Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-03-21 / 11. szám

galomnál mindkét autóbuszváróból pe­dig eltüntették a padokat. KERTVÁROSI HÖLGYEK, FIGYELEM! A MammAlba Kft. emlőszű- rő-állomása az ÁNTSZ korábbi tájékoztatásá­val ellentétben továbbra is az esztergomi Hősök terén várja a behívólevelet kapott 45-65 éves hölgyeket. Az esztergomi lakosok szűré­se már befejeződött, az 1539 beidézett közel fele, 752 fő vett részt a vizsgálaton, pedig az időben felfedezett daganatos betegség gyógyítható. Április 14-ig a kertvárosi nőket várják szűrővizsgálatra. LEZAJLOTT A BORVERSENY A múlt heti borminősítő versenyre negy­venhat bormintát neveztek a helyi gaz­dák, melyből huszonnégyet ítélt elisme­résre méltónak a zsűri. Arany minősítést kapott Raduka Ferenc fehér cuvée-je, Gábor József zenit nedűje, Gerstmayer Imre cabernet sauvignonja és zenitje, illetve Fodor Zoltán cabernet és cuvée vörösborai, ezüst elismerésben pedig Kovács Lász­ló rizlingszil­vánija és ve­gyes fehérbo­ra részesült. A díjkiosztáson - néma felállással emlékeztek meg a nem­rég elhunyt ismert borászról, Kecskeméti GARÁZDASÁG A BELVÁROSBAN Két társaság ittasan összeverekedett az egyik belvárosi szórakozóhelyen még pén­tek éjjel, a történtek miatt csoportos garázdaság vádjával három gyanúsítottat őri­zetbe vett az esztergomi rendőrség, egy után pedig még nyomoz a hatóság. A városban keringő híresztelésekkel ellentétben nem történt„késelés"múlt péntek éjjel az egyik belvárosi bárban. Az viszont igaz - tudtuk meg Varga Ferenc Csaba rendőrkapitánytól - hogy két társaság ittasan szóváltásba keveredett a vendéglátó- helyen, amit tettlegesség követett. A bárban kezdődő verekedést a gyanúsítottak a szórakozóhelyen kívül, a Bajcsy-Zsilinszky úton is folytatták. Ezt követően érkezett bejelentés a kapitányságra, amely tömegverekedésként írta le a helyzetet, ezért az esztergomi rendőrök nagy létszámmal vonultak a helyszínre, ahol a kiérkező ható­ság gyors intézkedéssel őrizetbe is vette az ügyben részt vevő három gyanúsítottat, egyet viszont még keresnek. A kihallgatásokat követően az esztergomi kapitány­ság már indítványozta az előzetes letartóztatást is. „2009-et az országos rendőrfő­kapitány a közterületi rend évének nyilvánította, ezért, ha tavaly fontosnak tartot­tuk, hogy a közterületeinken rend legyen, akkor az idén fokozottan fontos. Ezért is jó, hogy egy ilyen csoportos garázdaságnak ilyen gyorsan a végére tudunk járni és hogy azok a személyek, akik ezt elkövették őrizetben vannak. Erre számíthat min­denki, aki a közterületek nyugalmát megzavarja Esztergomban"- hangsúlyozta Var­ga Ferenc Csaba alezredes, esztergomi rendőrkapitány. logo rai n ürílltera szón! 6 időt ten STOB IjBliMyS 2x1 óra, -40-50% kedv ezt vény a szeszes italokra, n tinder más időpontba tiiirmnrsw»wifiHg//iiiiiiiwiiiinmwn»iw»i,»if Esztergom, Erzsébet Királyné u. 21. 0633402 750 A Ä 0620911 5710 CLf vy viJ kertesdekor@t-online.hu kiadvány nyomtatáslábladekor A^ulflüM-iiiiiniwiHnonnnuotniiMHnwi Békaügetés A hatalomba visszatérő francia Bour- bon-családról mondták egykoron, hogy „semmit sem felejtettek, és sem­mit sem tanultak". Azazhogy bosszúra szomjaznak - és ehhez minden esz­közt latba is vetettek -, illetve ugyan­azokat a hibákat követték el, amiért a nép, az istenadta, korábban azt mond­ta volt: hess. Még jó néhány éve Áder János azt mondta, hogy a szocialisták náluknál rosszabbak, mert „mindent elfelejtettek, és semmit sem tanulnak". Nekem az ominózus mondás azonban nem valaminő MSZP-s affér kapcsán jutott eszembe, vagyis, hogy dehogy- isnem: annak kapcsán idéződön fel a történelmi mondás, hogy két jobb sorsra érdemes tiltakozót („gyurcsá- nyoztak"a piszkos gazemberek...) március 15-én lefogott a rendőrség, és a fogdában előbb meztelenre vet- kőztették, majd guggoltatták őket, miszerint ha nem tetszik, lehet pa­naszt tenni. Minden tiszteletem és bizodalmám a rendőröké. Azt gondolom, minden támogatást és segítséget biztosíta­ni kell a számukra - nem a rendésze­ti miniszter ad hoc kétmilliárdját (aki egyébként folyton csak bejelent, mint Bajnai kolléga) nem válhatnak ne­vetség tárgyává, el kéne jutni arra a szintre, mint az angol Bobbyk eset­ében, akik minden különösebb kény­szerítő eszköz (pisztoly, tomfa, vipera stb.) tekintélyt és megállj-t tudnak parancsolni. De. Az sem működhet, hogy politikai (kormányzati) megren­delésre cselekednek. Nem állítom, hogy az üdvös az lenne, ha újra volna csendőrség, tény ellenben az, hogy amikor édesapám és zabolátlan su- hanc társai a falusi temetőben randa­líroztak, kaptak két-két nagy pofont, azt'jó napot, nem tették többet. Szó­val szerintem arányos fellépés - és te­kintély szükséges. Olyan megalázó el­járás, ami történt a legutóbbi nemzeti ünnepünkön, semmiképpen sem. Hi­szen értelmetlen, és súlyos következ­ményeket von maga után. Leginkább: az embereknek rendül meg a hite és a bizalma, az pedig messzire vezet. De, mint egy kedves ismerősöm legutóbb mondta volt: én ateista vagyok. Hála Istennek. hidlap.net hídlap 9 szó, koz

Next

/
Oldalképek
Tartalom