Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-03-21 / 11. szám

címlapon Városőrség: a közbiztonság új pillére Egy lépéssel a bűn előtt Pöltl Zoltán A rendőrség és a polgárőrség mellett, előbbiek munkáját kiegészítve és se­gítve a múlt hét végétől városőrség ügyel Esztergom közbiztonságára. Az egy héttel ezelőtt debütáló szervezet a Magyar Suzuki Zrt. támogatásának kö­szönhetően három szolgálati autóval, egyenruhában látja el feladatait a város közterületein. árcius 13-án a városháza nagytermé­ben tartották a Védvár Zrt. hivatalos alakuló ünnepségét, illetve első állomány­gyűlését. A közbiztonsági feladatokat ellá­tó városi cég rendezvényén nem csak az azt vezető Morvay Tamás vezérigazgató, de Meggyes Tamás polgármester és Varga Ferenc Csaba, az esztergomi rendőrkapi­tányság első embere is felszólalt. Meggyes Tamás polgármester be­szédében a városőrség megalakításának indokaként elmondta: „Úgy gondolom, hogy azért mert az ország és a nemzet sor­sa hanyatlóban van, rosszabbul alakulnak dolgaink, ezt mindenki látja idehaza - és sajnos külföldön is, elég csak az elmúlt idő­szak munkahelyi elbocsátásaira gondolni. Ebben a helyzetben azonban ugyanúgy meg kell őrizni értékeinket, biztonságun­kat, egymás szeretetét, tiszteletét, egymás megvédését. Igaz, hogy, az esztergomi ka­pitányság munkájának köszönhetően ja­vultak városunkban a bűnügyi statiszti­kák, de nem lehetünk nyugodtak, elég, ha a nyugodt, békés városnak hitt Veszprém­re, az ott történt szörnyű gyilkosságra gon­dolunk. Bárhol bármi megtörténhet, és ha a gazdasági helyzet is ilyen marad, akkor egyre többen fognak feszültségből, ide­gességből, türelmetlenségből olyasmiket elkövetni, ami veszélyezteti az életünket és a biztonságunkat. Tehát bár látszólag nem vagyunk veszélyben, de fel kell erre készül­nünk, és ha nem romlanak a statisztikák, és az emberek Esztergomban nyugodtabb- nak, és boldogabbnak érezhetik magukat, akkor mi is elégedettek lehetünk" - fogal­mazott Esztergom polgármestere. Városőrök a közösség szolgálatában Morvay Tamás, a Védvár Zrt. vezérigazga­tója úgy véli, hogy Esztergom közbizton­ságát ez idáig a városi rendőrség és a pol­gárőrség együttes munkájának eredmé­nyeképpen sikerült magas színvonalon tartani. Ugyanakkor - tette hozzá - hét­ről hétre, napról napra a romló gazdasági helyzet következtében, mely minden ed­diginél jelentősebb társadalmi rétegeket érint, sajnos várható, hogy ez a közeljövő­ben negatív irányba változhat. A Védvár Zrt. igazgatója szerint ennek a helyzetnek a megoldásában vállal szerepet a városőr­ség, mely elsősorban preventív jelleggel, a közterületeken való folyamatos jelenléttel kíván hozzájárulni a város biztonságának megőrzéséhez, a közbiztonság fenntartá­sához, a város polgárainak nyugalmához. „A közbiztonság a város irányítása szem­pontjából nemcsak azt jelenti, hogy ép­pen emelkedik vagy csökken a közterüle­teken elkövetett jogellenes cselekmények száma, hanem azt is, hogy Esztergom la­kói rendelkeznek-e azzal a nagyon is szub­jektív biztonságérzettel, mely alapján je­len vannak a közterületen, gyermekeiket önállóan engedik el az iskolákba vagy ép­pen sportolni, használják a város kulturális és közösségi intézményeit" - fogalmazott Morvay Tamás. Áz önkormányzat a városőrség létreho­zásával szándéka szerint egy olyan újabb biztonsági pillért épít ki, amely az egyéb­ként jól működő rendőrség és polgárőr­ség mellett, folyamatos, 24 órás közterületi megvalósuló polgárbarát, együttműködő, segíteni szándékozó tevékenységet folytat. „Szemünk előtt a holland példából me- rítkező, úgynevezett közösségi rendfenn­tartás elképzelése lebeg, mely során bébi­A városőrök egységes ruhában és láthatósági mellényben végzik szol­gálatukat. Formaruhájuk fekete cipő­ből, sötétkék nadrágból, pulóverből és dzsekiből, kék ingből, sapkából áll, rajtuk a Városőrség pajzs formájú, világos és sötétkék alapú, közepén fehér„V" betűs címere látható. 4 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom