Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-03-14 / 10. szám
helyi história Palkovics Károlyt választották vezérül. A császáriak Palkovics elfogására tett minden igyekezete kudarcot vallott, február 5-én a népfelkelők Esterházy Pál parancsnoksága alatt Párkányig hatoltak, és ágyúzni kezdték a túloldali császári szekértábort. Ezt követően az osztrákok birtokukba vették a járást és a Párkány környéki falvakat kifosztották. Palkovics és társa ideiglenes bátorkeszi szálláshelyükről Komáromba menekültek. Az április 19-én Görgey, Damjanich, Klapka, Gáspár, Nagy Sándor és Pöltenberg által kivívott fényes nagysallói győzelem után Gáspár András a menekülő császáriakat egészen Kéméndig üldözte. Itt ütközött meg a Wolgemuth támogatására Esztergomból kiküldött Wyss tábornok 2500 főt számláló dandárjával. Gáspár a nagyszerű győzelem után a kéméndi csatatéren adta át a VII. hadtest vezetését Pöeltenberg Ernőnek. O egészen Párkányig nyomult előre, ahol bevárta Kmetty Vác felől érkező seregét, majd Komárom felé vették útjukat. 1849 májusának utolsó és június első napjaiban pompázatos látványban volt részük a párkányiaknak. Ekkor vonult át a helyreállított hajóhídon a Nagy Sándor, Asbóth Lajos és Knézich Károly által vezetett I.,II. és III. hadtest, illetve Görgey Ármin száguldó dandára, melyek a közelgő osztrák-orosz hadak feltartóztatását vették tervbe. Görgey Artúr vereségei nyomán azonban a honvédsereg Bátorkeszin, Muzslán, Nánán, Garamkövesden át Szob felé volt kénytelen visszavonulni. Haynau önkényuralma sok más társával együtt Palkovics Károly kormány- biztost is a haditörvényszék elé citálta. Tizenkét évi várfogságra ítélték, amelyből négyet töltött le. Azután karvai birtokán élt, rendőri felügyelet alatt. Sorsát - akárcsak társai - élete végéig méltósággal viselte. Nagysalló - 1849. április 19. Az 1849-es tavaszi hadjárat legfényesebb, de egyben legtöbb áldozattal járó ütközete volt a nagysallói csata. Főszereplői az I., III. és VII. hadtest voltak Görgey Artúr vezénylete alatt. A magyar seregek a váci győzelem után Ipolyságon és Léván keresztül vonultak Nagysalló felé. Görgeynek győznie kellett ahhoz, hogy Komárom felszabadítására indulhasson. Wohlgemuth osztrák altábornagy elszánta magát, hogy minden eszközzel megállítja a magyar seregeket. A tét nagy volt! A magyar csapatok április 18-án keltek át a Garamon. Másnap a csata lényegében egész nap folyt. A harcokban leginkább a 3., 9., 17., 19. valamint a Don Miguel és a lengyel zászlóalj tüntette ki magát. A csata végeztével Görgey szemlét tartott a Klapka, Damjanich és Gáspás vezette hadtesteken, amelyek alegységeit Knézich, Pöltenberg, Leiningen, Guyon, Dessewffy, Kazinczy és Wysocki vezették. A forradalmi hadsereg színejava. Gracza György, a forradalom jeles történetírója így emlékezik a történetről: „A rettenthetetlen magyar vitézség ösz- szezúzta ezt a kevély sereget. Nem maradt belőle csak rom. Igaz, rettentő volt ez a küzdelem. Valóságos Istenítélet. A halál két kézre fogta irtó kaszáját, s úgy vágott a sűrű embersorok közt. A csatatér teli volt a szörnyű birok idegrázó nyomaival. Több mint 1400 halottra és sebesültre terité szürke fátyolát a beköszöntő alkony. Ahová csak néz az ember, mindenőtt csak vér, mindenütt halál.” 1876-ban Bars vármegye közönsége emlékoszlopot emelt a nagysallói csata színhelyén. Az áldozatok nyughelyét közös sír jelöli a nagysallói temetőben, amelyet a falu népe gondoz. A hősök másik csoportja a lévai temetőben alussza örök álmát. Az itt lévő honvédemlék 1872-ben emeltetett Léva hölgyei által: közadakozásból. Mindhárom emlékhely kegyeleti megemlékezések, koszorúzások színhelye március 15-én, illetve április 19-én. A nagysallói ütközet utócsatározása Kéméndnél zajlott, ahová Gáspár hadteste üldözte a menekülő osztrákokat. Bátori Schulcz Bódog Alakját Jókai Mór is megörökítette egyik novellájában. A Bátori nevet bátorsága miatt illesztették rá honvédéi. Az öt nyelvet beszélő jogász, mint katonatiszt szolgált Léván, Zágrábban, Udinében. 1839-ben egy gránátos zászlóaljhoz rendelték, ahol megismerkedett és barátságot kötött Damjanich Jánossal és Lahner Györggyel. Fülbántalmai miatt később leszerelték. Ideiglenesen Esztergomban telepedett le, ahol öccse plébános volt. Sikeres kezelése után 1848-ban felajánlotta szolgálatait Mészáros Lázár hadügyminiszternek, aki a Bars megyei 17. honvédzászlóalj parancsnokává nevezte ki. December 1 -jén már őrnagy és dandárparancsnok: két zászlóalj, egy huszárszázad és négy ágyú felett rendelkezik. Részt vesz a szikszói, kassai és bodrogkeresztúri csatákban, vitézül harcol a kápolnai és a tápióbicskei ütközetekben, nagy része volt az isaszegi győzelem kivívásában. Nagysallónál kiváló taktikai felkészültségről tett tanúbizonyságot, nemkülönben Komáromnál. Bátori a kapituláció után Garamkövesdre vonult vissza. Öccse, János ugyanis ekkor itt volt esperes-plébános. A komáromi kapituláció pontjainak dacára a Bach- korszakban háromszor fogták el, s vetették börtönbe. 1861 -ben a Hont megyei honvédegyesület elnökévé választották. Időközben elköltözött öccsétől, s egy házat bérelt Garamkövesden, ahol özvegy nővérével lakott. Ismerősei szerint Schulcz barátságos, vidám és megnyerő ember volt. Bajtársai mindig jószivűnek és segítőkésznek ismerték. S bár utolsó éveiben már csak írásban tudott társalogni, mégsem kerülte a társaságot. Gyakran elsétált a Duna másik partjára, Esztergomba, ahol mindig nagy örömmel fogadták. A zenét is nagyon szerette, ő maga is zongorázott, annak ellenére, hogy saját játékából alig hallott valamit. Nyolcvanegy évesen hunyt el Garamkövesden 1885. március 8-án. A köztiszteletben álló híres honvédezredes és dandárparancsnok holttestét a Hont megyei gyászkíséret a Garamnál adta át az esztergomi küldöttségnek. Hatalmas tömeg kisérte utolsó útjára. Síremléke az esztergom-szentgyörgymezei temetőben található a Garam torkolatával szemben, emléktáblája pedig a garamkövesdi templommal átellenben őrzi emlékét. Bátori „Emlékiratait "Egervári Ödön adta ki Pesten 1870-ben. Ez a könyv ma is értékes forrása a magyar szabadságharc történetének. hidlap.net hídlap 31
