Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-03-14 / 10. szám
Minczér Albert tizenkettedik a kontinenstornán Pilismarót! EB-siker Lenger Varga Péter Minczér Albert tizenkettedik helyen végzett a múlt hétvégén Torinóban rendezett fedett pályás Európa-bajnoksá- gon 3000 méteres síkfutásban. Az Esztergomban született, Pilismaróton élő és Veszprémben tanuló fiatal sportoló ezzel a sikerrel debütált felnőttek között világversenyen. A z utánpótlás világversenyek sikerei után Minczér Albert bekerült a felnőtt válogatottba, mellyel világkupákon már szerepelt, azonban a múlt hétvégén rendezett torinói fedett pályás atlétika Euró- pa-bajnokság számít a 22 éves futónak az első komoly felnőtt megmérettetésének. Olaszországban a nagyvilág előtt Minczér a 3000 méteres távon egyből egy tizenkettedik hellyel mutatkozott be. A sportoló januárban megfutott egyéni csúcsának (7:59.59 p) köszönhetően jutott ki a torinói EB-re, melynek pénteki selejtezőjén saját rekordjának közelében futva futamában hetedikként érkezett célba 8:00.94 perccel. Ezt követően a második futamon 1500 méternél már érezte, van esély arra, hogy bejuthat a döntőbe, kétezernél pedig már kilencvenszázalékosnak tartotta, hogy finálés lesz, mivel az első futam győztese is lassabban futott nála, ráadásul így egyéni legjobbjá- hoz közeli idővel végül összesítésben a hetedik helyen bekerült a legjobbak közé.„Ha nem jutottam volna be a döntőbe, már azzal is elégedett lettem volna, mert Európa- bajnokságon egy másodperc híján egyéni csúcsot futni az szerintem nagyon jó. Ezzel az eredménnyel viszont maximálisan elégedett vagyok, jó alap a szabadtéri szezonra" - értékelte sikerét a fiatal futó. Minczér Albert az EB után az elkövetkezendő négy hétben utcai futóversenyeken indul, mint a két hét múlva rendezendő mezei országos bajnokságon, aztán az azt követő félmaratoni országos bajnokságon, melyeknek győzelmi esélyekkel vág neki. Nyárra pedig szeretné megfutni a szabadtéri világbajnokság szintidejét 3000 méter akadályon, azt követően a vb-n a tisztes helytállást várja el magától, illetve még az egyetemisták és főiskolások olimpiáján szeretné megcélozni a döntőt. Tovább erősít a röplabda-utánpótlás Büszkeségtől dagadó dágiak nrci Sorra hozzák a dági csapatok a sikereket, az egyesület éppen ezért azt tervezi, hogy a jövőben minden korosztályban indít csapatot. A Dág KSE így minden bajnokságban szerepelne, ezzel erősítve az egyesület már eddig is jelentős utánpótlását. A Dág KSE felnőtt férfi röplabdacsapata a tavalyi bajnokságban bejutott az ország négy legjobbja közé. Az amatőr játékosok ezzel hatalmas sikert értek el, magasra téve a mércét az idei évre, amikor is az NB l-ben és a Budapest Bajnokságban is érdekeltek. Ugyanakkor a szuperminitől egészen a junior korosztályig több csapattal is részt vesz Dág az ország röplabdautánpót- lás-nevelésében. Kis Kálmán kifejtette, közeli céljaik között szerepel, hogy a következő évben már az NB II junior bajnokságában is indítanak csapatot, így pedig minden bajnokságban szerepelnének. Az edző hangsúlyozta, óriási dolog számukra, hogy a nehéz anyagi helyzetben is biztos lábakon állnak:„Oszuska Zoltánnak köszönhetően minden feltétel adott, hogy egyesületünk az ország elitjében szerepelhessen, ezenkívül, hogy Komárom-Esz- tergom megye legszebb, legkorszerűbb csarnokában játszhassanak csapataink"- tette hozzá Kis Kálmán. Az elmúlt héten diákolimpiái selejtezőn Dorog alakulatát győzte le a dági utánpótlás. Az edző szerint ez köszönhető annak, hogy még többet edzenek a fiatalok. Kis Kálmán ezért reméli, júniusban az országos döntőn is szép eredményt ér el az együttes. Tavasszal egyébként több megmérettetés is vár Dág röplabdacsapataira: diákolimpia, amelyen van remény az országos döntőbe jutásra is, de cél még, hogy a mini és szupermini korosztályban is a legjobb magyar együttesek között szerepeljenek a dági csapatok. Az egyesület ezenfelül szeretne még tovább erősíteni, ezért toborzást tart a klub. Az edzők és vezetők remélik, hogy így sok hasonlóan tehetséges fiatalt adhatnak ennek a sportnak, mintamilyen például az 1990.június 7-én született Locker Péter. A tizenkilenc éves, 188 cm magas röplabdás tízéves korában kezdett el sportolni a Dági KSE röplabda szakosztályában, s rövid idő múlva már az egyesület igazolt versenyzője lett. Évekig az NB ll-ben, egy ideje pedig már az NB l-ben üti a pontokat. „Pályafutása elején jár még, de szinte minden szabadidejét a röplabdázásnak szenteli. A faluban mindenki ismeri és büszke a kiváló játékosra, aki sokakat a régi nagy dági röplabdázókra emlékeztet" - tért ki tanítványára Kis Kálmán hozzáfűzve, a fiatal sportoló hatására sok gyerek kezdett el röplabdameccsekre járni és a sportággal ismerkedni Dágon, sokuk vágya ráadásul, hogy a nyomdokaiba léphessenek. A tehetséges játékos pedig eddigi eredményeivel - NB II felnőtt bajnokság: 4. hely (2006), Extra liga junior bajnokság: 5. hely és Strandröplabda ifjúsági bajnokság: 1. hely (2007), Extra liga junior bajnokság: 3. hely (2008), Ifjúsági Kupa 5. hely (2009) - példaként állhat a fiatalok előtt. hidlap.net hídlap 45 A sportoldalakat szerkesztette: Lenger Varga Péter