Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-01-10 / 1. szám
párkány Látogatóban Bugyács Sándornál Himmler György A z alkotószobáját - amely a családi háza egyik szobájában van berendezve - aligha lehetne műteremnek nevezni a szó akadémikus értelmében, de nem is tart rá igényt. Mégis királynak érzi itt magát, aki egylényegű a bohóccal, ahogy gyakran jeleníti meg együtt az élet eme két pólusát tollrajzain, festményein. Régebben inkább tollraj- zokkal fejezte ki magát, mostanában egyre gyakrabban fest temperával és olajjal is. Nincs benne semmi póz, pedig tudja, hogy a létezés szerepjáték, amelyre a túléléshez van szükségünk. Szinte már feszeng, ha valami filozofikusát kell megfogalmaznia, mert tudja, érzi, hogy amit alkot, az több is, meg kevesebb is, mint valami racionálisan megfogalmazható gondolatiság. Kételkedő alkat. Nincs benne semmi manír, a rajzaiban is arra törekszik, hogy minél kevesebb eszközzel, minél többet próbáljon kifejezni. Azt mondja ezt szereti a német expresszionistákban is, például Otto Dix-ben, továbbá Vajda Lajosban és csodálja Derkovits kifejező erejét. Úgy tudja, hogy a létezés úton levés, állandó bizonytalan mozgás. „Fogalma sincs" hogyan áll össze egy kompozíció. - Talán úgy, hogy valamilyen egyensúlyi helyzet felé igyekszem vinni a rajzot, bár paradox módon az egyensúly szét is verheti azt - mondja. Szabályosnak, rögzítettnek kell lennie az alkotásnak, de amellett organikusnak, dinamikusnak is. Alkotásainak témáiról - a Bohócról és a Királyról, a Vándorról és az Útról, a Napról és a Holdról, s a Tengerről - azt mondja: - Előfordul, hogy csak úgy bejönnek Ötvennyolcadik évét tapossa. Párkányban nem csak kiváló képzőművészként, de amatőr színjátszóként is közkedvelt, az esztergomi művészközösségben is elismert alkotóként tartják számon. Tagja az Esztergomi Művészek Céhének, a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának és a Szlovák Képző- művészeti Uniónak. A köztudatban nem csak számtalan önálló és közös tárlata révén, de keresett könyvillusztrátorként is jelen van. Legutóbb augusztusban az Esztergomi Művészek Céhének kiállításán szerepelt a Kossuth Klubban, illetve szeptemberben a Párkányi Galériában nyílt önálló kiállítása. a szobámba és meg vannak sértődve, hogy észrevettem őket, de én konokul lerajzolom, megfestem őket, de van, ami csak úgy „kifut" belőlem - mondja. Néha csodálkozom, hogy egy durva nekifutásra egészen lágy felületek jönnek elő. Időnként valamit elkezdek, aztán magam is meglepődök, hogy mi jön ki belőle. Nincs ebben semmi prekoncepció, semmi direkt tudatosság, sokszor egy festékfolt azonos a gondolattal. Ilyenkor azt érzem, hogy amit csinálok, annak nem célja, hanem oka van. Minden bizonnyal a belső egyensúlyom keresése, amely egy-egy alkotásban tárgyiasul. A technikákról úgy vélekedik, hogy a tollrajz a legtömbszerűbb kifejezésre ad lehetőséget. Az akvarellel meg úgy vagyok - mondja kaján mosoly- lyal a szája szegletében -, mint a szőlőmetszéssel: ahhoz se értek, de szeretem csinálni, mert olyan kézenfekvőnek tűnik. Előfordul, hogy a magamfajta firkász gondolatiságot, filozófiát, netán valamilyen rejtett tartalmat keres egy-egy rajz vagy festmény mögött. Ilyenkor Bugyács Sándor kitekint a szemüvege mögül és csodálkozó arckifejezéssel valami olyasmit mond, hogy „nincs abban semmi direkt filozófia, amit csinálok, inkább csak egyfajta életérzést fejez ki, vagy valami szorongást, amiből egyensúlyi helyzetbe próbálja magát hozni az ember". Kérdésemre, hogy mi készteti alkotásra, valami olyasmit válaszol, hogy valószínűleg léket kapott a tudattalanja és azon minden szamárság kicsorog a papírra. A feszültség az ember lelkében mindig ugyanaz, csak a szelep más. Van, aki zenét szerez, vagy verset ír, én rajzolok, festek - mondja. „Ahogy lélegezni szeretek, úgy csinálom ezt is." A motivációiról úgy tartja, hogy ha egyszer ezt kapta a tarsolyába, el is kell majd vele számolnia valahol. Mégpedig képről képre. Addig is saját magamnak akarok megfelelni - mondja végezetül. hidlap.net hídlap 31
