Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-03-07 / 9. szám

moziba be! horoszkóp március 7-13-ig. a lmárium A Hídlap horoszkópkészítőt keres! Jelentkezni szerkesztőségünk elérhetőségein lehet. Szerelem: Nagyobb szerephez jut a kaland, az érzéki öröm, az izgalom. Úgy érzi, a hűség unalmas és egy­hangú, kell egy kis szín a hétköznapokba. Hivatás: A munkában is változatosságra vágyik, így olyasmit is elvállal, amit még sosem próbált.-az Szerelem: Meglehetősen önfejű, nem fogadja el a környezete jó indulatú megjegyzéseit, pedig tényleg meg akarják óvni attól, hogy csalódás érje. Hivatás: A munkahelyén történő változásokat nem kell rögtön személye elleni támadásnak venni. Szerelem: Az utóbbi időben túl sokáig volt távol a partnerétől, de a héten a közös programoknak kedvez­nek a bolygók. Hivatás: Még a munkahelyén sem akad olyan fon­tos, sürgős feladat, ami miatt ne mehetne néhány nap szabadságra. Szerelem: Kedvességével, behízelgő modorával ha­marabb le tudja venni a lábáról a párját, mint ha zsa­rolni próbálja. Hivatás: A szépen csengő ígéretekről kiderül, hogy csöppet sem olyan kedvezőek, mint amilyennek az első *■ hallásra tűntek. Szerelem: Most nem hallgat a józan eszére, és talán jól teszi. Ha nem is sírig tartó szerelem ez, de jót tesz .jj az önbizalmának. 73 Hivatás: Kevesli azt az eredményt, amit az utóbbi hónapokban sikerült elérnie? Hát most módjában áll C rákapcsolni. Szerelem: Fogadja el a partnere tanácsát, ő ugyanis jót akar. Tapasztalni fogja: a szeretet csodákra képes. Hivatás: Ha azt tapasztalja, hogy környezetében meg­fagy a levegő, amikor a szobába lép, alighanem változ­tatnia kellene a viselkedésén! Szerelem: Megpróbálja átrendezni eddigi kapcsola­tát, és igyekszik nyugalmat parancsolni önmagára. De os a vita mégis elkerülhetetlen partnerével. Hivatás: Az anyagi biztonság mindennél fontosabb. Ü Ennek érdekében kompromisszumokra is képes. Szerelem: Akkor érzi jól magát, ha az élete mozgal­mas, de ami most jön, azt szívesebben elkerülné. A pár­ja minden napra tartogat valami megvitatni valót. Hivatás: A hét első fele a gyors döntések időszaka, ra- gadjon is meg minden lehetőséget. t/» Szerelem: Nem fér a bőrébe! Addig játszik a tűzzel, amíg megégeti magát, és ezzel a lánggal felégeti a múltat is. Aztán már hiába kesereg, hogy ezt sajnál- £ ja. Késő lesz. Hivatás: Jogi útvesztőkben ne induljon egyedül. Rá- c menős segítőt keressen. Szerelem: Nem lesz könnyű ez a hét. Közvetlen kör­nyezetében váratlan esemény történik, ami magánéle­tére is rányomja a bélyegét. Most szívesen kibújna min­den felelősség alól.-j* Hivatás: Kerülje a vitákat, mert csak vesztesként ke ■O rülhet ki belőlük. Szerelem: A héten többször is olyan eseménnyel ta­lálja szemben magát, amely nemcsak meglepi, hanem ;0 érzelmileg is felkavarja. Hivatás: Olyan emberekkel ismerkedik meg, akik ré- n vén felívelhet a karrierje. Rábeszélő képessége is javul. > Szerelem: Türelmetlenségével maga ellen hangolja azokat is, akik egyébként jó szándékkal, szeretettel kö­zelednek önhöz a következő napokban. Hivatás: Ha felmerült az új munkahely keresése, ne 75 hamarkodja el! Ez nem jó időpont. Fonyó Gergely: Made in Hungária március 05-11., 17h és 19h; március 12-18., 19h. Színes, magyar zenés vígjáték, 100 perc Annikor mindenki más disszidálna, a hatvanas évek derekán egy kamaszfiú hazatér a hawaii inges, rágós és kólamámorban úszó Ame­rikából, hogy elterjessze a Rock'n'Roll vírusát Budapesten. Akinek mind­erről Fenyő Miklós és a Hungária jut eszébe az ne csodálkozzon, hiszen ezt a történetet már évek óta játsszák a pesti színházak, természetesen kitörő sikerrel. Helena Trestikova: Marcela március 12-18., 17h. Színes, feliratos, cseh dokumen- tumfilm, 81 perc. Egy átlagos cseh nő, Marcela életét követhetjük nyomon ebben az egyedülálló dokumentumfilmben. Rendezője három évtizeden ke­resztül mutatja be egy átlagember életét, szociográfiai pontossággal ábrázolva a kor, a politika, a társadalom változásait. Bajor Ágost Kultúrmozgó (Zöldház) - Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky u. 4. Esztergomi gyógyszertárak ügyeleti rendje Március 7. szombat 20:00 - másnap 7:30 Március 8. vasárnap 19:00 - másnap 7:30 Március 9. hétfő 20:00 - másnap 7:30 Március 10. kedd 20:00 - másnap 7:30 Március 11. szerda 20:00 - másnap 7:30 Március 12. csütörtök 20:00 - másnap 7:30 Március 13. péntek 20:00-másnap 7:30 Március 14. szombat 20:00 - másnap 7:30 Bánomi Piros Patika (Körösy u. 7.) Bánomi Piros Patika (Körösy u. 7.) Szent Anna Gyógyszertár (Terézia u. 25.) Szent István Gyógyszertár (Madách tér 1. Belvárosi Gyógyszertár (Petőfi u. 2.) Szent István Gyógyszertár (Madách tér 1. Kersi Gyógyszertár (Kossuth u.41.) Kolos Patika (Petőfi S. u. 30.) Főszerkesztő: Bukovics Krisztián • Főszerkesztő helyettes: Gulya István • Lapszerkesztő: Lenger Varga Péter Munkatársak: Gábor Éva, Himmler György, Muzslai Ágnes, Nagy Tibor, Nyári Andrea, Oravetz Ferenc, Pöltl „Oxi"Zoltán, Varga Péter • Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla • Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4.; postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 53.; telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750; e-mail: info@hidlap.net , apróhirdetés feladás: apro@hidlap.net • Felelős kiadó: Silye József ügyvezető igazgató • Kiadó: EHÍR Kft., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750 • Nyomdai kivitelezésbe PRINT; ügyvezető igazgató: Szentmártoni Attila • HU ISSN 1785-0592. Megjelenik: Esztergom, Csolnok, Dág, Dorog, Dömös, Kesztölc, Leányvár, Máriahalom, Nyergesújfalu, Párkány, Piliscsév, Pilismarót, Sárisáp, Tát, Úny etv műsor március 7-tól március 13-ig szombat 8:00 Önkormányzati Napló 11:50 Programajánló 11:55 Műsoraján­ló 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó 12:10 e7 - hírháttér 12:40 Sportaréna 13:10 Átjáró 13:30 Kárpát Expressz 14:00 Remustra 15:10 Életek és Sorsok 16:30 Tárogató 16:32 Műsorajánló 16:35 Kitekintő 16:45 Kiállítás­ajánló 17:00 Kultúrmozgó 18:55 Programajánló 19:00 Híradó 19:10 A nap eseménye 19:18 Szót kér a természet 19:20 Könyvtári beszélgetések 20:10 Köztér 20:55 Programajánló 21:00 Híradó 21:10 A nap ese­ménye 21:20 Könyvtári beszél­getések 22:10 Dokumentumfilm 0:00 Himnusz 0:01 Program- ajánló 0:05 Műsorajánló 0:10 Szót kér a természet vasárnap 8:00 Önkormányzati Napló 11:50 Programajánló 11:55 Műsoraján­ló 12:00 Déli harangszó 12:01 Kitekintő 14:30 FősuliSokk 15:00 Kultúrmozgó 15:10 Köztér 16:30 Tárogató 16:32 Műsorajánló 16:45 Kiállításajánló 17:00 Kultúr­mozgó 18:55 Programajánló 19:00 A hét eseményei 19:30 Szót kér a természet 22:00 Doku­mentumfilm 0:00 Himnusz 0:01 Programajánló 0:05 Műsorajánló 0:10 Szót kér a természet hétfő 9:00 A hét eseményei 9:30 Szót kér a természet 11:55 Műsor­ajánló 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó 16:30 Tárogató 16:32 Műsorajánló 18:55 Prog­ramajánló 19:00 Híradó 19:10 A nap eseménye 19:18 Szót kér a természet 19:20 Remustra 20:30 Kárpát Expressz 20:55 Program- ajánló 21:00 Híradó 21:10 A nap eseménye 21:18 Szót kér a ter­mészet 21:20 Remustra 23:30 Kárpát Expressz 0:00 Himnusz 0:01 Programajánló 0:05 Mű­sorajánló 0:10 Szót kér a ter­mészet kedd 9:00 Híradó 9:10 A nap esemé­nye 9:18 Szót kér a természet 9:20 Remustra 10:30 Kárpát Expressz 11:55 Műsorajánló 12:00 Déli harangszó 12:01 Hír­adó 12:10 A nap eseménye 16:30 Tárogató 16:32 Műsor­ajánló 18:55 Programajánló 19:00 Híradó 19:10 A nap ese­ménye 19:18 Szót kér a termé­szet 19:20 FősuliSokk 20:10 Át­járó 20:30 Kárpát Expressz 20:55 21:10 A nap eseménye 21:18 Szót kér a természet 21:20 FősuliSokk 22:10 Átjáró 23:30 Kárpát Expressz 0:00 Himnusz 0:01 Programajánló 0:05 Műsor- ajánló 0:10 Szót kér a természet szerda 9:00 Híradó 9:10 A nap esemé­nye 9:18 Szót kér a természet 9:20 FősuliSokk 10:10 Átjáró 10:30 Kárpát Expressz 11:55 Mű­sorajánló 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó 12:10 A nap ese­ménye 16:30 Tárogató 16:32 Műsorajánló 18:55 Program- ajánló 19:00 Híradó 19:10 A nap eseménye 19:18 Szót kér a ter­mészet 19:20 Életek és Sorsok 20:10 Átjáró 20:30 Kárpát Ex­pressz 20:55 Programajánló 21:00 Híradó 21:10 A nap ese­ménye 21:18 Szót kér a termé­szet 21:20 Életek és Sorsok 22:10 Átjáró 23:30 Kárpát Ex­pressz 0:00 Himnusz 0:01 Prog­ramajánló 0:05 Műsorajánló 0:10 Szót kér a természet csütörtök 9:00 Híradó 9:10 A nap esemé­nye 9:18 Szót kér a természet 9:20 Életek és Sorsok 10:10 Átjá­ró 10:30 Kárpát Expressz 11:55 Műsorajánló 12:00 Déli harang­szó 12:01 Híradó 12:10 A nap eseménye 16:30 Tárogató 16:32 Műsorajánló 18:55 Program- ajánló 19:00 Híradó 19:10 A nap eseménye 19:18 Szót kér a ter­mészet 19:20 Köztér 20:10 Átjáró 20:30 Kárpát Expressz 20:55 Programajánló 21:00 Híradó 21:10 A nap eseménye 21:18 Szót kér a természet 21:20 Köz­tér 22:10 Átjáró 23:30 Kárpát Ex­pressz 0:00 Himnusz 0:01 Prog­ramajánló 0:05 Műsorajánló 0:10 Szót kér a természet péntek 9:00 Híradó 9:10 A nap eseménye 9:18 Szót kér a természet 9:20 Köztér 10:10 Átjáró 10:30 Kárpát Expressz 11:55 Műsorajánló 12:00 Déli harangszó 12:01 Hír­adó 12:10 A nap eseménye 16:30 Tárogató 16:32 Műsorajánló 18:55 Programajánló 19:00 Hír­adó 19:10 A nap eseménye 19:18 Szót kér a természet 19:20 e7 19:50 Sportaréna 20:10 Átjáró 20:30 Kárpát Expressz 20:55 Programajánló 21:00 Híradó 21:10 A nap eseménye 21:18 Szót kér a természet 21:20 el 21:50 Sportaréna 22:10 Átjáró 23:30 Kárpát Expressz 0:00 Himnusz 0:01 Programajánló 0:05 Műsor­ajánló 0:10 Szót kér a természet Programajánló 21:00 Híradó A műsorokról bővebben tájékozódhat az etvonllne.hu videoportálon! A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! 54 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom