Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-02-28 / 8. szám
HOTEL BARON Ú gy is tudom, nincsen fogalmad róla, hol van a Hotel Baron... Hát elárulom: Aleppoban. Úgy is tudom, nincsen fogalmad róla, hol van Aleppo. Ezt is elárulom: Szíriában. No, ha ezt tisztáztuk, nézzünk körül az öreg szállodában. Itt, az aleppoi Hotel Baronban szállt meg annak idején Arábiái Lawrence, Agatha Christie, és Winston Churchill. Hogy csak a leghíresebbeket említsem azok közül, akik eszembe jutnak hirtelen... De vajon melyik ablak mögött álldogáltak, s vajon miért? Miért jött ide valaki akkoriban, a „fényességes"Európából a gyarmatokra... Valószínűleg akkor is ezért, ugyanezért... A kalandért. Mert odahaza túl steril, túl rendezett, túl unalmas volt minden. Olyan európai. S európainak lenni, lássuk be, nem túl nagy kihívás. Persze lassan majd az lesz, tudjuk, de akkoriban... Ugyan már... Megállsz Aleppoban, a Hotel Baron halijában, és elolvasod Arábiái Lawrance számláját. És másmilyen lesz a lelked - már ha van még lelked egyáltalán. Az ugyanis fontos, hogyne mondjam elengedhetetlen feltétele az efféle változásoknak... A falakon régi képek. Itt suttog az egész egykori, gyarmati világ. Bűnökkel, titkokkal, menekülésekkel, romantikával, képzelt s beteljesült szerelmekkel, megannyi suttogással, fájdalommal, néhány percnyi boldogsággal, örökké tartó boldogsággal - bár az olyan ritka inkább... S odakünt a nap tűz le egy másik világra, a való világra. Idebent, a Hotel Baronban az Idő is csak vendég. Kivesz magának egy kicsike padlásszobát, valahol legfelül. Elegáns gyarmati ruhát ölt, olyan szellőset, jó anyagból, lenből valót, s minden este, pontban hatkor megjelenik ide- lent a szalonban. Mosolyog az Idő ezen a megjelenésen, Illetve azon, hogy„pontban hatkor", mert hát mégis csak ő volna a„pontban hat", csak ezt rajta kívül nem tudja senki sem. Ül az Idő, elegáns, könnyű, jó anyagból való öltönyében, és iszik egy erős kávét. Rászokott az Idő az erős kávékra, itt a gyarmatokon, ugyanis erősen elálmosodik minden délután... A kávé után játszik egyet az öreg zongorán. Éppen így zongorázott azon a régi napon is, amikor Agatha Christie beleszeretett. Idősödő hölgyek, idelent a gyarmatokon bele szoktak szeretni a kifogástalan lenvászon öltönyt viselő Időbe - s nem is sejtik, hogy ebből már nem lesz örökké tartó szerelem. Csak az Idő tudja, hogy kedves kis románc csupán az egész. Kedves románc minden, idelent a gyarmatokon... Ezért aztán úgy bánik az Idő az idősödő hölgyekkel, ahogy idősödő hölgyekkel bánni szükséges. Gáláns és elegáns az Idő, s amikor elmegy örökre, mindig szép emlékeket hagy maga után. Ráadásul az Idő el sem megy soha... Mindig az idősödő hölgyek mennek el, s mind a többi utazó is, mégis azt hiszik szegények, hogy őket hagyták el gonoszul. Jaj, pedig dehogy... Az utazók és az idősödő hölgyek mennek, mert úgy gondolják, valahol várja őket valamiféle igazi élet, s benne csupa-csupa kötelesség. Pedig hát, ott a „valaholban" is csak az Idő várja őket... Csak ott, a valaholban leveti az Idő a kifogástalan, gyarmati len öltönyt, s hétköznapi, valaholbani ruhát ölt. S nem ül többé az öreg zongorához sem. Csak jön-megy, idegesen és zsémbesen. Ezért nem ismerik fel odaát, csak itt, idelent a messzi Aleppoban, a Hotel Baron szalonjában, ahol olyan kedves Ő és elegáns, csak sajnos rászokott az erős kávékra... Zongorázik az Idő. 5 az öreg zongora hangjai felszűrődnek mindenhová. A 202-es szobába is, ahol Arábiái Lawrance lakik mindig, amikor az Idő zongorázik. S a többi szobába is, mindenüvé, ahol ott vannak ilyenkor a régi vendégek, mindannyian. Churchill, Agatha, s a többiek. Mert amikor az Idő zongorázik a Hotel Baronban, az öreg zongorán, kifogástalan gyarmati öltönyében, olyankor nincsen idő. S ha nincsen idő, akkor nincsen halál. Akkor csak az Idő van. Idő úr... Hát, ezért van az, hogy aki teheti, kivesz magának egy lakosztályt a Hotel Baronban, Aleppoban. Vagy legalább egy padlásszobát. Időnként muszáj megszökni a muszáj elől. Európa elől. Halál elől. Helyesen teszi a vándor, a szökevény, ha meg sem áll a Hotel Baronig, ha meg sem áll Szíriáig. Nekem is van ott már egy szobám. S egy lenvászon öltönyöm. Megloptam az örökkévalóságot. S abban reménykedem, ha legközelebb megyek, talán megismer Idő úr... Jó lenne... S reményteli. Hogy miért? Nem is tudom. Talán azért, mert Kafka is azt mondta: Innen el. Ez a célom. S roppant út ez valóban... Az innen el végén áll a Hotel Baron. Gyertek... Mindjárt hatóra... hídlap 23
