Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-03-14 / 10. szám
átjár Esztergomba, vajon mit érdemes még itt venni? - tettük fel a kérdést az autó tulajdonosának. Szabó Tamás elárulta, hogy kifejezetten vásárolni már nem szokott Párkányban, de ha valamiért ott jár, beugrik a boltba, mert vannak olyan korábban megismert és megkedvelt termékek, amik a magyar boltokban nem kaphatók, mint például a jó minőségű és még mindig valamivel olcsóbb sajtok, a füstölt és pácolt halféleségek és a sörök egy része. Az üzletbe lépve felkutattuk ugyanazokat a termékeket, amit az esztergomi boltban megvettünk. Gondosan ügyeltünk rá, hogy ne csak a márka egyezzen, de a kiszerelés is. Ahol nem találtunk egyforma terméket, például a mosópor esetében, ott az egységárat hasonlítottuk össze. A kasszánál fizetendő végösszeg 41,39 euro lett, azaz a napi hivatalos devizaárfolyamon számítva 12 ezer 752 forint, amely közel 20 százalékkal több, mint amennyit Esztergomban költöttünk minderre. Játsszunk a számokkal! Egy tavalyi, 2008 első tíz hónapját vizsgáló statisztika szerint Magyarországon a közszférában 128 ezer 772 forint, a verseny- szférában pedig 117 ezer 437 forint volt a nettó átlagkereset. Az egyszerűség kedvéért számoljunk e két szám számtani közepével, 123 ezer 105 forinttal. Az esztergomi bevásárlásunk összege az átlagbér 8,7 százaléka. Szlovákiában a tavalyi adatok szerint Pozsony térségében 22 ezer korona, Nyitra környékén pedig 18 ezer korona volt a bruttó átlagbér. A most uniós közös valutában meghatározott nettó átlagkereset értéke 550 euro. Ha a szlovák „átlagpolgár"saját lakóhelyén vásárol, akkor a fizetése 7,5 százalékát kell kiadnia a minta-bevásárlókocsink tartalmáért (még így is jobban jár, mint a magyar átlagpolgár), viszont ha átjön Magyarországra, akkor az átlagbérének mindössze 6,3 százaléka fogy el a mindenféle földi javakra. Ha hasonló összegű hétvégi bevásárlásokat feltételezünk, akkor a Szlovákiában kereső, de Magyarországon költő és tankoló vásárló havonta 30-50 eurót, éves szinten tehát - jelenlegi árfolyamon számítva - közel 200 ezer forintnak megfelelő összeget takarít meg úgy, hogy ezért semmiről nem kell lemondania. Nekünk, anyaországi magyaroknak persze ez jó, mert itt realizálódik a fogyasztás, az ebből származó adók országunkat gazdagítják, és van munkahelyük az árufeltöltőknek is. Kár, hogy ebből a saját bőrünkön semmit nem érzünk. hidlap.net hídlap 21 Üzemanyag Esztergom (HUF) Párkány (EUR) Párkány (HUF) (308 Ft/€) 95-ös benzin 261,9 1,021 314,5 Diesel 252,9 1,062 327,1 Egy tank (40 liter) benzin 10476 40,84 12579 Egy tank (40 liter) gázolaj 10116 42,48 13084 A hét elején az esztergomi benzinkutaknál és a párkányi üzemanyagtöltő-állomáson az alábbi árakon lehetett tankolni A termék neve Ár-esztergomi hipermarket (HUF) Ár - párkányi szupermarket (EUR) Ár - párkányi szupermarket (forintban, kártyával fizetve) 1 kg alma 279 0,59 182 1 kg banán 399 1,39 428 1 kg krumpli 149 0,55 169 1 1 magyar gyártmányú étolaj 395 1,59 490 25 dkg füstölt sajt 575 1,58 487 1 kg közepes minőségű virsli 799 3,9 1201 1 kg csirkemell 1459 4,59 1414 1 kg csontos karaj 1499 4,97 1531 1 doboz 0,5 I német minőségi sör 225 0,99 305 1 doboz 0,5 1 szlovák sör 225 0,63 194 1 doboz 0,51 cseh sör 179 0,73 225 2 literes kóla 356 1,26 388 1 1100 %-os minőségi narancslé 375 1,66 511 Minőségi instant kávé 100 gramm 846 3,49 1075 1 kg fehérkenyér 229 1,20 370 1 kg kristálycukor 199 0,89 274 1 kg finomliszt 99 0,46 142 1 liter tej 1,5 % 169 0,49 151 Joghurtital (4 db-os csomag) 399 1,69 521 250 g kockamargarin 169 0,69 213 Mélyhűtött zöldborsó (400 g) 305 0,96 296 10 db tojás 249 1,26 388 1 tábla lilacsomagolású tejcsokoládé 185 1,09 336 Csokitojás meglepetéssel 162 0,83 256 Citromos mosogatószer 500 ml 234 1,16 357 Mosópor (1 kg-ra vonatkozó akciós ár) 500 2,75 847 Összesen: 10659 (34,6 €) 41,39 12751 Bevásároltunk... Lapzártánk előtt egy nappal útra keltünk, és körülnéztünk a Duna jobb és bal oldalának egy-egy forgalmas szupermarketjében. A kocsiba pakolt azonos márkájú és kiszerelésű termékek árai, illetve a bevásárlás végösszegének összehasonlítása látható a táblázatban. Az euros árakat a Magyar Nemzeti Banknak a vásárlás napján érvényes árfolyamával, 308 forinttal számoltuk át. Sárgával jelöltük azokat a termékeket, amelyek Párkányban olcsóbbak voltak R«iíiL 1 ; tesco y«|9i ___i T Npj HfS*