmat szavazott számára. „Tavaly januárban azt mondtam az el­nökségnek, hogy ha egy éven belül nem sikerül növelni a támogatottságunkat, akkor ki kell nyitni a személyi kérdése­ket. Letelt az egy év. Támogatásunk nem nőtt, éppen ellenkezőleg, csökkent." - fo­galmazott a kormányfő, majd párttársai előtt elismerte, hogy 2002 és 2006 között hibás gazdaságpolitikát folytattak, és sa­ját személyével kapcsolatban is volt né­hány bűnbánó szava: „Tévedtem erőnket, lehetőségeinket illetően, fontos pillanat­ban adós maradtam a világos beszéddel, szavahihetőségem ennek következtében jelentősen sérült". Majd elhangzott Gyur­csány meglepő vallomása: „Azt hallom, azt üzenik nekem, hogy a változásokhoz szükséges összefogásnak, a változáshoz szükséges stabil kormánytöbbségnek és az ellenzék józan magatartásának én ma­gam vagyok az akadálya. Remélem, hogy így van, hogy csak én magam vagyok az akadálya. Mert ha igen, akkor ezt az aka­dályt én most megszüntetem. Azt javas­lom, hogy alakítsunk új kormányt új kor­mányfő vezetésével." A közel egyórás szónoklatban Gyur­csány nem csak saját hibáiról beszélt, ez­úttal sem mulasztotta el a Fideszt hibáz­tatni. Azt mondta, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a 2002-ben elvesztett vá­lasztások óta hatalma visszaszerzése ér­dekében félelmet kelt, gyűlöletet szít, asz- szisztál a nyelvi, fizikai erőszakhoz, együtt­működik a radikális erőkkel, életre hívta a Jobbikot, és támogatja a destabilizációt. A búcsúzni készülő miniszterelnök azt javasolta, hogy a pártokkal való egyezte­tések után két hét múlva, egy rendkívüli kongresszuson jelöljenek új, a hatékony válságkezeléshez értő külső szakem­bert miniszterelnöknek, majd ha ez megtörtént, akkor kezdeményez­zen a párt bizalmatlansági indítványt Gyurcsány ellen a parlamentben. A konstruktív bizalmatlansági indítvány dátumában is megállapodtak: ápri­lis 6-án nyújtanák be, a honatyák pedig 14-én szavaznának róla. Az elmúlt közel öt év követ­kezmények nélküli eseményei, az őszödi beszéd, a liberálisokkal kötött koalíció felbomlása, szá­mos nemzetközi politikai színté­ren elkövetett baklövés után a be­jelentésre talán az a legmegfelelőbb szó, hogy meglepő. A távozás módja ugyanis - talán mondható - jellegze­tesen „gyurcsányos". A „lemondok is. meg nem is"azért is furcsa, mert normális esetben egy távozni kívánó kormányfő a köztársasági elnöknek nyújtja be lemon­dását, aki ezután saját belátása szerint megbízhat bárkit, akár az ellenzéki pártok vezetőit is az új kormány megalakítására. „Nyomorúságos komédia ez" Gyurcsány Ferenc vasárnap reggel a Sán­dor-palotában hivatalosan tájékoztatta Sólyom László köztársasági elnököt arról a szándékáról, hogy az általa vezetett párt új kormányt kíván alakítani új miniszter- elnökkel, amelynek közjogi formája a 4 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom